2007. január 18.

Interjú

Mesék ajándékba

Beszélgetés Cseh Tamással

Cseh Tamásnak Csillagokkal táncoló kojot címmel a Méri Ratio Kiadónál jelent meg harminc indián mesét tartalmazó kötete, amelyet fia, Cseh András illusztrált.

„Nagyon szeretem a labdát”

Beszélgetés Darvasi Lászóval

Darvasi Lászlónak a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Könyvhétre A titokzatos világválogatott című könyve. E kötetet kapcsán kérdeztük őt a foci szeretetéről, a foci és a történelem viszonyáról, s a focitörténetbe ágyazott világtörténelem perspektíváiról.

„Elveszett, dekadens” kor

Interjú Poós Zoltánnal

Mivel az 1945 és 1948 között korszakot érdemben nem dolgozták fel, jórészt az akkori lapokat olvasgattam. Főleg a Szabad Népet, a Népszavát és a különböző pártokhoz kötődő újságokat. Ahogy megjelentek a regény első fejezetei az Élet és Irodalomban, többen megkerestek, hogy elmondják, hogyan élték meg például az oktogoni merényletet.

A patkolókovács és a gyerekes irodalmár esete

Interjú Tóth Krisztinával

Kiel az Északi-tenger partján fekszik, közel a dán határhoz, Németország Schleswig-Holstein szövetségi tartományának fővárosa. Itt rendezik meg minden évben a Debütromanfest („Elsőregényesek fesztiválja”) irodalmi találkozót. Idén májusban a József Attila Kör (JAK) delegáltjaként Tóth Krisztina vett részt az eseményen - ennek kapcsán kérdeztük.

„És nincs ítélkezés”

Beszélgetés Saly Noémivel

Saly Noémi irodalom- és művelődéstörténésszel a Pesti csodabogarak (Ab Ovo, 2005) című könyv szerzőjével Krúdy hűséges figyelméről, a regényes időkről és a 19. századi Budapest vendéglátós maffiájáról beszélgettünk.

Beszélni nehéz

Interjú Bedecs László irodalomtörténésszel

Igyekeztem minden Tandori-kötettel foglalkozni, de mégis úgy alakult, hogy az első két kötetről a könyv közel felében beszélek, a másik húsz kötetről pedig a könyv többi részében. Ez a törekvésem vitt talán leginkább közel ahhoz, hogy monográfiát írjak, de végül a „mindent” elmondás, a „mindenről” írás helyett termékenyebbnek tűnt egy-egy kitüntetett problémáról hosszabban értekezni. Szerintem ez így izgalmasabb, és nem is feltétlenül szűkebb terep, mint egy monográfiáé.

„…ma az íróinkról tudják, milyen Magyarország”

Interjú Zentai Péter Lászlóval, az MKKE igazgatójával

"Az Ünnepi Könyvhetet a tradíció okán semmi nem tudja veszélyeztetni: a kortárs magyar irodalom ünnepe szent és sérthetetlen. Voltak olyan kollégáim, akik azt mondták, hogy össze kellene vonni a Könyvfesztivállal, mondanom sem kell, hogy ez nagy könnyebbséget jelentene. Két hónapon belül két ilyen rendezvényt csinálni, iszonyatos munka, de láthatóan nagyon jól megférnek egymással."

Egy költő gyermekkora

Interjú Tass Marianne-nal

Nemrégiben ünnepelhettük volna Orbán Ottó 70. születésnapját. Főszerkesztőnk, Németh Gábor róla szóló írásának megjelenése után az alábbi képeket és levelet kaptuk:
 
„Tisztelt Németh Gábor!
 
Olvasva az Orbán Ottóról szóló évfordulós megemlékezést, eszembe jutott a múlt egy darabkája...

Egyetlen olvasónak írok

Beszélgetés Christoph Hein német íróval

Bár Christoph Hein nem ismeretlen a magyar közönség előtt, jó másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az egykor az „NDK legizmosabb tehetségeként” aposztrofált író egy újabb regényét vehesse kézbe a magyar olvasó. Magyarországi látogatása során több vidéki helyszínen és a budapesti Goethe Intézetben is találkozhatott vele a közönség. Az elmúlt napokban megjelent Honfoglalás című regényéről Dedinszky Zsófia, a kötet szerkesztője kérdezte a szerzőt.

"Ami nem ártatlan, nem él"

Beszélgetés Wilhelm Drostéval, az Eckermann kávéházak működtetőjével

 Az új Goethe Intézet épületében megnyílt a második Eckermann kávéház. Szakmai terveiről és személyes vendéglátós hitvallásáról beszél Wilhelm Droste, aki 1989 óta él Budapesten.

Nyitott, rugalmas és gyors

Interjú Wernitzer Juliannával, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettesével

Irodalmi találkahely, konferencia-helyszín, kiállítások, megemlékezések szervezője: ez mind a Petőúfi Irodalmi Múzeum. Az intézmény főigazgató-helyettesét, Wernitzer Juliannát kérdeztük a PIM közelmúltjáról, jelenéről és jövőbeli terveiről.