hirdetés

nincsen: A másik tévé

A másik tévé karácsonykor került a bérleménybe, azzal a kifejezett szándékkal, hogy végre a hálószobában is lehessen hódolni a televízió nyújtotta élvezetnek.
Éppen ezért, már az érkezés előtt helyet biztosítottak neki, mindjárt az ágy végénél, egy leszanált régi, forgósszéken, amit a ház úrnője, már rég el akart távolítani, csak a férfiember (aki élte vele az életet) mondta neki mindig, hogy: Jó lesz az még valamire, Szívem!
A másik tévé átlagos paraméterekkel bírt.
Szürke (nem eminenciás) külső, közepesen nagy képcső, plusz az elmaradhatatlan távirányító.
Alkalmi vétel volt. Karácsonyi (használt cucc) akció.
Az ember ajándéka volt a feleségnek, amit majd együtt nézhetnek lefekvés előtt, amibe időnként bele lehet szunnyadni, és ami ha jobban belegondolunk, az esetleges tévéműsorral kapcsolatos diszharmóniát is orvosolni tudja.
(Ahányszor csak eszébe jutott ez a gondolat, csupa büszkeség járta át testét, ami aztán kaján vigyorként végezte a száj kirendelt szögleteiben.)
A nappaliban székelő televízió, kvázi A tévé, a maga óriás képernyőjével, beépített dolby surroundjával - meg a többi extra -, még csak 1 éve szórakoztatta a házaspárt, mégis Nagy Öregnek számított a lakásban.
Ha álmában ébresztették (hajnali órán, elalvási problémák miatt), néhány másodperc alatt azonosított a sötétben, a csatornaváltási gyorsaság, és a kedvenc adók szűrése alapján.
Családtag volt, hangszórótól hangszóróig.
Bár, mintha a múlt idő szele őt is megcsapta volna, mert megmagyarázhatatlanul ugyan, de napok óta izgatott volt.
Azt hitte, hogy valami négylábú veszi majd át a helyét.
Vagy valami cyber cucc. Valami giga. Valami háromdimenziós. Vagy egy projektor???
Rémálommal teli éjszakák gyötörték.
Aztán úgy nettó 2 másodperc erejéig szemtől szembe találta magát A riválissal és, ha visszafogottan is, de elengedett egy könnyű kacajt, egy megvető mosolyt és nyugodt szívvel gondolt a boldog és gondtalan csatornaváltásokkal teli jövőre.

A másik tévé karácsonykor került a bérleménybe, azzal a kifejezett szándékkal, hogy végre a hálószobában is lehessen hódolni a televízió nyújtotta élvezetnek.

Tökéletesen passzolt a régi, félócska forgószékhez.
(Szívem!)
A mindenféle vezetékek csukott szemmel kerültek bekötésre (rutííííín!), és pillanatok alatt helyezték üzembe a másik tévét.
Aztán az egész esemény megkoronázásaként az ember behangolta a kívánt csatornákat, a megfelelő sorrendbe tevé őket, mer az a fejében van, bármikor kinyögi, sőt elmélete szerint bizonyos jellemvonásokat lehet leképezni egy adott készülék csatorna beállítási sorrendjén keresztül, a televízió üzemeltetőjére, vagyis a házgazdára.
(De ez egy másik. Egy hosszú.)
Az első éjszaka pazar volt.
Az ember és a nő egyszerre szunnyadtak el valami hajnali hírműsor alatt.
Persze a távirányítón már előre beprogramozták, hogy körülbelül meddig szándékoznak ébren lenni, hogy utána már ne fogyasszák a felesleges áramot, és az új szerzeményt is pihentessék az elkövetkezendő Nagy Kalandok előtt.

A másik tévé karácsonykor került a bérleménybe, azzal a kifejezett szándékkal, hogy végre a hálószobában is lehessen hódolni a televízió nyújtotta élvezetnek

Teltek-múltak a dolgos hétköznapok és a jólét, a megsokszorozódott lehetőségek, valamint a különféle ízlés (Sírós film vs. Nevetős film) elkezdte szeparálni a már bejáratott tévénézési kultúrát.
A lakók viccesen(?) kisteremre és nagyteremre osztották a lakást, ahol (az elején) még a jegyet is fel kellett mutatni az előadás kezdete előtt.
Aztán mindenféle átszervezések történtek.
A tévéújságban például különböző színű filccel jelölték az adott személyhez tartozó programokat.
(Idővel már két újságot vásároltak.)
Meg volt szabva az is, hogy ki mit vesz fel videón keresztül, ha esetleg mégis valamiféle csúszás volna a műsorok átjárhatósága között.
Hazaérve elsőként mindketten megváltak az utcai ruhától, és izzó szemmel vették be magukat az aznap éppen hozzájuk tartozó doboz elé.
A vacsoránál megvitatták az élet dolgait, aztán ki-ki a helyére.
Totális elhidegülésről azért szó sem volt, hiszen a másik tévé előtti közös elalvás még mindig a nap lezáró rítusa volt.
(Némi csorbát ejtve ugyan ezzel a szexuálisélet gyakoriságán.)
Aztán valami kába hajnalon, valami fürdőszoba felé igyekvőn, az ember, valami érthetetlen és kiszámíthatatlan mozdulattal a padlóra sodorta az eszközt.
A távirányítót.
Mindegy, na! Volt már ilyen.
Aztán visszafelé jövet még rá is lépett: Bassza meg!. (Mert fájt neki.)
Csak az esti filmnézés előtt derült ki, hogy bizony nagyobb a baj, mint gondolták.
Itt már nem segít a ceruzaelemek nyomogatása, pörgetése, esetleg újakkal való cseréje.
Ebben zörög valami.
(Haraszt? Paraszt.)
Őrült kétségbeesés.
A Rubik-kocka összerakása is ment, ez nem lehet probléma tárgya mondja az ember, miközben izzadságcseppek szlalomoztak a szőrszálakkal borított tarkóján végig.
Ugye tudsz vele valamit csinálni? Ugye nem sérült meg nagyon? Ugye? emígy a nő.
De.
Persze az ember nem válaszol.
Mert ő már tudja a választ.
Meg azt is, hogy használt cucc. Ezt bizony vissza nem cserélik.
Az álmatlan éjszaka folyamán még felvillan benne, hogy valami rúddal, valami hosszú pálcikával is lehetne a tévé előlapját nyomogatni, hisz nincs az olyan messze.
De.
Aztán az első néhány nap maga a pokol.
Ugrálni kell a csatornaváltáshoz és a hangerőszabályzáshoz egyaránt, minek következtében elmozdul a pöpecre beállított párna, megváltozik a dőlési szög, ami újabb és újabb nyavalyát szül, mer kezdeni kell előröl, de közben reklám van, aminek alapjáraton erősebb a hangja, mint az adott filmmé, szóval csupa ilyen nyűg izé.

Aztán dolgozik az idő.
A NagyHalál óta, az ember meg a felesége, egyre többször találkoznak a nappaliban.
A tévé-t nézik.
Lassan a tévéújságon sem kell már osztozni, és idővel kiderül, hogy mennyire, de mennyire hasonló az ízlésük (Sírós film, Nevetős film) és, hogy átkarolva, lábsimogatva, együtt, milyen, de milyen csudaszép a képernyő előtti élet.
A munkahelyen valami okostojás mondja, hogy van már univerzális távirányító is, ami aztán mindenhez, de mindenhez passzol.
Az ember meg azon veszi észre magát, hogy a füle mellett, találat nélkül haladnak el, a különböző jó tanácsok, mer őt ez már nem érdekli, mer ő most visszakapott valamit.
Valamit, ami jó.

A másik tévé karácsonykor került a bérleménybe, és amióta nem használják, beszélgetnek elalvás előtt.

És (ez) jó.

hirdetés