: Egy barátság vége

 Mindig is volt híd a két falu között, de katona koromban ’74 körül le volt zárva, mindig őriztük. Az igaz, hogy a falubeli srácok, ha sumák módon akartak átmenni a Csehszlovák oldalra, fütyültek a hídra. Rengeteg gázlót tudtak az Ipolyon, jól ismerték a határőrök mozgását is, sosem kaptuk el őket, pedig minden bulira átjártak.
Csak akkor buktak le, ha odaát részegen botrányt csináltak, ilyenkor a csehszlovák csendőr főnök felhívta az őrsparancsnokot, és egyeztetett időpontban visszatoloncolták a hídon keresztül.
Amúgy kb. 20 km-t kellett utazni a szabályszerű határátlépéshez, ezzel sosem volt probléma, és mivel a trianoni határmegvonás sok családot szakított szét, az emberek heti rendszerességgel utaztak át, no meg gyerekcipőért, csokiért, sörért stb.
Ma már meg van nyitva a híd kishatár forgalomhoz, akkor is kérték sokan, de valahogy mégsem lett engedélyezve. Más világ volt.
Az őrsparancsnokunk egy sokat próbált öreg őrnagy volt, legalábbis hozzánk huszonéves srácokhoz képest öreg de az élettapasztalata és mondhatom – életbölcsessége miatt is.
Kellemes volt parancsnoknak, a két év alatt annyi nem túl okos, nem túl intelligens tisztet ismertünk meg, hogy a kivételeket nagyon is tudtuk értékelni.
Az „öreg” nem játszotta meg a bazári majmot, szolgálaton kívül akár jól el is lehetett beszélgetni vele.
Mint őrsparancsnoknak hivatali kötelessége volt jó kapcsolatot tartani a túloldali határőrizeti szakasz parancsnokával és nem csak a részegen visszatoloncolt magyar srácok miatt, a híd szerepelt a Varsói Szerződés minden térképén és mint fontos objektumot, időnként javítani, festeni kellett, amit közösen szerveztek.
A híd amúgy szinte a sajátjuk volt, ők sokat jártak át rajta, mert az évek alatt jó barátok lettek.
Hol az „öreg” ballagott át szombat este a feleségével kártyázni, hol a szlovák parancsnok jött a családjával disznóölésre.
A szombati kártyázás állandó program volt, sörrel, buktával, Isten tudja még mivel.
Jó barátok voltak, és a családtagjaik is. Egészen az 1968-as Prágai Tavaszig.
A bevonulás előtt az „öreg” megkapta a szigorúan titkos parancsot, mi szerint aznap éjjel eltávolítja a hídról az őrséget, a helyettesével átmennek a csendőrlaktanyába, bekopognak, ahogy szoktak /az elhárítás természetesen tudott a barátságról/ és ahogy a szlovák parancsnok kidugja az orrát, a fejéhez tartott pisztollyal bekényszerítik a zuhanyzóba és rázárják az ajtót.
Ugyanígy az esetleg ott lévőket is bezárják. Ha megvolt jeleznek, és a közben magyar oldalon felsorakozott tankok átzúdulnak a hídon.
Nem volt mit tenni, végre kellett hajtania a parancsot, átmentek, bekopogott, Václáv kidugta az orrát, széles mosoly jelent meg az arcán a barátja láttán.
Aznap már nem mosolygott többet.
Itt azután az „öreg” feladata megszűnt, visszaballagtak a magyar oldalra és jól tudta, hogy innét már se kártya, se barátság, se bukta, se Václáv, sem többé emelt fővel átmenni a hídon.