hirdetés

: A Fal

A szánalom rongyai repkednek felém,
s gyűröm őket magam alá, kupacba.
Szemétdomb alattam,
a zárkám zárja kattan,
a szikrázó napsütés a fejemre koppint,
de a kút oly mély,
hogy a fény az aljáig el nem ér.
- Élő-holt társaim, nemzetőrség,
rómaiak; éhségtől remegő, mocskos,
gyilkos Krisztusok, maffiózó barátaim!
Látjátok, hogy bújik előlünk a Felelősség!
Fél, mitőlünk; ő is - nemhogy én
puskaportól feszül a levegő, mindig és mindenhol,
a jászolunk kigyulladt, s lett égő pokol.
Elbújtam egy kriptába, fehér fénye vakít,
kikölcsönöztem öltözéknek a halott emlékeit;
maradok, csavargó senki, hallhatatlan
kihűlő, örök-nyughatatlan katlan.
S poraimból egy gondolat, ha megmarad
nem éltem hiába.
árva.. árvák... falak.. .
...

hirdetés