hársfavirág: Arcaim

Koosán Ildikó

Arcaim


Magamra nézni, és magamba,
a tükröket magam elé tartva:

mutatják arcaim, álarcaim
formáit; bőrömbe égett ráncain
utak megkövült lábnyomát,

réseit, ahogy az idő billen át
kitárulkozásból lejtmenetbe,

az alkotás, a konok akarás
erőit, ahol már kirí a kopás,

hitek, kételyek csámpás cipőit,
a késztetés, a megszokás rugóit,

ahogy töpörödik a képzelet fája,
a végtelennek újra lesz határa,

ők külön- külön arcai a létnek!

e magamba vésett tükörképnek
állok modellt még napra- nap;
állok kifaragva, mint a kő,

arcaimban, hogy engem lássanak,
s kutatom, van e még teremtő idő...