hirdetés

engleza: Egy megalomán naplója, javított kiadás,részlet

Tömbházam a világ, sűrítve. Agyvérzéses öreg- kettő, kopasz fiatal- hat, száz kiló feletti férfiak- hét, ugyanolyan nők- hét, halász- négy, focirajongó- tizennyolc, szemüveges férfi, nő- hatvanegy. Költő és katolikus apáca- egy-egy.

Ctrl Alt Delete. Újra. Húsz perce igérte a taxiscégnél a meleghangú fiatalember. Tényleg meleg a hangja. És már tudja a címet, csak annyit, hogy Igen, tudom, mond, mondja puhán. Száraz csütörtök. Tegnap szolid kis tárdaság, kis szafaládé, sült burgonya meg pálinka. Ott, Ljuba kétszobásában. A hetediken, aki ő maga. Mármint csak ő lakik a hetediken, a szó szórakoztató értelmében. Szembe vele egy görögkatolikus apáca- ott mindig csend. Mellette meg, a hetvennégy alatt, egy skizofréngyanús hölgy, aki akárszor meglátja, megkérdi, hogy Ljuba rokona-e az ő másodnagybátyjának, aki szintén Tóth, és Temeváron volt színész, vagy dramaturg vagy valami ilyesmi. A válasz után, ami valami halkan mormolt, nem, nem, meg Szabó Magda Abigéljét kezdi emlegetni, tudja, megígértem az édesanyjának.

Igen, hit nélkül, barátok nélkül élek. Füllhallgatómban Eminem, mint egy pattanásos, elhízott tinédzserlány, kis szobában, egyedül, sötétben, az ágyon.

Kókuszpálmák. Igen, kókusz, meg narancsligetek- jutnak Ljuba eszébe. Ahol csend van, csúszómászó szomszédnénik sincsenek, szabadtéri fitnessgépeken kövér urakon képesített oktatólányok matatgatnak. Los Alamos. Vagy nem, az más. Las Palmas. Bár lehet, hogy ott is kényszerneurózis fogná el. Ha még egyszer kint, a meccsen is rájött. Kinizsi csak nézte, mi az, hogy fel kell hívni anyádat? A nagy tömegtől, ami ott egy helyen volt, eltűnt a mobiljel, ugyanis. Aztán Ljuba megnyugodott, de negyedórára rá elkezdte Kinizsit ütögetni, te az nem Agassi?- mutogatta a három sorral előttük ülő kopaszot- majd vissza kényszerneurózisba, anyámat kell hívnom, újra és újra, hebegte a szemközti nézőtért bámulva laposan. Kell. Kell.

A tegnap kiégette a fülhallgató zsinórját. Kiégette, elégette, mindegy. Egyszer csak mély csönd. Erica loves my shit, itt tartott Eminem. Aztán upsz, semmi. Ha nem ismerte volna a CD-t azt hitte volna, ilyen a szám. Ujjongott, végre valami eredeti- nem nagyon tartotta valószínűnek, hogy mással is megtörtént ugyanez, hisz a zsinór olyan vékonyka. Bár lehet, hogy Eminemmel ? Where?s my snare, I have no snare in my headphones...
Mennyi mindent kiégetett, elégetett, fölégettett. Kacagás.

A várkert padjai, Ljuba és Kriszta. Kriszta, friss pszichológus gredjuét, ahogy a Yale-en mondanák. Okos, szép és szőke. Szeánszok, kandallós szobák, szellemek, és kényszerzubbony- ez jut mindig Ljuba eszébe róla. Szép barnás szürke szemei kenyérmorszsára emlékeztetik, talán pszichoanalízis felfedhetné, hogy miért. Akárcsak, hogy Ljubának a shit miért hangzik sokkal csúnyábban mint a szar. Meg, hogy miért kentaur a kedvenc magyar szava. Meg, hogy miért gyűlölte az apját. Shit.

Mindennek van diszkrét bája is. A burzsoáziának. A McDonalds-nak is. Gyergyónak is. Egy levágott fülnek is.

Két alázatos jehovista arca az ajtó résében. Jehova. Sehova. Hopp, ez vers. Ljuba, kinyitja, majd elvörösödik. Szégyenében- üvölt a White America, a legírtózatosabb résznél, a kisasztalon Cioran, A rossz demiurgosz, meg A megszületés elégtelensége. Jöjjenek bejjebb, hopsz, körülkerülve a konyhán, másik szobán, mintha mi sem történt volna, megetszi, amit még megtehet. Megállítja a CD-t- a kötetek maradnak. Egy fiatalember, meg egy gyerek. Jehova tanúi, húsz perc múlva szabadkozva, örültünk az ismeretségnek, Eminem újra, I was fucked up of the liquire that I drunk...

Jehova, sehova. Mint valamikor egy hétvégén, egy buli után, a gyöngyhajú lány, kengyelét a kalapács ugyanazon ritmussal üti, egyre, egyre. Jehova, sehova. Jehova, sehova. Költő vagyok. Ízleli. I?m a poet. Költő. Csak ne szólna olyan szarul.

Tudod, akkor. Mikor, Lju, mikor? Pontosabban. A jehovisták elmentek, utána. Vagy nem is, lehet, hogy előtte. Kiégettem a füllhallgató drótját, kénsárga füstöt adott, de csak picikét, észre se vettem, csak rá vagy pár percre, addig csak kerestem az okát. Lju, pontosabban, mikor? Kolbászból van ott a kerítés. Hol, Ljuba, hol? Nem tudom, Kata, csak eszembe jutott.

A lelkem üres. Elférhet az egész világ benne.

Két kéz. Ahogy valahol olvasta, sárga kezek. De ezek nem voltak sárgák. És finoman, önállóan élve életüket, valamennyire önhatalmúan is, egy hátgerincferdüléses spermát is felizgatva kezdték önkivületi állapotba kergetni a fodrászat kettes székében ülő Ljubát. Ezen kisváros ezen fodrászata és mammutcicis, picit flegmatikus szőke fodrásznője, talán sosem fog eltűnni a történelemből.

Ljuba, várta az órát. Gyakran történt meg vele, unalmas napok után. Ma a II.B. A hallás analizátora. Nem, shit. Ez jövő héten. Ma, az agykéreg szerepe. Egy óra tényleg elég erre. A Jutka mellei. Fizetésmérleghiány. Ezek a gondolatkapcsolatok valószínűsítik, hogy miért ajánlták annyian a pszichoanalízist. Vajon, Jutka szeret billiárdozni?

I think my dad?s gone crazy...

Jehova, sehova. Tegnap bilétákon álmodta. Jehova, sehova. Meg kéne kérdezni egy költőt, hogy ez jó rím-e. Türelem, rózsát terem. Már nem emlékezett a költőre, de ez biztosan tökéletes.

Egyszer éreztem valós extázist. Kötetem első tapintása volt az.

Meg a sztrádán a Laci Volvójával, kétszázhússzal, Pat Metheny duója Miles Davissel. Mellette Judith, halálsápadt gyönyör.

Kriszta rosszabbul nézett ki volt mint bármikor. Ljuba javasolta akarta, hogy púderezze magát, de a lány valami szuper akváriumtisztitó halakat hozott, nem tudta, hogy illő-e ilyenkor. Szanitárok, mondta Kriszta, Ljuba elképzelte őket vöröskeresztes pikkelyekkel. Hal biennálé, gondolta, de tudta, hogy a pszihiáterrel való találkozóig elfelejti, hogy miért. Kriszta ledobta dzsekijét, jeléül, hogy semmi dolga. Politizálni kezdtek. Ha már az Európai Unió tagja lesz Bosznia meg Szerbia, nyugodtan leugorhatok az emeletről, mondta Ljuba. A lány, megjegyzés nélkül hagyva Ljubát, kavargatta teáját. Rubin tea, sárga páragőz... Ljuba mint kentaur a rabszolganőket szemlélgette Kriszta melleit.

Lju, mikor is végül? Barátaim csengettek, egy délután. Apám aludt, Kata. Aludt,ez olyan, mint mondjuk, Sztálin volt az első titkár, szóval, durva. Az apja, Nagyezsda, szerette magát? Gosh.

Igazán csak az írhat nagyot aki tudatosítja magában, hogy holnap meghalhat.

Zsoli meg Isti. Csak kis pirospaprikát kértek. Apám, mintha bikaviadalt látnék most is, előjött, fiam, lehet kapni a piacon.

Azok a franciaórák, Kata. A bikarbóna amit a néni szedett. Mindig melegítőpárnával, meg bikarbónával. A francia azóta is meleg hangulatú meg az emésztés bioszféráját idézi. Meg, akárcsak J. Lo bugyija számomra, szép de értéktelen. Kata felnevet. Rágyújt, Ljuba is felül, cigi után kotorászik. Rubin teát, séga páragőzt.

Fáraók mosolya, Ljuba tegnapi álmából. Kata, so what?

Ha ma halok meg csak egy a baj. Mit csinálok a Pokolban amig a Guns'n Roses megjön?

Kiskatonák, remegve minden este. Ljuba és Károly, a színészgyerek. A törökvécék előtt, kézmosás után, rágyújtanak. Károly, kábé kilencven kiló őserő, az egész alakulat fél tőle. Nietzsche és Hamvas, kis könyvek zsebeiben. Az altisztek hamar megggyűlőlik- kis könyvekkel jársz, gazember? Alacsony falusi kollegájuk a vécén. Károly, vashangon, és, azt a Rhépás Gittit megeresztetted? Szünet. Kábé öt perc múlva kijön Dániel. Madárfejhez hasonlító profilját teljesen, majdnem száznyolcvan fokkal elfordítja, csodálkozva pislant. Hogy hogy megeresztettem? Hogy beletettem ?e a farkam?

Tévében: egy bukaresti orvos levágta egy fiatalember péniszét egy egyszerűbb urológiai műtétkor. Nem tudni, hogy miért? Én sejtem.

Mintha idegen nyelven kellene beszélnie ma. Egy idegen nyelvet tanuló felnőtthöz hasonlít, vagy egy beszélni tanuló kisgyerekhez. Mikor új nyelvet tanulunk, kifejezésmódunk hasonlít a kisgyerekhez, nem is , inkább egy oligofrénhez. Kata is furcsa ma. Persze, a cigaretta. El akarom hagyni, mosolyog. Keress egy terapistát, jópofáskodik Ljuba, majd rágyújt. Ahogy egy barátnője írta egy éjjeli mailben, cigi nélkül lehet élni, de minek? Kifújja a füstöt, lassan, ahogy a joint füstjét fújta ki a törött szárnyú madárra a parkban, a Gabiékkal, egy este. Gabiék röhögtek, persze nem csak ezen, mindenen. Ljuba, csak kettőt hármat szívott, félt. Orvosai az alkoholről is letiltották, de kábítószerekről főleg. A szoba falán levő indiai csontszobor, alatta, mint az amerikai filmekben, Kata két díszes diplomája- egy angliai és egy pesti tanfolyam eredménye. Megyek, jó?

Életem helyrehozhatatlan, gondolja, a megállóban. Két kurvás kinézetű nő áll meg mellette. Egyik s postaládára helyezi táskáját, majd kipakol, valamit keresve. Vatta, koton, kulcs. Szépen szól. Észre sem veszi, ahogy ujjaival dobol a combján. Vatta, koton, kulcs. Shit.

Éjjel, 12.15. Vajon hol van most a sebész aki levágta a fiatal farkát? Lehet Marcus Aureliust olvas a karosszékben.

Délután Ljuba rendezget. Egy nyolcvanhatos Newsweek került a kezébe, a Varsói Szerződés talákozója Budapesten. A fedőlapon Gorbacsov. Barátságosan fixírozza. Minden elmúlik, csak a rock nem, ahogy Bárdi István mondogatta a Szabad Európán. Ezoterikus hang, metafizikai őrhely az éjszakában. Van Morrison, and the healing has begun...meg persze Dylan, Senior. Ljuba délutánjai egyfajta kozmopolita gótikában teltek, a rövidhullám hol élvezhetetlenné torzult, hol meg mintha mellette érezte volna a bemondót. Feket Vef rádiója is mintha odagombolyodott volna mellé, az ágyra, mint egy fekete cica, hupikék szemekkel. Orosz gomolya, melyből áradt Amerika, a blues, a szabadság.

Kata, so what?

Lúzersznob. Ez a legjobb szó egy ismerősömre. Az akinek sikerélménye nincs, de ezt a sikeresek ironizálásával igyekszik kompenzálni. Ez a város tele van velük. Középszerű zsenik, hófehér vér- égő szalmakazal, tűzoltó a szél- írtam egyszer.

A kisváros délutánjai. A legszörnyűbbek a hétfő délutánok, franciaórák Klári néninél. Ahogyan az apja jóval később emlegette, soha nem látta Ljubát tanulni. Da a franciaórákra kellet tanulni, sokat, leckéket, kivűlről. Mondatról mondatra, a Klári néni követte a szöveget az újjával. Íróasztala sem volt, csak középen egy nagy, vastag, politúros asztal, azon gombfociztak. Vagy gombfocizott egyedül, a meccset hangosan kommentálta. Exhibicionista volt mindig. Amolyan szendvicsember- nemrég olvasta valahol ezt a metaforát- sose tudott semmit magában tartani. Szendvicsember, mint a Váci utcán az a gondozatlan szakállú öreg, egykoron- valami butikot reklámozott. Luxusbutikot reklámozott a hajléktalan,-gulyáskommunizmus.
A Laci bácsi vitte el megmutatni neki a Belvárost, a Ljuba kedvenc rokona, akivel a találkozásokat jobban várta, mint bárki és bármi mást. Volt benne valami főuri, keveredve egy munkásember szorgalmával és energiájával. Mikor meglátogatta őket a Mici nánivel, az apja mindig meleg kiflit vett reggelivel, meg friss vajat, parizert. Kakaót ittak. Máskor sose reggeliztek kiflit, kakaót azt ittak, de az is másízű volt a Laci bácsiékkal. Mindig hoztak ajándékot, persze. Egyszer, még a Cruyff játszott, a Mici nénin csillogó narancssárga adidas trikó volt, Görögországból jöttek hazafelé. Ljuba, a tízéves focibolond kisgyerek, tátott szájjal ült, és csodálta. Meg hallgatta Laci bácsit, amint mesélte, hogy micsoda filmet láttak a pornómoziban, Athénben.

Lelkem üres.

Talán, ha mindent felszámolna maga körül. Eladhatná mindenét, a lakást, bútorokat, minden cuccát, és elmehetne Barcelonába. Barcelona. Vagy Sevilla. Solvet seaclum in favilla. Vers. Nemrég olvasta, de másra nem emlékezett. A költőre sem, ha hazamegy megkeresi, gondolta. Igen, hogy is volt? Solvet seaclum in favilla, csak egy mozdony volt József Attila... Megvan. A költő neve nem ugrott be. Persze, ha a versben József Attila neve van, hogyan is juthatna eszébe.

A Quotiden de Paris-ban írja egy kritikus, egy hölgy: ' E. C. azokat a dolgokat írja le amelyeket mi csak suttogni merünk.' J.A. pár sora ugrik be. Meg a Rappaport levelek. Ha felvállalta volna a homoszexualitását nem lesz öngyilkos, szerintem. De megölte volna valamelyik fiú szeretőjét. Wuhh.

Mici néni bement a szobába, pár perc múlva kijött és a trikót átnyújtotta Ljubának.

Nomen est omen. Rhépás Gitti. Lehet vagy negyven, most. Bizonyosan férjhez ment, és a nevét is megváltoztatta. Google, search.

1791. Négy számot álmodott a tegnap, lassan, mint keringő sirályok jelentek meg álmában, még a sós ízt is érezte, picit. Kata elmosolyodik- Mozart. Mozart, Ljuba. Vatta, koton, kulcs.

Nem pesszimista vagyok, inkább erőszakos. E.C. gondolatai ismét. Könyvei nem deprimálók, ahogy egy korbács sem deprimál.

Kata, so what?

A túrós puliszka volt a kedvence. Marosvásárhelyi nagymamája kedveltette meg vele, még gyerekkorában. Bizonyos dolgokat kezdetben nem, csak később kedvelt meg, például a tört babot, a túros puliszkát azonnal, elsőre. Vajjal, és juhtúróval, amibe jobb napokon nagymamája kis olvasztott sajt darabkákat kevert. Mikor Ljuba készíti magának, kézzel tördeli rá, bele a túrót, majd lenyalja a kezét, miután a maradék puliszkából is csíp egy darabot. Csobogást, Kata. Vad erdei patak csobogását.

Gyűlőlöm magam? Kata. Mit, mit magadban? Kit, Kata. Apámat.

Solvaet saeclum in favilla.

Fáraók huncut mosolya a múlt éjjeli álmomból.

Nem sok barátja maradt, pár éve egyedül él. És ahogy a negyedik kórházi kezelés után Kata ajánlotta, elkezdett tanítani. Diákkorában franciát tanított, házhoz járt, gyerekekhez. A kockás trikó , sőt még az akkor divatos ottercipő amiket azokból a tandíjakból vett is megvan még. Tudtak, ezek a kommmmunisták jó dolgokat is csinálni. A két, hároméves cuccai már szakadtak. Tanít, egy magániskolában franciát, és egy gimiben biologiát, másodikban. Meg otthon, csak keveset. Nem igazán szereti a magántanítványokkal, hisz mi van ha nem kedveli őket? Vagy azok nem kedvelik őt. A suli az más. Mikor depisebb, akkor a gyerekek észreveszik, pár perc alatt, és próbálják jobb kedvre deríteni. Persze önző érdekből. Ljuba nem szeret senkit, a gyerekeket főleg nem. Gyakran jut eszébe, hogy talán a gyerkek még aljasabbak tudnak lenni, mint a felnőttek. Ha arra gondol, hogy lehetne gyereke, megborzong. Két éve, mielőtt betegsége elkezdődött, akkkor, egy reklámot nézve, a tévében, sajtreklám volt talán, egy hihetetlenül idegesítő kislányt látott. Kérde meg a te anyudat is tegyen ilyen szendvicset- valami ilyesmit gurgulázott egy fiúnak. A fiú az oké volt, nem igedegesítette annyira, de a lány...

Ha minden barát rájön, hogy mennyire érdekbarát a havere, minden leányzó, hogy az anyja egy liba és messze kell tőle költözzön mihamarabb,és minden magát nagy költőnek hivő lúzermiki hódolói , hogy amit kedvencük csinál az nevetséges ... Mindenki elkezdhet Valami valóst tanulni, csinálni, gondolkozni, felvállalni magát.

Vad erdei patak.

Kata, az őrültek nem normálissá akarnak válni, hanem még őrültebbé. Az egyensúly, Ljuba. Fodros lehet a víz, de egyensúlyban van, akár a jégtáncos a legvadabb piruettben. Dupla axel. Hogy? Dupla axel. Gyerekkoromban néztem a műkorcsolyát. Dupla axel. Én nem vagyok víz, Kata, se nem jégtáncos.

Azt hiszem Nietzsche, Truman Capote és Ben Laden keveredik bennem. Az első megbolondult. A másik öngyilkos lett. A harmadik ül egy laptopnál.

Nem vagyok víz.

És mit szeretsz magadban? Kit, Kata. Apámat.

Gondolataim mindig körkörösek, akár a sas keringése áldozata fölött. Vagy inkább akár a gyilkos galóca húsában a vonalak.

Mici néni bement a szobába, pár perc múlva kijött és a trikót átnyújtotta Ljubának.

Amanita phalloides. Isten minden.

A kedvenc lámpája eltört, ráesett a könyvespolc, aminek tökrészegen esett neki. Ljuba arra gondolt, hogy be kellene állnia valami sátánista csoportba. Kint hóekék, és egy félszeg galamb a párkányon. Ljubát a galamb, meg az eszméletlen mennyiségű hó házitanító karierrjére emlékeztette. Városszéli negyedekben bandukolt, átfázva, óra után büszkén tapogatta kis pénzét kopottaslila dzsekije zsebében. Otthon az apja gyakran állapította meg, mostr, még egyetemistaként, nincs szorgalmad fiam, az a baj. Lusta vagy. Az apja büszkén emlegette, hogy éltanuló volt az ötvenes évek jogi egyetemén, Kolozsvárott. Persze előbb a tehetséges munkásfiót megtettek ügyésznek, majd elküldték látogatás nélküli egyetemre. Gyakran visszapofázott, később egyre gyakrabban. Ugyan miféle jogot tanítottak nektek a sztálinizmusban. Római jogot is, válaszolta az apja komolyan, mindig. Az az alapja minden jognak. A rómaiak is államosítottak, gondolta, de lenyelte.

Kit, Kata. Apámat. Have a KitKat, jutott eszébe, de túl szomorú volt viccelni.

Mindazon emberek egoja akiknek nincs, papucsférjek, ésatöbbi, mindazon emberek egoja bennem van.

Hazaáruló vagyok, Kata? Hisz nem szeretem ezt az országot? Te kedvelsz engem? Kata, feláll a karosszékből, papírjaiban matat. Kedvellek, Ljuba.
Kedvenc páciensem vagy. Big deal, hárman vagyunk most. Te meg a kedvenc terapistám, mondta, mosoly nélkül.

Johnny, a Ljuba rádiósbarátja, meglehetősen vadul vezette a régi Ladát, a kocsi megremegett minden kanyarnál, főleg a jobbkanyaroknál. A féltengely szar, mondta Johhny, és taposta. Lehet nem is volt olyan gyors a felfele menet, de ebben a kocsiban annak tűnt. Mintha koncerkörútra mentek volna, a Johhny középső gyerke művészeti iskolába járt, a hegedűtok meg egy meglehetősen viseltes kottatartó a hátsó ülésen. Hihetetlennek tűnt, hogy a piciny elemista fiú ekkora hegedűt hordoz magával naponta. Bizonyosan ez az oka, amiért azt mondják, hogy a zzsenialitás kilencven százalék munka, tíz százalék tehetség. A kis Amadeust is cipelte az apja mindenfelé, lovaskocsikon, fagyban, viharban. Talán korai halálát is a gyerekkorban felszedett betegségek okozták. Hátul, a csomagtartóban régi ruhák. Ezt kért a Misi bá, mondta Johnny, meleg ruhát. Kétszáz kilométert utazni egy tragacsban, hogy találkozzon egy juhásszal. Kezdte megbánni, de amikor Johnny először említette a juhászt, rávágta, hogy szívesen megismerné. Most már mindegy.

Amit a barátja mesélt a juhászról, arra késztette, hogy megismerje személyesen. A rádióműsor a népművészetről szólt, Ljuba sosem hallgatta, mert a népművészet, akár az irigység és a katolicizmus, sosem érintette meg. Nem hallgatott népzenét, sosem járt táncházba, még akkor sem amikor nagyon divatos volt, volt irigy senkire, és utálta a dogmákat. Egy baráta sztorija ugrott be hirtelen. Barátnőjénél meglepte őket a házinéni. Nem jöhetett ki a szobából, de rettentően rájött a fosás. Talált egy nagy korondi vázát a szekrényen, szerencsére.

Nietzsche: ?Halálos önismeret.?

Vajon népeknek is van halálos önismeretük?

Ahogy közeledtek, lassan eltűntek a fellegek, és minden kanyar utún egyre tisztább lett az ég. Olyan kék, amilyen csak télen, a hegyekben látható.

Próbálta már valaki fütyülni Dosztojevszkijt?

Misi bá, a juhász költó, gondolta Johnny, másképp fog viselkedni a mikrofon láttán. Mellén trikó feszült, bár a napsütés ellenére se lehetett tíz foknál több. Pálinkát vett elő, két poharat, ő az üvegből ivott. Papírokat, ezt írtam tegnap, vigyorgott a mikrofonra. Elővett egy harmonikát, játszott és olvasott. Könyvei is vannak itt? kérdezte Ljuba. Az öreg bement a viskóba, kezében egy Kosztolányi, és egy Nagy László kötettel tért vissza. Ezek a kedvencei? Hát a legnegyobb kedvencem Truman Capote, a Mozart és a kaméleonok, de nem találom. Harmónika, ismét, Dylan, napsütés, újabb versek. Az öreg ide oda táncolt, Ljuba meg Johnny ámulva húztak be még egy slukkot.
Nem hiányzik nekem az iskola fiam, ugyan mit tanulhatnék?

Extrovert magányos. Ez vagyok.

Ugyanarra jöhetsz csak rá, Kata, egyedül, fenn a hegyen, az állatok közt, mint tanulással. Kedvenc moralista írója, ismét. Ha megtalálod az egyensúlyod, Ljuba. Nem az egyensúly a lényeg, kedves Kata, hanem ...
Apám is egyensúlyban élt.

Kriszta elvállalta, hogy foglalkozik egy gyerekkel. Viszi ide oda magával, sétálnak és beszélgetnek. Lacika rámeredt a Ljuba gyerekfosszínű szandáljára, majd leült, picit félénken.

Kata, rosszul esik sok minden.
Emlékszem, amikor az első találkozóm volt a cégnél, a tihanyi luxusszállóban. Amolyan összerázóbuli, team forming, ahogy a svájciak mondták. Az előadónő egy genfi, félmagyar, duci hölgyvolt, de bonne humeur, Lili Krausz, aki, bár mindenkivel tréfálkozott, úgy tűnt engem kedvel leginkább az egész csapatból. Néha megereszetettem egy il fait froid-ot, meg pas du tout-t, hogyisne kedvelt volna- a többiek még angolul is csak gagyogtak. A első esti vacsorára egy tirolizakót vettem fel, legszebb fehér ingemmel, a second hand zakót távoli rokonaim hozták Ausztriából. Lili bókolgatott, elmesélte, hogy legjobb barátnője osztrák, meg ilyesmi. A hetedik menyországban készültem épp belépni, a második Campari orange után, a sajtos velőt csipegteve, amikor megjelent egy cigány fiatalember, nagy csokor virággal, kérnek az urak? Minden elsőtétült, a zenekar, az ikebanák a csodálatos asztalon. A fiún pontosan ugyanaz a zakó volt, csak kurvára zsírosan.

Miért fizethet valaki kétmillió dollárt egy Matisse-ért? Talán Buddha tanai olvashatók a hátán.

Rien ne va plus. Elegem van, Kata.

A kedvenc határozóm? Halálpontosan.

Hajnalban ébredt, már hónapok óta jól aludt. Elővette, a Kata tanácsára vett kismagnót, és mesélni kezdett. A kutya fázott. Kuporodott, kuporodott. Kis fátyol szeme- egy szeme volt- pillantot, pillpill. Szenvedett, de boldog volt.
A paraszt beállta ház mellé, a Lada Niva mély hangja még egyszer felbúgott, majd elhalt. Kivette a puskát. Fülén a walkman, még mindig. ?Bitches and gentlemen, showtime...? Hat lépés, vonzotta az áradó milánói makaróni illat. Az asszony kiintett. Meglátta a kutyust. Az asszony kiszólt, Végre itt vagy. You bitch, ismételte, you, bitch. ritmusra, célzott. A kutyus, darabokban, a szélrózsa négy irányában.

Befestem a hajam- én vagyok Marylin Manson. Kontaktlencse, lenyírt haj- Bruce Willis. Szinonimaszótár- Esterházy.

Solvaet saeclum in favilla.

Apámat nem szerették. Senki, Kata. Talán nagyanyám, apám egyedüli gyerek volt. Nagyapámról soha nem beszélt senki, apám se. Én szégyelltem kérdezősködni. Amikor apám elvette anyámat, angyanyám, bigottan vallásos katolikus, feketébe öltözött, gyászolta a fiát. Minden nap járt templomba, a minoritákhoz. Apámat leváltották, a hatvanas évek eleji magyartalanítás alkalmáva. Nagyanyám elment az espereshez, panaszkodni, vajon miben bízhatott? Az esperes szobáját lehallgatta a szekuritáté, de a mikrofonok nem lehettek a legjobb minőségűek, így amikor apámat behívták, azt mondták neki, hogy a felesége informálta a papot. Anyám sosem járt templomba, apám furcsállotta. Aztán kiderült minden.

Mi jelenthet még nekem kielégülést? Esetleg megírni az első demokratikus Kínának a Himnuszát. Bregovic zenéjére.

hirdetés