hirdetés
2007. március 28.

Tar Sándor

OTT JÁRTUNK

A hazaút viszontagságai

A XIII. Tar-túráról

Tar Sándor sokat járt a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe, hazafelé a róla elnevezett emléktúra állomásain időzött. Azóta néhány kocsma bezárt, egy-két hely neve megváltozott, de ezek a viszontagságok idén sem akadályozták az író tisztelőit abban, hogy szeptember 30-án összegyűljenek, és nekivágjanak a városi felolvasó-kirándulásnak. – A XIII. Tar-túráról Juhász Tibor írt.

A hét prózája

A hét prózája – Tar Sándor: Ennyi volt

Kellene nekünk, munkálatlanoknak is valamiféle menekülttábor, hogy ne rontsuk otthon a levegőt meg a hangulatot az örökös kesergéssel, semmittevéssel. Oda aztán be lehetne hajtani mindenkit, munkanélkülieket, hajléktalanokat, koldusokat, árvákat, meg aki általában útban van vagy rontja a városképet. – Tar Sándor novelláját Nagy Gabriella ajánlja. 

hirdetés

Interjú

Horváth Csaba: Ott van a gombóc az ember torkában

Tarnál nincsenek ideológiák, ő ingerszegény környezetben élő emberek természetrajzát, történeteit írja le csodálatosan. Ezen ingerszegény környezethez képest ábrázolja a hősök lelki nyomorát... – Horváth Csabával, a Forte Társulat rendezőjével a két legújabb előadás, a Bűn és bűnhődés, valamint A te országod kapcsán Kirilla Teréz beszélgetett.

Előhívás retró

ELŐHÍVÁS RETRÓ – Tar Sándor művéről

Előhívás retró címen 2008 óta tartó Előhívás című sorozatunk első beszélgetéseiből válogatunk most induló, új sorozatunkban a Litera Rádióban. Elsőként Tar Sándor A 6714-es személy című művéről szóló beszélgetést hallgathatják meg, 2009-ből.

A hét prózája

A hét prózája – Tar Sándor: Ház a térkép szélén

Az életmű legerősebb, kivételesen termékeny periódusának egyik kulcsdarabja olyan szereplőarzenált léptet színre, és olyan magába szippantó, fojtó atmoszférát teremt, hogy sokadik olvasásra is levegőért kapkod a naivnak és gyanútlannak ilyeténképp pedig egyáltalán nem mondható befogadó. Hortobágyi horror-sztori a boldog békeidőkből, amikor még a liba volt a biznisz tárgya, nem az ország maga... – A hét prózáját Keresztury Tibor választotta. 

A hét prózája

A hét prózája - Tar Sándor: A leghidegebb éjszaka

Hit és kétely híján maradtunk. Ellenben Tar novellája még állít valamit, még karácsony van, nagyon is karácsony... - A hét prózáját, Tar Sándor A leghidegebb éjszaka című novelláját Jánossy Lajos választotta.

Írók írókról

A bokájáig sem érünk

Olyan egzotikum lehet ő más országokban, mint ahogy Csehov drámái azok voltak először Nyugaton. Persze két idegenebb természetet nem is mondhattam volna, mint Csehov és Tar. Az egzotikum viszont stimmel. - Írók írókról sorozatunkban most Potozky László beszélget Darvasi Ferenccel Tar Sándorról.

X. Tar-túra Debrecenben

A túra Debrecenben Tar Sándor íróra emlékezik.

Tar Sándor 70

Ebből nem lehet kijönni - Beszélgetés Tar Sándorral

"Az altatók dacára hajnalban kelek, lemegyek a boltba, veszek két zsemlét. Csak egyet eszek -- azért veszek kettőt, mert egyet venni szégyelek." - Tar Sándor ma lenne 70 éves. Az íróval Keresztury Tibor beszélgetett 2001-ben.

Tar Sándor

Lassú teher

”Eredj már, torkollta le Sallai, ott van a sör előtte, olyankor nem hal meg az ember.” – Tar Sándor ma lenne hetvenéves. Jánossy Lajos jegyzete.

Ott jártunk

Tar él, Tar élt, Tar élni fog

Egy lelkes triumvirátus Kácsor Zsolt vezetésével hat éve elhatározta, hogy nem fújhatja el a szél a Mi utcánkat, jöjjenek, emlékezzenek, tisztelegjenek. - Szeptember 25-én hatodik alkalommal rendezték meg Debrecenben a Tar-túrát. A Tar Sándor emlékét idéző sétáról Halász Margit írt a literának.

Tar-túra

Tar Sándorra emlékeztek

A tavaly elhunyt Tar Sándor József Attila-díjas íróra emlékeztek barátai, tisztelői és olvasói szombaton a Tar-túra elnevezésű rendhagyó megemlékezésen, amelynek keretében fölkeresték az általa leggyakrabban látogatott debreceni sörözőket, presszókat, fölolvastak műveiből, és koccintottak a tiszteletére.

Tar Sándor észteknek, roma kultúra angoloknak

Érdekes kulturális programok Tallinban és Londonban

Tar Sándor: A mi utcánk című könyvét mutatták be Tallinban, Londonban pedig ismét „Hungary in Focus” lesz.

Tar-túra

A litera hangja

          Olyannyira hihetetlen, abszurd, nonszensz, valószínűtlenül elképzelhetetlen, hogy Liberális Napokat szervezzenek a matt fideszes Debrecenben, hogy lehet, nem is voltam ott: néhány nap távlatából tökre elbizonytalanodtam, hogy az Áthallás című háromnapos banzáj keretében tényleg abszolváltam-e az emberemlékezet óta legötletesebb és legbensőségesebb helyi kulturális programot.

Filmszínházmuzsika

A szemle díjazott filmjei

Filmszemle – A Kontextus.hu filmkritikái II.

A Fekete kefe nem csak a fődíjat érdemelte ki a szemlén, de operatőri és produceri díjat is kapott. A nagy várakozással kísért Mispál-film (forgatókönyv: Tar Sándor), A fény ösvényei alulmaradt a küzdelemben, ám elvitte a legjobb első filmnek járó díjat, valamint a legjobb férfi fő- és epizódszereplő, a legjobb producer, vágó és hangmérnök díját. A Lázár Ervin-adaptáció, A porcelánbaba rendezője, Gárdos Péter lett a legjobb rendező, s elvitte a Gene Moskowitz-díjat is. A legjobb forgatókönyvet Pacskovszky József, Sándor Pál és Gózon Francisco írta (Ég veled - a filmé a legjobb női epizódalakítás díja is). A Kontextus.hu portálról Kónya Orsolya és Sőregi Melinda kritikáiból közlünk részleteket
hirdetés