...hiába vonult ki ideiglenesen az ideológiai uralomért szavatoló második ukrán déli hadseregcsoport, a marxizmus távollétükben győzött: távoztuktól tudományos materializmusuk, az a bizonyos dialektikus és történelmi, itt maradt, de erről az új generáció már mit sem tud. - Borbély Szilárd írása.
Szilágyi Ákos 2flekken
Az ítélet elkészült. Imént hirdették ki. Harminc millió év. Ennyi van még hátra a büntetésből. Aztán jön, aminek jönnie kell. A nagyszerű Fekete Lyuk. S a lyukat, hol naprendszer süllyedt el, csillagok veszik körül. S mindnek szemében gyászköny ül.
Szilágyi Ákos 2flekken
Vannak-e titánok a titánok után? Hogyne lennének! Kis titánok, de vannak. Házi titánok, megélhetési titánok, kocsmai titánok, hivatali titánok, média-titánok. Egyikük ellen épp most indítottak eljárást egy titáni sikkasztási ügyben. Sikkasztó-titán, bűnöző-titán, hazudozó-titán - úton-útfélen találkozhatunk velük. De van, akinek elég csak a tükörbe néznie, hogy egy titáni arc nézzen vissza rá - félelmesen és komoran.
Szilágyi Ákos 2flekken
Ha fenn a mű, akkor biztos, hogy alkotója odalenn van. A béka feneke alatt. Ha fenn a mű, szóval, ha a művet sikerült fölállítani, gatyába rázni, életre pofozni, ha föltették rá a koronát, fölszegezték az égre, vagyis kiállították, kiadták, bemutatták, egyben tehát kikerült az alkotó formateremtő aktivitásának köréből, elszakadt tőle, s bizonyos értelemben visszavonhatatlanná vált, akkor az alkotó maga alatt van, mélyen a mű alatt, mintha a titokzatos erő, melynek szolgálója, eszköze, szócsöve, játszótársa volt, a mű visszavonhatatlanná válásával egyidejűleg az alkotót is visszavonná. "Mostantól nincs szükségem rád!"
Szilágyi Ákos 2flekken
Előbb-utóbb felmerül a kérdés: miért is nem nevezel engem nevemen? Mi az, talán takargatnivalód vagyok? Vagy gyáva lennél megnevezni tulajdon hősödet?
Ne adj nevet, ha nem akarsz. Akkor ez lesz a nevem. Nyugodtan hagyd ki a nevemet, imádom a kihagyásos szerkezeteket! Jobb is, ha nem nevezel meg! De hisz, te latinos voltál, jól tudod: nomina sunt odiosa! Legyen csak az én nevem: titok, üres hely, sötét rés, tátongó szakadék, fekete lyuk, kihagyott hely.
Szilágyi Ákos 2flekken
Mindig van mit és van kinek nyelnie. Aki nem tudja vagy nem akarja lenyelni a békát, ám magára vessen. Itt van mindjárt az írószövetség békája. Szerencsétlen egy béka. Az a tévképzet gyötri, hogy ő nem béka. "Nem vagyok béka" - brekegi. Bizony le kell nyelni. Vagy ő nyeli le az írót. Mint a nyeletlen kétévest. Vagy-vagy. Béka leszek magam is. Kiugró béka. Kiugrom a rendből. Nyeljen, aki nyelni akar. Köpjön, aki köpni. Vízköpő békák előnyben!
Szilágyi Ákos 2flekken
Tiszta tény vagy puszta tény nem létezik, mivel szóbahozhatatlan: nem oszt, nem szoroz. Az a tény viszont, amellyel osztanak és szoroznak, semmivel sem tisztább, mint a nem-tények. Nem több, nem kevesebb. A nem-tények egyike lehet csupán. Különös vágású nem-tény. Az a nem-tény, amelyiknek fejébe szállt a dicsőség és azt képzeli magáról, hogy tény. Képzeli, hát szertelen.
Szilágyi Ákos 2 flekken
A természetes fogyást azonban ki kell várni. Az oktató ugyan fogyó eszköz (vagy alany), de ha a természetre bízzák elfogyását, nem fogyhat gyorsabban, mint az életidő malmainak őrlési sebessége. Ehhez türelem kell. A türelem azonban, mint ismeretes, rózsát terem: sok-sok üres helyet és azonnal megszüntethető státust. Csak ki kell várni.
Szilágyi Ákos 2flekken
Van az úgy néha, hogy összejönnek a dolgok és az ember érzi, vagy ha nem érzi, mások éreztetik vele, hogy a csapból is ő folyik. Aki maga nem ismeri e különös halmazállapotot, az is biztosan látott már embert csapból is folyni. Kinyitja a tévécsapot, a rádiócsapot, az újságcsapot és csak úgy zubog belőlük a szerencsétlen.
Szilágyi Ákos két flekken
A magyar (és némiképp az egész kelet- és közép-kelet-európai) politikai és gazdasági elitben alig akad ma valaki, akinek fejében, ha nem is pontosan ebben a formában, ne fordult volna már meg a gondolat: "Minden a véletlenen múlik. Akit becsuktak, az itt ül, akit nem csuktak be, az szabadon járkál, ennyi az egész." Nem csoda, hiszen az elit - a mi cidriző elitünk -, beteg, igen nagy beteg. Agyára ment a jólét. Hülyére csalta-lopta magát. Az országoknak viszont (és hovatovább a világnak is) az agyament kelet-európai elitek kezdenek az agyára menni.
Szilágyi Ákos 2flekken
"Ki nyer ma?" Ha jól látom, ez a felirat áll a modern pokol kapuján. Ki itt belépsz, egy pillanatra se hagyj fel a reménnyel! Azzal a reménnyel, hogy nyerni fogsz, hogy mázlistaként, szerencsésflótásként, bulistaként, egyszóval nyertesként nyersz bebocsátást a pokolba. Vagy belőle ki. De pokolba a pokollal! Aki nyer, az a poklok poklát is paradicsomként kapja meg. A moderneknek nincs más választásuk: a pokolból kell paradicsomot csinálniuk. És csinálnak is. Nyeremény-paradicsomot.
Szilágyi Ákos 2flekken
Nincs művibb, mesterkéltebb, kifundáltabb a bioparadicsom természetességénél. Természetesen! A Nagy Zónában - a Földön - ma már minden, még a természet is csak művi úton állítható elő és tartható fenn. A föld és az ég, a víz és a levegő, az erdők és ligetek, a növények és állatfajok már csak az ipari civilizáció eszközeivel tarthatók fenn. Úgyszólván mesterséges lélegeztetéssel. Legalábbis, amíg életben kell tartani a természetet, mert nincs helyette más. Valami tartósabb, jobb, egészségesebb, tisztább a természeti környezetnél. - Szilágyi Ákos 2flekken.
Szilágyi Ákos 2flekken
Ki viszi el a balhét? Miféle balhét? Balhé van? Balhé mindig van. A kezdetektől fogva. Ott van mindjárt az eredendő bűn balhéja. Ki viszi el a balhét a világ bűneiért? Tudjuk, ki viszi el: Agnus Dei. Isten Báránya viszi el. Elviszi, elveszi. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi. Újabban azonban senki nem akarja elvinni semmiért.