hirdetés

I2U2: A Mecénás első három hónapja

Lehet, hogy az iwiw (vagy wiw) hőskorában még rangnak számított, ha valakit felvettek a tagok sorába, de mára úgy felhígult ez az internetes ki micsoda, hogy én személy szerint nem akarok csatlakozni hozzá, legfeljebb csak a kis Mecénás pátyolgatását, és a velejáró atrocitásokat vállalom. Bár tavaly ősszel egy pár hétig tag voltam én is, de nagyon hamar rádöbbentem, hogy „It’s not my cup of tea.”.

Ez a kezdeményezés (már mint az iwiw) inkább megosztja az embereket, mint összehozza (jó példa erre az a gyűlölködés, ami itt folyik A Mecénás topikon). A világ legártatlanabb, ráadásul minden politikától mentes téma felvetése is olyan indulatokat vált ki egyesekből, ami beteges korunk minden tünetét produkálja (előítélet, skizofrénia, üldözési mánia, az ártatlanság vélelmének semmibe vétele, rosszindulat, beteges önigazolás, elvakult gyűlölködés).

Tavaly szeptember óta, amióta a feleségem tagja az iwiw-nek annyi „csontváz potyogott ki a gardróbból”, annyi régen elfelejtett, ismeretlen ismerős emberke pottyant bele az életünkbe, amennyi az ezt megelőző iwiw mentes 13 évben soha! Ez a formális kapcsolattartás iskolapéldája, de hát mire is lenne szüksége e látszatokból építkező világ látszólag elégedett polgárainak. Erre mondják, hogy „amit nyersz a réven, azt elveszíted a vámon”.

Az iwiw vám szedői is itt ólálkodnak, az éppen ma három hónapos Mecénás körül, és alig várják, hogy kitekerhessék a nyakát. Még egy húsvér újszülött számára is az első három hónap a legkritikusabb, pedig őt kizárólag féltő, és óvó kezek veszik körül, hát mit mondjon ez az általam életre hívott ártatlan eszmeiséggel megáldott csöppnyi virtuális személy, aki az előítéletek szúrós és gyanakvó tekinteteitől van körülvéve. De túlélte, és már ez sem semmi!!!

Ahol túl sok a strucc, ott közelg a háború! Én még ennyi vélemény nélküli, felelősség lepasszoló embert az életben nem láttam, mint az elmúlt 17 évben. Csak a tuti nagy zsír minden kockázat nélkül, kezdve a kivénhedt rock zenészektől, akik harminc éve darálják ugyan azokat a „tuti siker” számokat, a hétköznapok „nem én voltam, sőt én ott sem voltam, mindenért valaki más a felelős” emberein keresztül, a legnagyobb „kockázatmentes zöldmezős” beruházások milliárdosaiig. Ezzel a témával kapcsolatban csak egy kérdés fogalmazódik meg bennem: „Azért ennyi a strucc, mert háború lesz, vagy azért lesz háború, mert annyi strucc dugja fejét a homokba?”.

És így kerülök én egy platformra „ádáz ellenségeimmel”. Hiszen a struccot a legkevésbé sem érdekli, hogy ki, és milyen eszmeiség mentén akarja kirángatni okos kis fejét a homokból, csak kényeskedve azt nyafogja: „Hagyjatok engem békén a hülyeségeitekkel, nem látjátok, milyen jól elbújtam a világ problémái elől!”.

hirdetés