2009. május 25.

20 éves a rendszerváltás

20 éves a rendszerváltás

Az apám helyett I.

Ez a történet, amelyet az apám helyett írok, ...reményeim szerint lehetőséget kínál annak a gyakorlatnak a megértésére, amely determinálta az apám előtt álló lehetőségek tartományát. - György Péter megjelenés előtt álló esszéprózája a XX. századi történelmi önismeret fontos állomásának ígérkezik. Részletet olvashatnak a műből.

20 éves a rendszerváltás

Az apám helyett II.

Tizenhat éves koromban egy vakvéletlen volt ötvenhatosok közé sodort, egyik iskolatársam szüleinek a lakásába, ahol a forradalom kommunista elitjéhez, azaz Nagy Imre egykori környezetéhez tartozó, javarészt börtönviselt férfiak töltötték együtt szombat estéiket, úgymond beszélgetéssel. - Részlet György Péter készülő könyvéből.

20 éves a rendszerváltás

Az apám helyett III.

Amikor meghalt az apám, arra gondoltam, hogy most aztán nem tévedhetek, mert azt írok, amit akarok. Jobban kell vigyáznom, mint valaha kellett. - György Péter: Az apám helyett című, megjelenés előtt álló esszéprózájának részletét olvashatják.

20 éves a rendszerváltás

Kukorelly Endre: Szentistvántelepi kommentár

Azt hiszem, disszidálok. Nem edződtem. Elköltözöm, disszidálok. Ha edzel, persze, kopsz: és ha nem edzel, akkor is kopsz. - 20 éves a rendszerváltás című sorozatunkban Kukorelly Endre Müncheni levél című, 1989-es írását kommentálja.

20 éves a rendszerváltás

Szilágyi Ákos: Populizmus anno 1990

...mintha Magyarország kacskaringós utakon visszaérkezett volna ugyanoda, ahonnan 1989-ben elindult. - 20 éves a rendszerváltás sorozatunkban Szilágyi Ákos egy 1990-es írását kommentálta a litera olvasóinak: a Kritikában megjelent, Vox populi - vox Dei című cikkét.

20 éves a rendszerváltás

Tóth Erzsébet: Harminc mikor egyenlő hússzal?

"Azt viszont látni kell, hogy a nemzet egészének állapota sokkal rosszabb a húsz évvel ezelőttinél. Lelki, szellemi és anyagi kondíciókban egy szakadék választ el minket a '89-es állapottól..." - Tóth Erzsébet költő "20 éves a rendszerváltás" sorozatunkban '89-es, Lakitelek című verséhez írt kommentárt.

20 éves a rendszerváltás

Radnóti Sándor: Kár a Voltért

Sorozatunkban az 1989-es rendszerváltás idejében az ország nagy történelmi pillanatával foglalkozó írásokat publikáló szerzőket kértünk arra, hogy reflektáljanak akkori gondolataikra. Radnóti Sándor '89-es, Hitelnek szánt, de a Magyar Nemzetben megjelent nyílt leveléhez fűzött kommentárt.

20 éves a rendszerváltás

Petőcz András: A szabadság metaforája

Nemrég indult sorozatunkban az 1989-es rendszerváltás idejében az ország nagy történelmi pillanatával foglalkozó írásokat publikáló szerzőket kértünk arra, hogy 20 évvel később, ma reflektáljanak akkori gondolataikra. Petőcz András '89-es Európa metaforája című verséhez írt kommentárt.

20 éves a rendszerváltás

Csaplár Vilmos: Idő. Idő?

A litera új sorozatában az 1989-es rendszerváltás idejében az ország nagy történelmi pillanatával foglalkozó írásokat publikáló szerzőket kértünk arra, hogy 20 évvel később, ma reflektáljanak akkori gondolataikra, széljegyzetekkel, tükörnovellákkal és -esszékkel. Elsőként Csaplár Vilmos írását olvashatják, friss bejegyzésekkel.
  • 1