hirdetés

ww95: A tehetségtelenségről 2

Tehetségtelen vagyok. Mégis híres költő,író szeretnék lenni,holott ez teljességgel haszontalan dolog. Ott vannak például a költők Néhány ezer betűt leírnak egymás mellé és ezért utcákat,iskolákat neveznek el róluk. Ezt nevezik halhatatlanságnak. A névtáblákért,iskolai tananyagban szereplésért a halhatatlanok általában súlyos árat fizetnek. Életükben kitaszítottak,szegények és nyomorultak. Erre vágyódunk? Nem tudom. De hallgassunk meg erről egy igazán kompetens embert...
„József Attila: Kicsavart testtel
Most itt fekszem kicsavarodott testtel,csigolyáim összetörve,kezem kiszakadva fekszik vállam mellett. Körülöttem kezüket tördelő emberek. A vagonok aljára már rászáradt a vérem, különböző jegyzőkönyvek már felvétettek. Valahol fent Pesten néhány ember,akik már életemben is tehetségesnek tartottak,elkezdték zászlóikra hímezni nevem. Költő és írótársaim,barátaim,rokonaim,szeretőim,ismerőseim lassan nekilátnak megírni emlékeiket,ügyes emberek,elvbarátok nekifognak alapot ásni,melyre mítoszom felépítetteik. Ellenségeim megbékélnek,az idő lassan barátokká nemesíti őket. Soraim,melyek most még csak a tiszta papír összekoszolói,nemsokára értékké érnek. Erre vágytam én? Elértem-e célom? Megérte a harminc évnyi kínlódás,nélkülözés? Kétségek és megnemértés elmerombolása? Csak egyet állíthatok biztosan: most már semmi sem fáj.”

hirdetés