szekacs laszlo: Csepplátás

vízhólyag szivárog, hullásaim cuppognak,
érzéketlenkedek, fáj a toccskoppanás

miért szedjem össze a homokszemeket,
időm pergetik, bolonddá,
utam hintik könnyű hazugságokkal,
mandaláknak álcázottak, fentről zengők,
fogat fogért, szemet szemért szóratnak

átlépem színes világukat,
… és tovább ülök, lótuszokról szökken
velem a véges a végbe, a hihetetlen

pillanatról pillanatra dermedek a
csapos kőhegyeken, fejjel lefelé, a földre
gyökerezek, amorf üzenetet viszek,
fogyás közben növök fel, magam
fel nem érem, csak a túltelített könnyben

egyenként cseppenek, mannaként,
fogyó épülésem üteme ciklikus,
fókuszpontomban a senki áll modellt,
létem valakinek a csakrája

kettős látásba kerengve meditálok
tudati síkjaimon e jelenésben,
… egyáltalán, sétálva az oszlopos xy-ná
válás fonákját lesem el, a tanulásért

az ékírások pontja voltam, és vagyok