Az Előhívás februártól újabb szemeszterbe kezd. Arculatát és hagyományait természetesen megőrzi, ám a szerkesztő-beszélgetőtársak (Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos) az eddigi témaválasztásokhoz és dramaturgiához képest némileg irányt módosítanak.
Az Előhívás sorozat VI. szériájának ötödik, záró eseményére 2012. január 11-én, szerdán kerül sor a Nyitott Műhelyben. Reinhart Koselleck Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája című művéről Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György értekezik.
Idén utoljára ült össze az esszéolvasó élcsapat a Litera és a Nyitott Műhely Előhívás című, közös kritikai sorozatának keretében. A beszélgetés summázata talán abban a kulcsmondatban ragadható meg, hogy
Barthes a nagybetűs Mítosz felől vizsgált tucatnyi, elaprózódott
műanyag-mítoszt. – Vass Norbert beszámolója.
2011. december 7-én az Előhívásban egy
fotográfiai esszéről lesz szó. Roland Barthes: Világoskamra – Jegyzetek a
fotográfiáról című művéről Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos beszélget a Nyitott Műhelyben.
November 9-én, szerdán este 7-kor T. S. Eliot: Káosz a rendben című műve az Előhívás témája a Nyitott Műhelyben. A jelentős nyugat-európai esszéket tárgyaló sorozatban Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György beszélget.
Folytatódik a Litera és a Nyitott Műhely közös kritikai sorozata.
A Litera és a Nyitott Műhely közös kritikai sorozata 2008 tavaszán
indult, és immár elérte hatodik szériáját., melyben az előző, tavaszi
kurzushoz hasonlóan az esszé műfajának fontos
teljesítményei kerülnek górcső alá. Most Michael Oakeshott Konzervatívnak lenni című esszéjét vitatta meg az összeszokott kritikuscsapat.
- Kassai Zsigmond beszámolója.
Október 12-én 19 órától Michael Oakeshott Konzervatívnak lenni című
esszéjéről vitázik Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és
Jánossy Lajos az Előhívás nyugat-európai esszéket tárgyaló új
sorozatában a Nyitott Műhelyben.
A szenvedélyes felkonferáláson élcelődő Németh Gábor rögtön könnyed
könyvégetést javall, mire Reményi jelzi, hogy az ő régi példánya
tűzgyújtáshoz igen-igen alkalmas, mégis várna még a máglyával. - Az
Előhívás VI. szériájának első eseményén Ortega y Gasset művéről, A tömegek lázadása című esszéről volt szó. Vass Norbert tudósítása.
2011. szeptember 14-én, szerdán este 7-től folytatódik a Litera és a Nyitott Műhely közös kritikai sorozata, melyben az előző, tavaszi kurzushoz hasonlóan az esszé műfajának fontos teljesítményei kerülnek górcső alá. Az Előhívás VI. szériájában Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos elsőként Ortega y Gasset A tömegek lázadása című művéről beszélget.
2011. június 8-án, szerdán este 7-től Sándor Iván: A vizsgálat iratai. Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről című, 1976-ban megjelent műve az Előhívás beszélgetésének témája a Nyitott Műhelyben.
2011. május 11-én este 7-től Tamás Gáspár Miklós Búcsú a baloldaltól című, 1989-es és Búcsú a jobboldaltól című, 1994-es esszéiről szól majd az Előhívás. Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos beszélget a Litera és a Nyitott Műhely sorozatában.
Április 6-án, ma 18 órától Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal című művéről beszélget az Előhívás kritikai sorozatban Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos. Figyelem: a program a Nyitott Műhelyben a szokásostól eltérő módon nem 19, hanem 18 órakor kezdődik.
"Hamvas kultusza persze mindenkor annak a felelőssége, aki beszél, azaz mindenkire rá van bízva, mit mond el róla." - a legutóbbi Előhíváson Hamvas Béla A világválság című esszéjét olvasták újra. Ott jártunk.