mrtuzvolte: Átgondolatlan gondolatok

Nem tudom, érezte-e már valaki azt, hogy ma már tulajdonképpen semmi újat nem lehet írni.

Persze előszőr azt kellene eldönteni, hogy újat kell-e hozni, mindig, mindenáron, vagy nyugodtan alkossunk egy újabb szerelmes verset ( az egymillió-nyolszázhatvan-kétezrediket ebben az évben),vagy lelkiismeretfurdalás nélkül kerekítsünk egy vadonás novellát, a jubileumi ötszázezrediket, a gyilkosos-vérfagyasztós kategóriában.

Nem olyan-e az irodalom, mint a térképészet?

Valaha, pár száz évvel ezelőtt a föld tele volt rejtéllyekkel.

Ha a jámbor utazó elindult valamerre, még abban sem lehetett biztos, nem esik-e le a világ szélén, ha nem vigyáz, amikor leül lábat -lóbálni a szárazföld peremén.

Akkora kontinensek várták, megannyi titkukkal, mint Afrika, vagy Amerika, hogy a felfedezésre váró Ausztráliáról ne is beszéljünk.

Csodálattal teli, szívdobogtató várakozással vághattak neki a bátor pionírok, hogy beszínezzék térképeink fehér foltjait, a tavak, tengerek kékjeivel, a sivatagok sárgáival, a végtelen pampák áttetsző zöldjével.

Mi maradt mára nekünk?

Nincs olyan hangylábnyom, amit ne látnánk műholdjaink felvételein.
Nincs egy bokor - alj, amiről ne lehetne riportot látni két perc múlva a CNN, a BBC breaking news-ében, ha hirtelen érdekessé válna.

Kit varázsol ma el egy erdei felfedező kaland, kezében a GPS-sel?

Talán így lettünk az írással is.
Amikor csak minden ezredik ember tudott írni, még új volt minden szó. Minden mondat, történet, gondolat addig ismeretlen tájakra vitte a hálás olvasót.

Aztán egyre többen kezdtek írni, egyre több mű született, és a felfedezésre váró gondolatok, történetek mind bekerültek az irodalom nagy világ-atlaszába.

Ki tud ma új drámát írni, Shakespeare után?

Ki alkot eredetit, merészebbet, mint Villon, vagy József Attila?

Ki száll le előszőr egy másik, ismeretlen irodalom Földjére, hogy elkezdje rajzolni térképét?