hirdetés

Bonapart: Azon a szép, tavaszi napon...

Vidám, napsütéses tavaszi nap volt. A természet még csak most ébredezett a hosszú, téli álom után. Pontosabban télen a természet nem aludt. Csak pihent. A madarak hosszú, vidám énekükkel jelezték, hogy egy újabb gyönyörű nap kezdődik. Még ebben a piszkos, fülledt nagyvárosban is. Az élet itt is mutatta magát a zöldellő fű, a gyönyörű kék ég, na meg a vidám madarak képében. És az egész utca nyüzsgött. Nyüzsgött az élettől. Az emberek járkáltak, siettek a dolgukra, mint a szorgos hangyák. Az élet erdejében.
A sok nyüzsgő, álmos ember között megjelent egy férfi. Kitűnt a többiek közül a csinos külsejével. Világoskék farmernadrágot viselt és szürke, kötött pulóvert. A pulóver alatt látszott a fekete, mintás inge. Egy könnyű kabát volt rajta, ami nem is inkább azt a célt szolgálta, hogy melegítsen, hanem inkább csak a külsejét hangsúlyozta. A férfi is sietett valahová. Mint a többiek. Ebben a koszos, fülledt nagyvárosban. Arcáról ítélve olyan 30-40 év közötti korban lehetett, de a tekintete, a szeme, álmodozó tekintet volt, inkább egy 10 éves gyerekéhez hasonló, aki még csak most ismeri meg ezt a kegyetlen világot, és még olyan sokat remél tőle.
A férfi a nagy úttesthez ért. Át akart menni a másik oldalra. De, mint az egy nagyvárosban megszokott, az autók sokasága akadályozta meg ebben. Nagy volt a forgalom. Emberek ezrei, ugyanúgy, mint ő, valahova igyekeztek, siettek. És ezzel akaratlanul is, de más embereket akadályozták meg ugyanebben. Aztán amikor meg ők is egy kereszteződéshez értek, jól leszidtak mindenkit, miért akarnak pont ilyenkor átkelni az úton, miért kell várniuk, és egyáltalán miért van a közlekedési lámpa. És ilyenkor mindenki kapott. A fürge diáktól kezdve az öregekig, akik olyan lassúak. Pedig ők igazán nem tehetnek semmiről. A kor teszi
És mindenki ingerült, ideges. Mindenki siet valahova. Nagyváros
A férfi nézett balra, aztán jobbra. De az autók csak mentek és mentek, időt sem hagyva neki arra, hogy a dolgára siessen. Valahol messze megszólalt a rendőrök szirénája. Az autók meg csak mentek és mentek. És a férfi kezdett idegessé válni. Ő is sietett. Mint mindenki. Nem várhatott tovább. Megragadta az alkalmat, és az úttestre lépett
hirtelen fékek hangja, dudák, és egy halk, tompa koppanás
A férfi kinyitotta a szemét. A gyönyörű szemét, amely álmodozó tekintetet rejtett. A csodálatos, felhőtlen, kék eget látta. Eddig sosem gondolt rá, milyen szép is ez az ég. Nagyon szép volt. Csak feküdni akart, és nézni a csodaszép, kék eget. És akkor valamit érzett a levegőben. Égett gumik szaga volt. Körülnézett. Az úttesten feküdt, néhány lépésnyire egy autótól. Mindenhonnan dudák hangja hallatszott. Az autók körülötte álltak. A forgalom lebénult. És ezek a szorgos, siető emberek nem tudtak eljutni oda, ahová akartak.
És ez mind miattam van. gondolta a férfi. Ezért nyomban föl is akart kelni, de nem tudott. A végtagjai nem engedelmeskedtek neki. Hirtelen valami meleg érzés fogta el. Aha. Egy pocsolyában feküdt. De aztán jobban megnézte azt a pocsolyát. Nem pocsolya volt. Pontosabban pocsolyának pocsolya, csak nem víz volt benne, hanem valami más.
Ez vér - gondolta a férfi. Az én vérem!
És akkor megint fölnézett az égre. Arra a csodaszép, kék égre. Hirtelen minden elhomályosult előtte. És a férfi nagyon megijedt. Valahol mélyen a lelkében megérezte:
Haldoklom!
És ez a megérzés egyszercsak eljutott az agyáig és akkor még jobban megijedt. Félt. Félt a haláltól.
Jaj ne! Ez nem lehet igaz! Biztosan csak álmodom meg is csípte magát a megmerevedett, hideg ujjával, de nem hatott. Istenem! Miért én, miért pont én?
De ez a valóság volt. A kemény, kegyetlen valóság. Az élet kegyetlen fintora, hogy ő most itt fekszik vérbe fagyva ezen a csodálatos, szép reggelen, amikor olyan gyönyörűen énekelnek a madarak, és olyan kék az ég.
Még sohasem hallotta a madarakat ilyen jól csiripelni. Illetve biztos hallotta, csak sosem figyelt rájuk. És most jött csak rá, milyen szépen csiripelnek. Milyen szép az élet! De ezt olyan későn vette észre Túl későn!
És akkor hirtelen arra gondolt, hogy annyi dolog van, amit még meg kell tennie. Amit egész életében meg akart tenni, csak sose jutott rá idő. Rengeteg ilyen dolog volt. És persze valahogy emléket akart hagyni maga után. Ez a gondolat most lázba hozta. Tényleg! Most mi lesz? Meghal és aztán semmi emlék nem marad róla. Senki nem fogja tudni, hogy valaha is létezett. Mindenki elfelejtiidővel A férfi azzal a gyönyörű, álmodozó tekintettel haldoklott. De nem akart meghalni.
És hirtelen eszébe jutott a felesége. Mi lesz most vele? És ő nagyon szerette a feleségét. Ő érte élt, ő érte dolgozott. Eszébe jutott, hogy mielőtt elment, kapott tőle egy forró csókot. Hogy egész nap emlékezzen arra, hogy van egy nő, aki várja őt haza, és akinek hiányzik. Aki szereti őt. De már hiába fog várni. Várni fog és várni. És ő nem jön. Többet sohase amíg a halál el nem választ
Nem akart meghalni. Itt hagyni egyedül ezt a gyönyörű teremtést, akit nagyon szeretett. És akkor homályosan, előjött egy másik teremtésnek az alakja. Gyönyörű, hosszú, göndör szőke haja volt és kék szeme. Olyan kicsi volt és védtelen! A kislánya volt. Még csak most megy óvodába
Hangokat hallott. Szirénákat. Dudákat. Emberek hangjait. A mentősök voltak. Finoman félrelökve a bámészkodók tömeget odafurakodtak a férfihoz. A férfi haldokolt, a többi ember meg nagy kíváncsian nézte Az egyik mentős ránézett a másikra. Tekintetük találkozott.
- Reménytelen! mondta az egyik.
A férfi hallotta ezt. Valahonnan nagyon nagyon messziről. És a szíve egyre lassabban vert
Nem akarta, hogy vége legyen az életének, amit olyannyira szeretett. Az ember észre sem veszi, mi mindene van, mi veszi őt körül. Aztán egy ilyen szép napon ráeszmél de már késő.
Már nem hallott semmit. És nem is látott. Minden elmosódott előtte. Emlékek jöttek elő. A szülei, a gyerekkora Valaha ő is volt gyerek. És reménykedett, bízott a jövőjében, ami most ilyen értelmetlenül, 33 évesen szakad meg. Keményen tanult, hogy elfoglalja a helyét ebben a világban. De minek? Minden hiába volt. És keményen dolgozott. A feleségéért. A családjáért. A kislányáért, akivel nemrég még a tengerben ugrált, úszni tanította, fröcskölték egymást És ekkor a sok gondolat, emlék között valahogy elveszett Minden elmosódott. A szíve megállt. Miközben arra gondolt, hogy a felesége, és a gyönyörű pici kislánya csak vár, vár, és ő nem jön. Ezen a csodálatos tavaszi reggelen.

hirdetés