hirdetés

NIM: E helyt, igyekszem

E helyt igyekszem összefoglalólag reagálni mindazon háború-írásokra, melyekbe közvetve-közvetlenül belekeveredtem. Ha bárkit-bármit kihagyok, részemről a vita természetesen folytatható.

Két dolgot szeretnék előrebocsájtani. Egy (1): tenyérbemászóan didaktikus leszek. Kettő (2): nem vagyok háború-párti.

És most a lényegről. Hogy mit, miket is kifogásoltam Siccnek immár két versében, s mit kifogásolok en bloc abban, ahogyan ennek a kérdésnek a feldolgozása a haddszóljon-ban folyik. S mely kifogások alig függenek össze a (2) számú kitétellel, viszont sokkal inkább függenek össze azzal, hogy Sicc saját bevallása szerint üvölteni tud ettől a szép új világtól. Megengedem, az üvöltés bizonyos esetekben kifejezetten jót tesz, kiadjuk a feszültséget, miegyéb, node üvöltözzünk odahaza, s még véletlenül se tévesszen meg minket, hogy mikor a világhálón publikálunk, gyakran olyankor is otthon ülünk, s arctalanul szólalhatunk meg. A világhálón, kérem tisztelettel, ugyanolyan felelősségteljes (pár)beszédnek van (volna) csak helye, mint bármely nyilvános fórumon, melyen nevesítve vállaljuk véleményünket. Féligazságoknak, csúsztatásoknak, üvöltözésnek nincs. Sicc verse arról szól, hogy az amerikai hadsereg öntörvényű és (nagyon tessék figyelni a szómágiára) gonosz: az amerikaiak (most meg arra tessék figyelni, hogy az első strófában megjelenő sávos lobogó akarva-akaratlanul mily frappánsan kollektivizálja e nemzetet, mit sem törődve azzal, hogy bizony az óperencián túl is nem egy, nem kettő és nem három személy ellenezte a háborút) az olajat akarják overblue felkapja a fejét - (nem, ha az olaj kellene nekik, befejezték volna az Öböl-háborút; tessék szeptember 11-ig visszamenni, az egy új korszak kezdete, az U.S.A. most épp XXI. századi világpolitikai szerepének alapjait igyekszik megvetni és szarik az olajba bele, már elnézést, és ugyanezt teszik a franciák és a németek is, akik meg Irakra szarnak, de nagy ívben, viszont ellenpólust kívánnak képezni az Egyesült Államokkal szemben; továbbá ne legyünk naivak: terrorizmus nem működhet az azt aktívan támogató antidemokratikus kormányok nélkül, Irak és térsége meg, sajnos ennek a melegágya s ami a háborúban szomorú, az az, hogy utólag világos mint a nap: mint valami expresszvonat robogott felé a világ kikerülhetetlenül). Ez ugyanaz a hárító ideológia (Sicc verse maga ideologizál, aztán a szerző maga kivont szablyával síkra száll az ideologizálás ellen), amely folyvást amiatt lamentál, hogy jaj, a televízióból ömlik a szemét amerikai film, jaj, a városban gombamód szaporodnak a McDonaldsok, jaj, a moziban is csak a hollywoodi megy. Javaslataim: ne engedjék gyermekeiknek az amerikait nézni, ha az szemét (hozzáteszem, távolról sem mind az, D. Lynch, H. Hartley). Ne egyenek McDonaldsban, elegendő vásárló nélkül azt sem lehet fönntartani. Menjenek artmoziba minőségi magyar, francia, angol, amerikai, iráni filmet nézni (utóbbiak kifejezetten jók!), ne nézzék a futószalagon termelt silányságokat. S főleg, ne tessék ezt az egészet úgy állítani be, hogy ez az egész JÖN és mi, szegény áldozatok itt reszketünk. Sem helyzetünkre, sem hogy a szűkebb tárgyhoz visszakanyarodjak a háborúra ez nem igaz. Mi megyünk felé. Irak is ment, ld. diktatúra, terrorizmus - címszavak. Ettől persze a háború nem igazolható és nem (sohasem) igazságos lépés, sem ami a megindítását, sem ami a lefolyását illeti. Ezeket lehet és kell is ostorozni, de üvöltözni akkor sem elég. Még akkor sem, ha az véletlenül rímel.

Meglehet, sótlan egy alak vagyok. Mégis úgy érzem, viccverssel válaszolni egy komoly reakcióra, vagy egy háborúról írott vers alatt (Libertates) a CIA-val meg a titkosrendőrséggel tréfálkozni, legalább ennyire humortalan tett. Előbbiről még annyit, hogy utólag a Libertatesnek még azt a csekély hitelét is elveszi, melyet előzőleg annak tulajdonítottam. Első kép: szerző összeszorított fogakkal, ökölre fogott ceruzával verset skríbol egy cetlire, a háttérben tévéfal villódzik, melynek mindahány képernyőjén a CNN látható. Durva vágás, második kép: szerző vidáman viccverset rögtönöz ugyanarról a témáról, a Lementem a pincébe... kezdetű gyermekdal ritmusára. A két jelenet között feszülő ellentét senkit ne tévesszen meg, ugyanabban a filmben látható mindkettő, sajnos.

Ez el is vezet a következő kifogásomhoz. A Libertates-re írt hozzászólásomban egyetlen dolgot próbáltam kétségbeesetten kifejteni. Nevezetesen, hogy lehet-e erről verset írni. Persze, vágja rá szerző, én ha tavasz van, a tavaszról írok verset, ha az uccán látok egy helyes kutyust, akkor arról, keddenként a szerelemről, ha szomszédnéni meghal, a halálról, most a háború nagyon kéznél van, hát írok arról, nem is egyet, hármat, négyet, amíg meg nem unom. Mikor mi jön. Nekem meggyőződésem, hogy a vers sem jön, ellenben a szerző megy felé és kezét-lábát kitöri közben. Felelősséggel ír. Még egyszer: ez a háború sokkal, sokkal komplikáltabb dolog annál, minthogy efajta csuklógyakorlatként le lehessen tudni. Ez felelőtlenség és felületesség. Ehhez javallottam lemenni a pincébe, elképzelni és feltenni magunknak a kérdéseket: értem én ezt? van alapom hozzá? el tudom képzelni? Ha a válasz akár egyetlenetgyszer is nem, akkor véleményt tessék megfogalmazni (a vélemény alatt párbeszédre képes és arra inspiráló, indokolt gondolatokat értek), nem kategorikusan elítélő verseket. A Libertatesnek, az üvöltözésnek az ellenpontja pedig nem a hallgatás vagy a pofabefogás vagy a szervilizmus, kedves mindenki (és főleg, kedves Sicc, aki, vélem, overblue írása alatt felém célozgattál), hanem a vélemény minél részletesebb, többoldalú kifejtése. Ezt én immár sokadszor teszem itten. Basho ejnye-bejnyének nevezi, lelke rajta. Davoman ihajnak, holott kétlem, hogy az előzményekkel tisztában lenne.
Viszont remélem, hozzájuk is eljutnak az itt leírtak, s minden érintett hajlandó lesz két-három sornál hosszabban is hozzászólni mindehhez.

Tisztelettel

NIM

hirdetés