hirdetés

Sastoll: De kedves Mama, háború van

Kelj fel, komám, ne aludjál

Jancsó Miklós filmjéről jut eszembe

Na, gyilkolászós kispajtások, ébresztő! A kegyetlen játszódást be lehet fejezni. Abbafejezni, a kurva életbe és elhúzni innen de gyorsan!

Mert elég volt!

Elég volt belőletek. Elég volt unásig ismétlődő hadifogolyságunkból a saját hazánkban. Elég volt zavaros, vériszamos gondolataitokból. És egyáltalán elég volt már bármiféle kivégzősdi rafinált dobogóira lépni, lépcsőire állni, kamráiba sorszámozva bevonulni, nyirkos pincéitekben szétvert arccal a földbe zokogni.

Kistojások és kicsihuszárok (v.ö. gyilkolandusz), bizony effélét üzent nektek a Mester. Mintegy megfilmesítve egy nemrégen eltávozott másik Mester ránk hagyott történetét. Mely történet az erdőt hősiesen elfoglaló vörösökről, és ugyanazt az erdőt véres harcok árán visszafoglaló fehérekről mesél. Persze jöhet nyár, zordulhat zimankós tél, ezek a színes fiúk oda vissza foglalgatják egymástól a természet lágy ölét. Aztán jött az erdész és mindenkit kizavart az erdőből. Hofi elbeszélte, Jancsó filmre vitte.

Dübörög a rock, a nemzeti hip-hop és a nyugdíjba vonult beatzene. Aláfestve egy veszettül pörgő, őrült történelem egymásba csúszott tér-idő síkjait. Két godot-i figurát dobálva mindezek tátongó szakadékaiba. Szegények elkeveredve saját múltjukban, jelenükben és a kihalt harmadik évezred temetőjében, nem tehetnek mást, mint egymással kétségbeesetten ordibálnak. Mindezt az újabb és újabb pokoli helyzetek reménytelen tisztázásának reményében. Majd megszakadnak az erőfeszítéstől, hogy mihamarabb képbe legyenek, ezzel esélyt adva maguknak, hogy megúszhassák az ismételt legyilkolást. Mert bárhová is veti őket a sors kénye-kedve, mindig jönnek valakik, akik csípőből rángatnak elő érveket, eszméket, vádpontokat ellenük. És akkor nincs kecmec, halni kell. De gyorsan, mert már jön az újabb időcsuszamlás és abban is alkalmat kell adni, találni a gyilkolásra.

Mert ez a lényeg. Süssünk billogot az ember fattyára, tökmindegy milyet és miért! Legyen rajta valami és kész. Ne vacakoljunk már annyit! Tűz! a rohadt életbe.

(Ejnye-bejnye, micsoda szavak író úr! Lám a Pepe mamája is hányszor megmondta, hogy ne beszéljenek csúnyán a Miki bácsi filmjében.)

De kedves Mama, háború van! Ott és akkor, itt és most, valahol és a jövőben. És nincs visszaduma! Nem mondunk olyat, hogy Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! És nem csinálunk olyat se, mint a Pepe! Hogy csak úgy leint egy fehér autót a hídon? Mert ő a Balatonra akar menni. Nézzen már magára az a gyerek! Hiszen második világháborús katonakabát van rajta. Jól a fülébe kell ordítani, és felképelni! Háború van! Tessék elhinni, annak a szépen mosolygó orosz katona bácsinak is ott a háttérben. Vojná! Háború van!

Lépjünk olajra, bújjunk fedezékbe, fogjunk géppisztolyt és lőjünk mint az állat! Még pár perc és kivégeznek, gödörbe rúgnak, kibeleznek. Hol vagyunk, hol vagyunk?! Nem mindegy melyik időben, melyik kivégzőosztag, melyik Számonkérő Szék előtt?

Esténként a félórás híradókban ránk zúdított nyers képek mellett vacsorázunk. Sört bontunk, és egy kicsit még szedünk a vészesen fogyó szafthoz. Mert beleöregedtünk a közönybe, a tehetetlenségbe, a távolságba és saját mindennapos bajainkba.

Kelj, fel komám, ne aludjál! csap nagyot busa fejünkre, meggörbült hátunkra a Mester.

Hisz nem kell sokat tenni, csak egyszer felkelni, felállni, elmenni és nemet mondani. Úgy, mint a kivégzőosztag egyik katonája. Magyarázat nélkül földre dobni a fegyvert, és nem lőni! Nem billogozni! Nem állni fel soha többet a vádlottak padjáról lesütött szemmel, soha el nem foglalva helyünket ott, remegő térdekkel. És végre nem félni a félelemkeltőknek, gyilkolanduszoknak nemet mondani.

Az oly sűrűn váltogatott korok, idők, szituációk préselték belém a rettegést. A jelenetek össztüzében bármerre próbálkoztam a gyors magyarázattal, hogy én nem tartozom ezek vagy azok közé, mindig volt egy csőre töltött embervadász, akinek pont az én védekezésem jött kapóra. Valamelyik billoghoz tartozni kell! Vagy jobb, vagy bal, vagy vörös, vagy fehér, vagy zsidó, vagy keresztény, vagy cigány, vagy muzulmán, vagy vagy vagy!

Állj, ki vagy!

Én csak egy ember vagyok.

Az kevés! Hova tartozol, te szemét? és az ujjak ideges matatása a závárzaton.

Hát ez volt az a rettegés. Ha úgy tetszik, a mai életérzés. Tetszik?

A Mester türelmes, csak az üzenete türelmetlen. Mert már nincs idő!

Kelj fel és járj! igaz ezt egy másik Mester mondta, de szintúgy egy élőhalottnak.

Ha így folytatjuk, valóban kiürül a harmadik évezred temetője.

De az már nem egy horrorfilm lesz! Sőt semmilyen film se lesz.

Jancsó filmje még pereg. Ám mielőtt még tovább néznénk pattogatott kukoricáért kotorászva a zacskó mélyén a Mester autót hív, beül, és indulni készül.

A pánik futótűzként terjed.

Mi van? Miki bácsi elmegy? Most vége? kérdezi Kapa.

Igen vége. Ennyi. és eltűz.

A Mesterek már csak ilyenek. De ők, szóltak!

hirdetés