2008. augusztus 30. – Szigliget
A horvátok elhozták annak a folyóiratnak néhány számát, amit szerkesztenek, Quorum a címe, nem találtam linket hozzá, de elhihetik, hogy egy ritka szép kiadványról van szó (kicsit különben az új Árgusra hajaz). Irigykedünk is meg minden, de hamar leintenek, mondván itt (Magyarhonban) jobb az irodalmi helyzet. Ezzel egy magyar lehet, hogy vitatkozna is meg nem is (kellő tudás híján), de az mindenképpen szimpatikus hogy milyen lazán, önironikusan tudják kritizálni a horvátok a horvát helyzetet.
2008. augusztus 29. – Szigliget
Szilágyi Nagy Ildikó nőiruha-tematikában készített dolgozatait illusztrálja is: körbeadja minden egyes novella főszereplőjét, egy narancsszínű kapucnis pulóvert, egy piros, arany szívecskével díszített pólót, valamint egy vadonatúj fekete tangát (ez utóbbit csak nagy nehezen sikerül majd az est végén a közönségtől visszakuncsorogni).
2008. augusztus 28. - Szigliget
Azt mindenesetre még érdemes lehet megemlíteni, hogy ha a rengeteg nyomtatott folyóirat egy része helyett az állami támogatást mondjuk webes irodalmi, kritikai portálok nyerhetnék el (most is lehet persze pályázni, de csak egy-két portálnak van igazi esélye nyerni, és azoknak is jóval kevesebb pénzt, mint a hagyományos lapoknak), talán a kritika mai lomhasága és bizonyos szintű unalma helyén kialakulhatna egy frissebb párbeszéd is. Vagy ki tudja?
2008. augusztus 27. - Szigliget
A József Attila Kör Irodalmi Egyesület 20. alkotótáborának második napjáról.
2008. augusztus 26. - Szigliget
Szerzőnk a József Attila Kör Irodalmi Egyesület idei, 20. alkalommal megrendezett írótáborának első napjáról számol be a literának.