...hiába vonult ki ideiglenesen az ideológiai uralomért szavatoló második ukrán déli hadseregcsoport, a marxizmus távollétükben győzött: távoztuktól tudományos materializmusuk, az a bizonyos dialektikus és történelmi, itt maradt, de erről az új generáció már mit sem tud. - Borbély Szilárd írása.

De megint Mészöly jut eszembe. A figyelme. Az a figyelem, ahogyan szinte kezdetektől nézte, olvasta kortársait. Distanciával, lelkesen, vitatkozva, az egyenrangúság komolyságával beszélgetett velük (Lásd az esszéit és a Műhelynaplót!). Nulla sértettség, noha – finoman szólva – lett volna rá oka. És az az önzetlen figyelem, ahogyan például 1979-ben a Termelési-regényt felfedezte.

Kissé durván mondva: azért adnak csak ennyicskét erre a célra, szó szerint: bagót, mert az irodalmunk ennyit érdemel. Nem úgy értve természetesen, hogy irodalmunk szellemi-művészi értékei érdemelnének ilyen keveset, hanem szereplői nem kérnek-követelnek többet.

...az irodalomra, ha tetszik, a „szent, magyar irodalomra” nézhetünk úgy, mint egy gyárra. Ami talán segít megérteni, hogy a modern irodalmakat (a magyart is), inkább csinálják – így ezzel a ronda szóval mondva! –, mintsem nő és virágzik és terem, akár a vadvirágos réten a pipitér. Persze, ettől még minden alkotó joggal dúdolhatja ezt a szívszorítóan mély és ars poétikus dalt: „Anyám, én 1 virág vagyok”. Az itt következő jegyzetekben tehát nem annyira a szövegek, hanem az intézményrendszer felől beszélnék az irodalomról. Ha egyáltalán.