hirdetés

félix: Csapdában

 a földön fekszem hát így rám ki lel
a hideg borzongat vacog fogam
vásik s kipereg vérző ínyemre
való falat kaput törve zúzva
zúg az öntudat eszmélet veszve
veszetten habzó szájjal mart belém
az eb míg így kábán elveszetten
időtlen avarba temetkeztem

szempillám szűri a fényt hunyorít
rám a mezei hunyor és nyílik
zárul csucsorít az erdei csucsor
a méreg már véremben kering
kósza gondolat zavaros fejem
űri sötétbe süllyed és lesem
hogy nő a fű és gyűlnek a férgek
dús lakomára csak érjek véget

hirdetés