2006. május 6.

Színház

Interjú

Tasnádi István: Talált történetek

Tasnádi István műfajilag sokoldalú, burleszktől a tragédiáig, a saját ötletből írt művek mellett adaptációkat, népszerű bulvár darabokat is jegyez. Rendez is, főleg saját drámáit. A Bárkán néhány hete mutatták be Vidovszky György rendezésében az EastBalkánt, melyet maga kutatta dokumentumokból írt. Ennek kapcsán beszélgetett vele drámaírói módszereiről Lőkös Ildikó. 

Interjú

A kéz, ami ír

Háy János saját novelláskötete, A bogyósgyümölcskertész fia alapján írta a színdarab szövegét, ami megihlette Lovasi Andrást és a Kiscsillag zenekart. A darabot december 9-én mutatják be a kaposvári Csiky Gergely Színházban, Göttinger Pál rendezésében. Mészáros Csilla interjújának részletét közöljük a színház jóvoltából.

Hír

Fókuszban a dokuszínház

November 26. és december 3. között Fókuszban a dokuszínház címmel tizedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivál Budapest színházi találkozót. A hazai és külföldi dokuszínházi előadások mellett nemzetközi konferenciára is sor kerül a témában, a hagyományos programban látható lesz három magyar bemutató, valamint - mások mellett - Nádas Péter Szirénének és Závada Pál Magyar ünnep című darabja is.



Ott jártunk

Komilfó drámafesztivál

Magyarországon viszonylag kevés a színházi zaj, lusta, túl illedelmes, jól nevelt a polgári közönség, és a színházi vezetők szeretnek alkalmazkodni társadalmi-politikai környezetükhöz... - Február 9. és 13. között zajlott a Deszka, a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja Debrecenben. Pozderka Judit tudósítását olvashatják.

Hír

A Magyar Dráma Napja 2010

127 éve szeptember 21-én, Az ember tragédiája ősbemutatójának napján ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. Ez alkalomból kerül sor az idei Szép Ernő-díjak és a Dramaturg Céh Az Évad Legjobb Drámájáért járó díjának átadására.

Jelenkor 2010/3.

Nádas Péter: Szirénének

Nádas Péter szatírjátékának részletét ajánljuk a Jelenkor márciusi lapszámából. A darab a Ruhr 2010 Fesztiválra készült, amelyre hat jeles európai szerző írt darabot az Odüsszeia egyes témáira.

Ott jártunk

Móricz a Deszkán

Nincs mainstream irányzata a mai magyar drámának, jegyezte meg Garaczi, a szemle egyik válogatója, nem lehet egyetlen oeuvre, stílus köré fonni a kiszemelt előadásokat. - A debreceni Deszka Fesztiválon Pozderka Judit járt.

Ott jártunk

Kompromisszumok nélküli csütörtök délelőtt

Szakállszárítás a Spinoza (Szín)házban, 2010. március 5.

...adott volt: kiváló ifjú poéták remek, humoros versei, kitűnő színészek, akik egyben énekelni és zenélni is tudnak, vagy csak pazarul utánozzák azokat, akik tudnak... - Győrey Zsolt kortárs költők verseiből kovácsolt kabaré-előadásán Rácz I. Péter járt a Spinozában.

Interjú

A lecsatolt karóra

Esterházy Péterrel a múlt pénteken a Bárkában bemutatott, Harminchárom változat Haydn-koponyára című színdarabjáról, az inspirációkról, a végtelenül büdös hulláról, a végtelen akarásáról és a teremtésről Jánossy Lajos beszélgetett.

Hír

Hamarosan kezdődik a 8. Kortárs Drámafesztivál

A 8. Kortárs Drámafesztivál november 20. és 28. között olyan társulatok előadásaival várja a közönséget, mint a Compagnia Pippo Delbono és az észt No99. Sor kerül Tasnádi-, Kárpáti- és Háy-darabok bemutatójára is. A Magyar Staféta a fesztivál ajánlott programja.

Színház

Európa Odüsszeiája - Nádassal

A Ruhr 2010 fesztiválon hat jeles európai szerző - köztük Nádas Péter - darabját mutatják be 2010 februárjában. Az íróknak augusztusra kellett elkészülniük az Odüsszeia egyes témáira írt műveikkel. Nádas Péter Szirénének című szatírjátékát a mühlheimi színházban Roberto Ciulli rendezi majd.

Színikritika

„Keresd látók helyett a vakokat”

Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei, Radnóti Színház, rend. Valló Péter, bemutató: okt. 18.

A végzet azonban, mely az isteneknél is hatalmasabb, beleköltözik az emberbe, szánalmas vakságával válik azonossá egy maradéktalanul transzcendencia nélküli világban. - Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei c. drámájának előadásáról Vári György írt kritikát.

Színház az egész... nap

Színházi világnap 2007

A színházi világnap alkalmából március 27-én, kedden változatos programokkal várják a közönséget a budapesti és a vidéki teátrumok; az előadások előtt hagyományosan felolvassák az ünnep üzenetét, amelyet most rendhagyó módon magyar szerző, Parti Nagy Lajos írt.

(A verejték luxusa)

Színházi világnapi üzenet Parti Nagy Lajostól

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központját az a szándék vezérelte, hogy az idei színházi világnapi üzenet itt és most hozzánk, színháziakhoz és nézőkhöz egyaránt szóljon. Ezért a hagyományoktól eltérően 2007. március 27-i világnapi üzenetét a Magyar Központ felkérésére Parti Nagy Lajos írta. Ezt az üzenetet közöljük itt.

A nézőtérrel szemben 3.

Köztes térben

Beszélgetés Schein Gáborral

Verseskötetek, két kisregény, négy dráma, tanulmányok, életrajzok, publicisztikák és elemző cikkek sora, egy kézikönyv, melynek második kötete az idén jelenik meg, s nem utolsósorban rengeteg tanítvány. Ez a szűk mérlege mindannak, ami az irodalomban eddig Schein Gábor nevéhez kapcsolható - aki talán nincs is, de nagyon érdekli, hogy erről miképpen lehet, ha beszélni nem is, legalább írni.