hirdetés

Blade: Az alku

Egyszer mindenki feladja. Megalkuszik, beletörődik és elvész. Te is erre a sorsra fogsz jutni.
Az öreg szavai ide-oda cikáztak a fejében, nem hagyták megnyugodni. Feladni? Soha! Ő - a vad izzorok törzsének szülöttje - soha nem adja fel. Amíg az ereiben vér folyik, amíg van benne egy szikrányi öntudat, nem adja fel. Az öreg csak mosolygott. Mennyi ilyet láthatott már, és hányszor fordíthatta el a fejét annyi év alatt
A várbörtön, ahová bezárták, dohos volt, sötét és rettenetesen hideg. Az öreg azonban látszólag nem is vette észre ezt, csak ült ott, bámult maga elé, mintha egy régi emléket idézett volna fel - és közben dünnyögött valamit. Akkor is ezt csinálta, amikor őt belökték a cellába, vasra verve, véresen, tele sebekkel. A fejvadászok verték meg, akik elfogták, de az őrök sem kímélték.
Innen nem lehet megszökni.
Feküdt a hideg padlón, a cella előtt lévő egyetlen fáklya halovány fényében, és próbált gondolkodni. Talán idecsalogathatná az egyik őrt, elkapná a rácson keresztül ésvagy egyszerűen feltörné a zárat valamivel és felküzdené magát a katonákon keresztülhányszor játszotta ezt már le, de mindig ugyanoda jutott. Lehetetlen.
Még soha nem sikerült senkinek.
Már nem tudta, mennyi ideje van itt. A szakálla és a haja megnőtt, a ruhája elrongyolódott. De még jó erőben érezte magát. Folyamatosan azon törte a fejét, hogy tudna kijutni. Az öreg nem segített, csak ült a helyén és magában beszélt. Egyszer ráordított, hogy hagyja abba, de az csak ült és rá se nézett. Múltak a hónapok.
Mindenki feladja.
Küzdött ellene. Úgy küzdött, ahogy még soha, de tudta, hogy el fogja veszíteni ezt a csatát. Innen nincs kiút. A reménytelenség felhői úgy fogták körül, hogy lassan szinte megmozdulni sem tudott. Felordított, kétségbeesésében a falat kezdte puszta kézzel verni, majd a rácsot tépte, őrjöngött és fel-alá rohangált.
De én tudok neked segíteni.
A fájdalmán és a könnyein keresztül az öregre pillantott, először nem volt biztos benne, hogy jól hallotta. Az öreg kristálytiszta szemekkel nézett vissza rá. Lihegve odarohant hozzá.
Mit beszélsz? Te? Megőrültél? Hogyan?
Mindössze egy nevet kell mondanod, akit a legjobban szeretsz, akiért odaadnád az életed. Ő kerül a helyedre, te pedig szabad leszel.
Nem hitt a fülének. Hisztérikusan felnevetett, a karjaival hadonászva és a fejét fogva. Az öreg csak nézett vissza rá, mintha egyenesen a szívébe látna. A nevetése lassan elhalt és helyét átvette egy szörnyű gondolat.
Még ha lenne is elég hatalmad ehhez, hogyan szánhatnék Neki ily sorsot? Nem! Akkor inkább ezerszer a halál!
Gondolkozz. Ha te kijutsz, hadsereget gyűjthetsz és kiszabadíthatod! És vele együtt engem is.
Nem akart neki hinni. Innen nem lehet kijutni!! De akkor is, meg kell próbálnia! A hadsereget pár nap alatt összegyűjti éspár nap szenvedés túl sok Neki!
Egész nap tépelődött.

Másnap odaállt az öreg elé és annyit mondott : Kahlan.
Lábak dobogása hallatszott. Az őrök hoztak valakit. Amikor meglátta a foglyot, a szíve a torkában ugrott. Kahlan! A lány öntudatlan volt és tele sebekkel, ahogy ő is, amikor elfogták. Az őrök hangosan röhögtek, majd belökték a cellába. Odarohant hozzá, és abban a pillanatban elsötétült előtte minden.

Úgy hírlik, még soha senki nem látott ilyen hatalmas hadsereget. Az ostrom 3 napig tartott, a várvédők nem tudtak ellenállni ekkora támadóerőnek, akiket űzött-hajtott félőrült vezérük. Mesélik azt is, hogy amint a vár elesett, a vezér egyenesen a börtönbe rohant, kedvese nevét kiabálva, miközben a kiszabadított rabok egymást taposva tolakodtak a fény felé. Ott a sötétben egy haldokló öregasszonyt talált, akitől egy furcsa öregember a fiatalságát kérte cserébe azért, hogy még egyszer láthassa szerelmét.

hirdetés