2flekken
…a felhevült elemek többnyire a kritikus lelki- és elmeállapotát vizsgálják, és egy klikkeléssel száz helyre elküldik, hogy a kritikus alkoholista, kábszeres, antidepresszánsokon él, buzi, veri a gyerekét, illetve az egész onnan ered, hogy őt verte gyermekkorában az alkoholista buzi apja, ezért frusztrált, és innentől kezdve nincs is erkölcsi integritása, de affinitása sem a boncolt jelenség irányába.
Szerbhorváth György 2 flekken
Ob- és szubjektíve viszont az a helyzet, hogy fiatal írónak a határon túl lenni egyenesen isten ajándéka, nincs az a szemét, ami nem jelenhet meg, nincs az a dilettáns, akit a szerkesztő el merne zavarni (ki tudja, mi lesz a gyerekből, nyárra már kurátor, politikus, nagy ennek a hagyománya). Szociológice más az irodalmi mező logikája: mások a tétek, a szabályok, ehhez mértek a habitusok is.
Szerbhorváth György 2 flekken
A magyarok. Harmincöt százalékunk baromi szarul érzi magát, és rosszullétben megelőzzük a szintén szerencsétlen oroszokat, törököket és lengyeleket. Mint észrevehetjük, a történelem során a magyar mindhárom szerencsétlen néppel szoros kapcsolatban állt, adódik hát a föltételezés, hogy egymásnak adjuk/adják át a boldogtalanságra való hajlamot.
Szerbhorváth György 2 flekken
Kultúrkörünket régóta nyomasztja, miképpen is büntessük adekvátan a bűnözőt. Idővel rájöttünk, hogy az akasztás akár még jótétemény is lehet, megszabadul a földi kínoktól, üdvözül stb. A csonkítás már jobb, de az valahogy nem píszi. Kínozni se lenne rossz, a populáció java biztosan igazságosnak érezné, ha például Kulcsárra félóránként rászakadna a plafon, de ez technikailag necces, és sok plafon kéne, az meg elég drága.
Szerbhorváth György 2flekken
Az ember hiú, ezen belül az író nagyon hiú. Nincs is ezzel semmi baj. Ha meg maga nem is gondolja, hogy van feladata, küldetése, szerepe, úgy kiosztanak rája mások. Ezzel sincs semmi baj. De mi van, ha olyan időket élünk, amikor az író nem is oly érdekes már? Nemhogy a művei, de ő maga sem, és ilyeténképpen ama gombrowitzi konstatációnak/elvárásnak sem tud megfelelni, hogy a művész érdekesebb, mint művei.
Szerbhorváth György 2 flekken
Az EU-s szabványokat, multikultit, toleranciát hirdető kolléga mindenesetre jól kioktatott bennünket (per pillanat Konstanzból), hogyan kell együttélni (akár Gyurcsány a múltkor Szabadkán), és mire számíthatunk, ha nem vagyunk toleránsak, továbbá felelősségre vont minket von Haus aus, miért nem pályázunk EU-s projektre még egy bazén érdekében, amely a koszosabbjának lenne fönntartva.
Szerbhorváth György 2 flekken
Mi, HTM kisebbségiek – mint médiánkból kiolvasható – két életet élünk, pontosabban kétféleképpen éljük meg életünket. Napkeltétől határtalan az optimizmusunk, ébredésünk után konstatáljuk, megmaradtunk szülőföldünkön, virul kultúránk, sikert sikerre halmoznak színészeink, íróink, különösen amatőreink aratják le a babért a szemléken vagy a legkisebb művházban. Aztán ahogy közeleg a naplemente, egyre inkább kiderül, veszélyben forgunk, fogyunk, pusztulunk, hótszegények vagyunk, tönkrement kultúránk, könyvkiadásunk romokban, és senki sem figyel ránk, nem törődnek velünk.
Szerbhorváth György 2 flekken
Orbán alatt jobban éltünk, a Gyurcsány mindent elbaltáz, menjen a fenébe – summázza a hittantanár és a pincér a söntés innenső, illetve túlsó oldaláról. Próbálom megmagyarázni, hogy ez egy másik ország, ilyeténképpen nem Orbán vagy Gyurcsány alatt élünk, ráadásul én senki alatt sem akarok élni, legfeljebb mellett.
Szerbhorváth György 2 flekken
Jó évjárat volt az 1885-ös és az 1905-ös, csak nem borban. És nem is évben, hanem március 29-én:ekkor született Kosztolányi Dezső, majd utóbb Rejtő Jenő.
A nemzet nagyjai. Utóbbival ugyan a nemzet jól kitolt, merthogy kisebbséginek számították be, s ez elegendő volt a fejvesztéshez. De ugye-ugye, azóta is olvassuk, most meg ünnepeljük.
Szerbhorváth György 2 flekken
Tegnapelőtt négy emberrel beszélgettem, ebből kettő elhúzná innen a csíkot. Bárhová, bármikor, bárminek. Lennének már boldogok, csak egy picit, csak hogy úgy beleszagolni, megérezni az ízét, milyen az, nem kilátástalanul élni... A spanyol polgárháború idején a sajtóban egyszer ez volt a szalagcím: "Barcelonában az anarchisták fenntartják a rendet." Valami ilyesmiről lenne hát szó. Ha értik, mire gondolok.
Szerbhorváth György 2 flekken
Attól független, hogy én magam mit gondolok a Bácskából Budapestre települt Majoros Sándor Meghalni Vukovárnál című regényéről, annak csak örülhetünk, ha könyvére felfigyelnek Horvátországban és le is fordítják, majd az íróval interjút közölnek a Zarez című lap 2004/132. számában (kb. az ottani ÉS-ben).
De akármilyennek is vélem a regényt, az interjúban elhangzottaknak nem örvendek.
Szerbhorváth György 2flekken
Az a baj, hogy amikor a nagy bulik után hazatérsz Pestről, látod, minden maradt a régiben, és még mindig a népszavazás (utáni helyzet) a téma. És az a baj, hogy megkérdik, mit mondtak Pesten, és megy tovább a szitkozódás.
Nálunk egyesek most azt gondolják, hogy mi nagyobb magyarok vagyunk minden más magyarnál, mert mi itt maradtunk, és eleve nem is voltunk megindulva, és mostani megindulásunk pusztán lelki indulat, nem migrációs hajlandóság.
Szerbhorváth György 2 flekken
Szóljunk már bele abba, hogy ki mibe szólhat bele. A publicista e tekintetben ritka madár, ezért van a véleményoldal, de könnyedén pórul járhat, ha folyton csicsereg, mert hülyeség ellen senkit sem lehet beoltani.
Mert volt ez a projekt, amelyet jobb híján Felvilágosodás név alatt ismerünk, és olykor egyes módozatai nagyon-nagyon csúnya véget értek. Mindenesetre a nyugati kultúrában máig van egy fontos hozadéka, az, hogy az a szabadság elvén és az egyház és az állam, a politika szétválasztásán alapul.
Szerbhorváth György 2 flekken
A magyarok nélkül egyszerűen nem működne a világ. Előbb csak leállna, majd elsüllyedne a szárazföld, végül jönne a fekete lyuk. Például amerikai elnököt sem lehetett a magyarok nélkül választani. Szerda délelőtt olvastam az egyik hírportál tudósításában, hogy “Florida és Iowa elbukása után a demokraták Ohió magyarlakta megyéire és nagyvárosaira koncentrálnak". Bővebbet ugyan nem sikerült megtudnom, ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy az internetes lap nem hazudik, még ha túloz is.
Szerbhorváth György 2 flekken
Időközben P. bácsiék unokája férjhez ment, láss csodát, egy sorozótiszthez. Aki jól megvolt friss házasként és a csatatér nélkül, ezért egy újabb főiskolára is beiratkozott, ami egy ideig feloldotta őt Irak megszállásának (avagy Seres Laci szerint: a demokrácia és a szabadság USA-ba exportálása - lásd a múlt heti ÉS-t) nemes feladata alól. Egy ideig. Aztán benevezték a novemberi kontingensbe. Hogy aztán most az október elején fölrakják a repülőre.