hirdetés

: A vers

És akkor elkezdődik.

A tinta vad táncot jár az izgatott papíron,
Mardossa a tiszta fehér húst, hogy aztán jóllakottan merevedjen szóvá,
S feszülő mondatba fagy a gondolat, melyet az elme melege éleszt majd újjá,
Hogy a tudatra kígyóként tekeredjen rá,
És égesse bele áldott, kábító mérgét.

Metafora forr a művészet tűzhelyén,
Melyet ropogó ritmus fűszerez, és andalító dallam tálal ízlésesen,
Csak hogy a desszertként sülő üzenet a végén még jobban essen.

A képzelet gyára tarka füstöt lehell, ahogy a rímkovács keze alatt eggyé olvad hang, szín és anyag,
Majd az eleven massza ringató formába öntve kihűl,
És a vonagló látomás asszonánccá szelídül.

S ha végül a vers, mint lázongó habok közül a kecses delfin, a felszínre tör, akárcsak büszke vadász a trófeát, úgy akasztja a költő a falra, vagy mint megható családi fényképet,
Mely, ha rápillant, eszébe idéz vidámat, kegyetlent, szomorút és szépet.
Olyan fénykép ez, melyet a házba tévedt vendég újra és újra kíváncsian vizsgál,
S melyen mégis mindig újabb izgalmas, selytelmes, ismeretlen részletet talál,
És mindig azt hiszi,
Már az egészet ismeri,
Pedig a lényeg a kép mögött van...

Ha múlik az idő, fakul, sárgul az öreg kép, belepi a por,
De a lényeg változatlanul ott bújkál,
És csak vár türelmesen,
Hátha jön egy új kor,
Melyben lesz, aki a kép mögé néz, és megérti, amit talál -
Csak hogy az egész újra kezdődhessen.

hirdetés