asamoy: Amikor anyának mályva szaga volt

Egy általános esti tusoláskor jutott eszembe - mert ilyenkor sok minden jut az ember eszébe - hogy elfelejtettem anyám születésnapját. Mikor kisgyerek voltam és megkérdezték: -mikor született anyád? - csak annyit tudtam mondani, hogy 52. Rohadtan éreztem magam, az ilyen kérdéseknél, mert ha az ember ilyesmit elfelejt, vagy nem tud akkor elhalkul a terem, kiüresedik a tér, és néma tekintetek villognak, a kezek a zsebekbe merülnek. Megvetést és megalázást keresnek, hogy hozzád vághassák a megfelelő pillanatban. A rágós gombócok rádragadnak, és úgy fejtik le rólad a önmagad, ahogy te a csokimikulásról fejtetted le a december hatodikákon az alufóliát. Akkor ott a teremben, a zöld pad mellett állva, pantallós nadrágban magamon éreztem a tábla fölé függesztett képek tekintetét. Radnóti és a másik huszonegy halott mozdulatlanságában, megcsókolt Mihályi Rozália. Ady szifilisze, Csokonai tülke és Kölcsey bárányhimlője ütött ki rajtam. Szörnyeteg lettem. Egy körbezárt vad. És mint ilyenkor mindig a farkasemberről bebizonyosodik, hogy a tudásban, hitben érett személyiség megsemmisül, mint Aino Kallas Farkasmenyasszonya. Valójában ez a halál első jele. Ahogy leépíted magadban az önképed: Ferit, Máriát, Tihamért...Magad. Onnantól kezdve mások agyát szívod. Mások ujjából várod a válaszokat a kérdésekre. Az életed ritmusa avantgárd köcsizörgés lesz. Mindig hamisság, lomha emésztés, anyag, ami sohasem szívódik fel és ki sem hányhatod.
    
    Akkor tíz éve belenyúltam anyám táskájába és megnéztem a személyiét. Azt hittem ez segít, de nem. Örökre megváltozott minden.

Vonaton ültem, Alpár felé tartottunk, amikor anyám leült velem szembe. Halott volt. Száján éves rúzs elkenődve. Az illata olyan volt, mint a mályva. Nem szólt és én sem. Bólintott, majd kötni kezdett.
Miután meghalt egy héttel később a nappaliban feloltódott a villany magától, lekapcsoltam, de újra felkapcsolódott, akkor megkérdeztem itt van-e, nem felelt. Megpróbáltam őszinte lenni, de nem sikerült. Némán hápogtam, mint egy ponty, mielőtt agyonütik és kibelezik, aki tudja, hogy lesózzák, és paprikás lisztben kisütik. Hallottam, hogy szavak születnek és halnak el, némán. Most amikor ott ültünk egymással szemben, nem mondtam semmit. Inkább nem. Olyan hamis ez az egész. Az élet, meg a halál. Az érzelmek, a maszturbáló magányos rettegése. Egyedül. A meleg víz lassan lehűl, a bojler kattog. És én egyre erősebben rángatom, annak a lánynak az emlékére, aki meg akarta súgni anyám születésének dátumát, de csak az ötvenkettőig jutott. Aztán felfalta a szifilisz, meg a bárányhimlő meg az emberek akik éjjel farkassá változnak, és csecsemőktől rabolják el a friss, szagos életet...