[É]ppen az tűnt el, az az egyetlen esély és megoldási forma, ami nélkül semmiféle gyógyír nem képzelhető el. A közösség nevezetesen, a szolidaritás, az együttérzés. Mindaz, ami ezt a helyet országgá tenné, nem pedig véletlenül ugyanarra a helyre reprodukált egyedek kényszerű tartózkodási helyévé.
2flekken – Széljegyzetek a litera év végi körkérdéséhez
A litera év végi körkérdésére 41 író, költő, kritikus válaszolt. Az alábbiakban kis összegzést olvashatnak erről, valamint a jegyzetíró morfondírozásait kritikáról, egy egészségesebb kritikai életről, amit akár tekinthetnek vitaindítónak is.
2flekken plusz
A 2005-ben indult YouTube története valódi sikersztori. A Google birtokában lévő oldalon mára már nem csak privát videókat, ám például irodalmi interjúkat és felolvasásokról készült felvételeket is találni.
2flekken plusz
Hiába is tagadnám, a magam számára is meglepő módon: szeretem nézni a kórház-sorozatokat. Valójában a kórház-sorozatokban szereplő tetszetős küllemű és kellő intelligenciájú medikákért vagyok oda. Emellett az orvosi kulisszatitkok látványvilága is megtévésztően elkábít, hogy mennyire, azt a friss tapasztalatok kétségbeejtően, kijózanítóan megmutatták.
2flekken plusz
Ácsorgás volt, régi szavak és régi mondatok örök körforgása volt; a nemlétet létté nem avatta sem ima, sem gondolat. A nyár és az ősz, a téli és a tavaszi Farkasrét fái, színes és fekete-fehér évszakok – ezek, amik voltak.
2flekken plusz
Egy ausztrál fiatalember, Juan Mann 2004 nyarán, „Free Hugs" feliratú táblával a kezében kiállt Sydney egy sétálóutcájára. Az akció videófelvételét 2006 szeptemberében hozta nyilvánosságra a YouTube. Novemberig hatmillióan látták. Nálunk mint „Ingyen ölelés" terjed.
2flekken plusz – pécsi krúdys
Pécs: az mindig valami más. Másképp más kép. Pécs az ünnep: de nem a filmé. Pécs a felső havihegyi út végében a csúcson feltűnő havihegyi kápolna és a neves építész tervezte, messziről vöröslő, borostyánnal futtatott házikó, melyet annyiszor látok, ahányszor megteszem az utat hazafelé.
2flekken plusz
Augusztus 9-én elkezdődött a 2006-os Sziget Fesztivál. Munkatársunk jegyzetét olvashatják.
Könyvheti 2flekken
Már úton vannak, délután kettőre megjönnek a könyvek, mondja a telefonba a kiadó előzékeny munkatársa. Elindultak hát, szépen beszálltak egy mikrobuszba mindannyian, jönnek a szavak, a mondatok, közelednek.
Botrány. Ez a szó jut eszembe, bocsássa meg az Isten, de ez. Nézem a híradót, napra nap, nem mindig, csak ha épp úgy adódik, hol itt, hol ott. Amikor megtörtént az (skandalum, fájdalom: halál), akkor kicsit jobban, és hiába tudtam, hogy így lesz, mégis néztem, kapcsolgattam, és vártam, dühöngtem, hogy nem, hogy miért nem. Közben persze arra is gondoltam, hogy talán jó, hogy nem, hogy nektek nem, nektek ne legyen meg az ő halála, nem kell, nem való!
Elképzelni: ott lógnak ők éppen hatvanketten, megannyi digitális halhatatlan, a Petőfi Irodalmi Múzeum falán (ja, Petőfi sem halhatatlan, biztos az örökösök tettek keresztbe); ott lógnak a falon, a kései Scheiber Hugó modorában; ott lóg mindenki Bertha Bulcsútól Esterházyn és Nádason át Tersánszky Józsi Jenőig - mínusz Ady, Krúdy, Móricz és Anettka - és mosolyog, mosolyog, ahogy csak egy halhatatlan tud, tökén méretes babérkoszorú, hóna alatt az örökre előfizetett Népszava meg az ingyenes internet-előfizetés.
Az igazi atombomba azért mégis a szabad ember lehetne, aki - pusztán csak azzal, amilyen - elrombolná a rosszat, a nézők arcába csapna, hogy atyámfiai az úrban, térjetek észhez! Na ez az ember befurakodván a valóságshow-kba látszatra megtestesítené a kis gonoszt, álhíreket terjesztene a lakókról, egymásnak ugrasztaná a fenenagy őszinteségben sorvadó és egymás torkát amúgy is elharapni készülő megfigyelteket, miközben a kamerákba kitekintve cinkosává avatná a nézőt. Ő lenne a kor Rózsa Sándora, Sóbri Jóskája, a mi Zorrónk vagy maga Pán Péter.
Ha valaki még nem lett volna biztos abban, hogy az agy egy romló természetű dolog, különböző behatásokra és az idő előrehaladtával így is, úgy is veszít képességeiből, attól a pillanattól kezdve mérget vehet rá, amikor a kereskedelmi televíziók valóságshow fedőnéven ledobták reánk a kulturális atombombát. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ezekkel közel egy időben néhány elmés kiadó irodalomnak mondott bestsellerekkel támadta meg kíváncsi és gyanútlan elménk, a hatás tökéletesnek is nevezhető, ha szürkeállományunk teljes kiirtására tettünk hitet.