sbpaul: Dal helyett

fel a sziklaszirtre, mondom neked,
hangosan, éppen hogy más meg ne
hallja, toronyiránt az erdőn által.
állandóan a kiálló kövekbe akad
a lábam, de hajthatatlan vagy.

azt szeretnéd, ha elmennék innen.
megváltoztál. ráfogod az erdőre.
ha már úgyis gonosz, ennyit elbír
még néhány faág. nem értelek.
honnan ez az aljas ötlet és vágy.

utánad szólok, hogy várj meg,
előre megyek, búj el, búj el a
fák gyökerei között, ahol nem
hallod a gonosz szuszogását,
nem érzed a leheletét, nem lát.

hogy utánam eredjen, elcsaljam
az öreg kőrisek közé, a lehullott
levelek és ágak közé. mint egy
tisztásra, beszűrődik a fény. de
te csak ülj és ne félj egyedül.

mikor felérek a szirtre, szólok
neked, hisz elmúlt a veszély,
lassan gyere, néha állj meg,
ne ijedj meg a hangoktól,
azoktól nem szabad félni.

a hangok meg akarnak ijeszteni
téged és engem is. ha hallod
a vonyítást, a fújtatást, hát te
is adj hangokat; énekelj. egy
dalt, az erdőről, a folyóról.

hát gyere, gyere, most már
jöhetsz. saját lihegésemre
hiszem azt, mögöttem vagy.
nem látlak, nem látlak, ne is
lássalak, itt maradok egyedül.