„…Aki nem tudja, nem tud semmit. / Aki tudja, mind beledöglik. / Aki nem tudja, nem is élt semmit” – állította egy fiatalkori négysorosában Spiró György. Az 1982-es A Békecsászár című drámakötetéből láthatjuk, hogy ő már akkor „tudta”, hiszen a kezdetektől a történelem húsdarálójába került és saját démonainak kiszolgáltatott emberi lény működése izgatta. 

A legsokoldalúbb költőink egyike. Megkapóan színes egyéniség. Ha engem kérdeznének, érettségiző osztályokban vele népszerűsíteném a kortárs költészetet. Jó esetben két legyet is üthetnék így egy csapásra: alighanem a nyelvészetnek is szerezne híveket. Későn induló pályája töretlen, életrajzát sorsfordító pillanatok, mély emberi drámák tagolják, keresztezik. Igazi élmény volt faggatózni nála – a remények szerint így lesznek evvel a litera olvasói is.

Legendásan nehéz természetű ember: szép kihívás, komoly teljesítmény jóban lenni vele. Kemény, konok, öntörvényű és következetes - paraszt-ősei lehettek ilyenek. Élete és köl­té­szete nem idomult és nem alkalmazkodik senkihez. Soha nem keresett, pártfogókat, tár­­sakat, szövetségeseket. A hatvanas évek végétől a saját útját járva lett legnagyobb kor­társ költőink egyike. Ha van vonzó feladat, hát ez az: megnézni, mi rejlik az érdes fe­lü­let alatt; felidézni e váltásokban gazdag pálya fordulópontjait. Megpróbálván megér­te­ni többek között azt is: hogy van az, hogy noha szerepe az újabb magyar költészetben minden bizonnyal korszakos, neki - Petrivel és Tandorival szemben - nincsenek követői, ta­­nítványai, epigonjai. Meg hogy miért publikál újabban magyar folyóiratokban ango­lul. A litera két ütemben - a Művészetek Völgyében, egy pódiumbeszélgetés alkalmával, majd Szajlán - tett erre kísérletet.

Hogy hány autentikus arccal rendelkezik: felsorolni is tereh… Szellemi életünk, a kortárs magyar irodalom legszínesebb egyénisége, alighanem: avantgárd hangköltő és komoly egyetemi tanár, esztéta és műfordító, russzista és esszéista, közíró és lapszerkesztő, emlékezetesen gazdag s provokatív kritikusi múlttal. A litera estjeinek gyakori vendége, lévén a legnagyobb hatású színpadi előadók egyike. És – nem utolsó sorban – kiváló beszélgetőtárs: enyhén szólva nem kell harapófogóval, vért izzadva kihúzni a szavakat belőle annak érdekében, hogy e tartalmasan sokszínű életmű és személyiség közelébe férkőzhessenek az arra kíváncsiak.

Egy író, aki révbe írt, gondolhatta a litera-kommandó a negyedikre kapaszkodván nagy lihegéssel: tízegynéhány kötet, díjak, sikerek, egy általa fémjelzett karakteres kiadói bázis; Gézagyerek, Magyar Magic, a Szabó Magda által kapott Corvin-lánccal járó méretes havi apanázs. Egy fiú Vámosmikoláról, aki "feljött" Budapestre, és "megcsinálta" íróként önmagát. Minden feltétel adott hát, hogy a szép, kerek történet mögé nézzünk, s megkapargassuk a dolgok felszínét.

Militáns utcanevek között keresgéljük a megváltó Stróbl Alajost. Csupa harcászati szakszó: ez valami hadügyi telep lehet. Nehezen passzol a mai magyar irodalom egyik legszelídebb szerzőjéhez, ám bent, a lakásban már teljesen adekvát környezet fogad. Megnyugvással telepszünk le: a falak közti intim tértől vadidegen a háború szelleme, noha - tesszük hozzá - a szerszámokkal, hatalmas ablaktáblákkal teli tetőtéri műhely láthatóan komoly, egyszemélyes küzdelmek terepe. A párizsi éhezéstől a "szép kis pofikán", s egy tetovált könnycseppen át a szenvedélyek domesztikálásáig sok mindenről szó esik - beleértve azt is, hogy álló fasszal szerelmes verset írni nem lehet, na meg hogy milyen az, mikor a költőnőt úgy fogadják: "megjött az üveges".

Üstökösként indult, ahogy mondani szokás, aztán… A litera éppen ennek próbált meg utánajárni, az aktuális albérletbe bekopogva, hogy mi történt a költőnővel azután. Meg persze azelőtt, mielőtt máig egyetlen kötete megjelent. Bár a lakásba a kosz miatt nem tudhattunk behatolni, kiderült, a Nagymesternő máig bánja, hogy nem sikerült a Dörmögő Dömötörben megjelennie, továbbá az a gyerekkori vágya sem teljesült, hogy olyan legyen, mint Koncz Zsuzsa.

Ment az autó, még mindig ment, s miközben betűzgettük a táblákon a lehetetlen zalai helységneveket, úgy éreztük, lassan a térképről is lemegyünk. Aztán eljött egy olyan pont, mikor már nem tudtunk nevetni mindezen, mert egyáltalán nem volt túlzás azt gondolni: olyan, hogy Gombosszeg nincsen is. Nem is volna, tesszük hozzá, ha nem ott élne Nádas Péter, akit - a szemérmet bátorsággal félretéve - az autóban ülők közül senki sem félt korunk egyik legnagyobb európai írójának mondani. 

BEST OF LITERA! - Egy szürke februári délutánon a litera csapatának sikerül kiválasztania a Liszt Ferenc tér leghidegebb kávézóját. A nemdohányzó és dohányzó asztalok határmezsgyéjén többek között a debreceni fiatalkorról, egy páratlanul sikeres költői pályáról, az irodalmi életről, és a megváltó délután négy óra közelében egyre elviselhetetlenebbé fokozódó nikotinéhségről beszélgetünk Térey Jánossal. A költő éppen csak hozzájut forró kamillateájához, s a litera stábja máris támad.

"Azt hogy boldoggá mi tesz bárkit is, művész-értelmiségit, szerintem hagyjuk. Mindenesetre az már igen jó dolog, ha tudsz dolgozni. Hogy, mondjuk, megnő benned a kedv, ötlet ötlet hátán, ontod a jegyzeteket, nem tudod, mi az a radírgumi. Én némelykor hajlamos vagyok elfelejteni, mennyi jó és fontos élmény ér. Hogy mennyi szerencsés esemény kegyeltje vagyok. Sajnos. De ha végképp nagyon rossz, akkor el kell menni futni."
     

Amolyan jól ismert, körfolyosós, Mándy-féle pesti bérház, otthonkás, épp rongyokat rázó szomszédasszonyokkal: a kortárs magyar irodalom egyik legnépszerűbb, kultikus alakját az éjszakai cimbik, s a rajongók képzelete bizonyára nem ilyen környezetbe helyezi. Odabent még ráadásnak az ölébe telepszik egy - a vendégeket illetően egyébiránt veszedelmes - macska is, hogy az imidzs és a miliő kontrasztja teljes és hibátlan legyen. A litera annak járt utána, hogy akkor mi is van most ezzel - ki is itt a provokatív "fenegyerek," vagy mi az úristen van, közel ötven évesen. Közben pedig - a válaszokhoz illő, autentikus módon - egészséggel megittunk egy liter ásványvizet.

A pilisi faluban hosszas bolyongás után két élő járókelővel találkozunk. Az egyik áll. A másik a kocsma felé imbolyog. A Rózsahegy utcát keressük, de olyan nincsen itt egyáltalán - Úttörő néven viszont ismernek egy utcát, amelyik fekvésében a keresettel kísértetiesen megegyezik. (Később megtudjuk, maga Krasznahorkai László keresztelte át, miután évekkel a rendszerváltás után sikerült meggyőznie a polgármestert, hogy már nem fognak visszajönni az oroszok.) Megérkezünk: a tájba simuló faház egyszerű és nyugodt belső terébe lépünk. A nappali falát a keleti kultúrákkal kapcsolatos könyvek elképesztő gyűjteménye tölti be. Az óriási ablakokon át a kilátás annyira imponáló, hogy beszélgetés közben egyfolytában kifelé pislogunk, s az interjú felét végül a teraszon készítjük el.

BEST OF LITERA! - Széles mosoly és éktelen dobpergés fogad. Az előbbiért roppant hálásak vagyunk, hisz az alkalom kivételes: a Javított kiadás megjelenése óta nemigen fordult elő, hogy a szerző interjút adjon valakinek.

Marianna D. Birnbaum az 1991-ben a Magvető Kiadónál megjelent Esterházy-kalauz szerzője, az író közeli barátja, életművének kiváló ismerője. Az alábbiakban beszél a morális íróról, az eltűnő és örökké létező "édesapáról", illetve a Nobel-díjról.