hirdetés

beba: Eszter

Eszter fáradt volt. A nagy hőségben asztmája kiújult, nehezen fulladva lélegzett. Szobájában súlyos bársony függönyök próbálták feltartóztatni a beáramló hőséget, de az izzó levegő utat talált a fal apró repedésein át is. Eszter hát a palota termeiben bolyongott, néha megállva, neki dőlve a falnak, vagy egy-egy díszes, kaledúrás oszlopnak, lüktető halántékát a hideg kőhöz nyomva.
- Beszélhetnék veled, asszonyom? - szólt egy hang a terem mélyéről.
- Mit akarsz? - kérdezte Eszter türelmetlenül.
Hágán közelebb jött. Hajlottan, felhúzott vállakkal járt, haja erősen őszült, pedig fiatalember volt.
- Madokeusról van szó - mondta.
Az asszony megrezzent: - Mi van vele? - kérdezte ingerülten.
Apró szemei idegesen futkostak a dúsan aranyozott fal mintáin. Nagyot sóhajtott: - Hát jó. Jöjj a trónterembe! - mondta, és megindult büszke, határozott lépteivel.
A férfi alázatosan meghajolva állt a nemes, szépasszony előtt. Ajkai duzzadtan biggyedtek le borostás állára, szeme bogara meredten ült sárgás levében.
- Szólj! Mit akarsz? - Eszter telt oboahangja betöltötte a széles tróntermet, fejének egy parányi mozdulatára száz ébenfekete fürt hullt vállára, a bordó gyöngyökkel kirakott bársonyruhára.
- Megtudtam egyet s mást a nagybátyjádról, asszonyom, s minthogy mindez nem túl hízelgő rád nézve, helyesebbnek tartottam előbb veled közölni, s csak aztán fordulni a királyhoz.
- Beszélj világosabban, Hágán! - szólt Eszter izgatottan. - Mit tudtál meg a nagybátyámról?
- Ó, méltóságos asszonyom, mindaz a galádság, amit az emberek összefecsegnek, amivel irigyeid ártani akarnak neked, az nem talál nálam meghallgatásra, hisz jól tudom a te tisztességed minden kétségen felül áll...
- A lényeget mondd, ne locsogj össze-vissza! - kiáltott fel Eszter, s hangja rekedt volt, és remegett, mint régen kislánykorában, ha tanítója leckéjét mondatta fel vele.
- ...mégis azt gondolom, drága, jó asszonyom - folytatta Hágán zavartalanul - hogy ezúttal hitelt kell adnunk értesüléseimnek, ugyanis bizonyíték van rá...
Eszter kábán, fásultan nézte Hágánt. Az első perctől kezdve furcsa volt neki ez a férfi, behízelgő modorával, sikamlós udvariasságával, egész udvaronc lényével. És ez az érzés csak megerősödött azáltal, hogy Eszter minden asszonyi tudatával és érzékével érezte, tudta, hogy ez a férfi kívánja őt. Ez a gondolat fojtogatta, kínzóan és erősebben, mint a hőség, ahányszor csak Hágán közelében volt. De mégsem tudta ellökni őt magától. Volt benne valami, ami egyszerre volt vonzó és taszító, egyértelmű és teljességgel értelmezhetetlen, megnyugtató és felkavaró. Erkölcsi felsőbbrendűsége lenyűgözte és elbizonytalanította az asszonyt. Beszéde és bölcsessége magával ragadta, de mindent leleplező, megvilágító moralitása rettegést ébresztett benne.
Eszter felemelte büszke, sápadt arcát.
- Kérlek, bocsáss meg Hágán, de nincs kedvem ehhez a rébuszokban és szóvirágokban való beszélgetéshez...Ez a szörnyű hőség nagyon elcsigáz... - mondta s felemelkedett trónusáról. Hágán mindig újra és újra rácsodálkozott arra, hogy milyen magas, és sudár ez az asszony. Eszter tett néhány bizonytalan lépést, s szívébe mint valami tömör anyag befészkelte magát a rettegés, hogy Hágán esetleg nem hívja vissza, és nagybátyja kellemetlen ügyével egyenesen a királyhoz rohan. Hágán azonban utánaszólt:
- Várj még asszonyom! Tudom sokkal kíváncsibb vagy, és sokkal jobban izgat mindaz, amit nagybátyjádról megtudtam, mint ahogy mutatod. Ezért kérlek, ne menj még, hanem hallgasd végig alázatos szolgádat!
Eszter csak a fejét fordította vissza az ajtóból, törzse feszesen, egyenesen maradt.
- Vagy hajlandó vagy rögtön a lényegre térni, nem visszaélni türelmemmel, vagy máris elmegyek. Ebben a hőségben a legjobb lent a folyóparton.
Hágán nyugodtan nézte a királyné groteszken kitekeredett árnyát a beömlő délutáni napfényben.
- Sokkal okosabb vagy annál asszonyom, minthogy elmennél, anélkül, hogy a jó, öreg Hágánt meghallgasd.
Eszter nem felelt, de visszafordult az ajtóból. Bosszantotta ez az apró, korcs ember, bosszantotta nagybátyja ügye, s bosszantotta a meleg, ami kínozta. Szárazan felköhögött.
- Beszélj, Hágán! - mondta miközben a falnak szorította fejét.
- Asszonyom, Makodeus két palotaőrrel együtt összeesküvést szőtt királyunk élete ellen. Azonkívül tudok szégyenletes viszonyodról a tulajdon nagybátyjáddal, jól ismerem a palotának azt a titkos folyosóját, melyen át minden éjjel meglátogat szobádban, hogy veled urunk királyunk nászágyát beszennyezze. Látod, asszony ismerem gyengeséged, ismerem vétked...
Hágán vérforraló nyugalommal és tárgyilagossággal beszélt, mintha csak a legutóbbi sikeres hadjárat eredményeiről tenne jelentést az álmos, unatkozó királynénak. Eszter kapkodva szedte a levegőt. A forróságtól vergődő, beteg tüdejének nem tett jót az izgalom.
- Mi az? Mit beszélsz? - Már nem is próbálta elrejteni idegességét. Újabb és újabb köhögőroham némította el. Hágán kíméletlenül folytatta.
- Innen, asszonyom, egyenesen Ahasvérus királyhoz megyek, hogy felfedjem előtte az összeesküvést, még mielőtt te asszonyi bájaiddal megenyhíthetnéd kemény szívét és eltéríthetnéd a kivégzés gondolatától, vagy még mielőtt nagybátyjáddal beszélnél, hogy elmenekülhessen - mondta Hágán, de nem mozdult. Kényelmesen egy oszlopnak dőlt, sőt mintha valamelyest még ki is húzta volna magát. Vállait leejtette, és türelmesen nézett a királynéra. Eszter nem szólt, kissé előregörnyedt, hogy jobban kapjon levegőt, kezét mellére szorította, arca kipirosodott.
- Láthatod, mindenre gondoltam - folytatta Hágán - Csapdába estél, jó asszony, nem menekülhetsz.
- Mit nem merészelsz! Én neked nem vagyok "jó asszony"... - Eszter újabb fuldokló köhögésrohamot kapott a felháborodástól. Tiszta, magas homlokán redőkbe préselődött a bőr, és csillogó izzadtságcseppeket sajtolt ki magából. Még jobban előre hajolt, szeme kimeredt, haja arcába csúszott.
- Egy esélyt mégis adok neked, királyné! - szólalt meg váratlanul Hágán, miközben egész közel lépett a szenvedő asszonyhoz. Tenyerét Eszter könyöke alá csúsztatta, és erősen megszorította. Eszter lángoló szemekkel nézett rá.
- Mit akarsz tőlem, te ördög? - sziszegte remegve.
- Jöjj, jó asszonyom, - duruzsolta Hágán legalázatosabb hangján - Jöjj, ülj le trónodra, pihenj meg!
- Aljas áruló! - kiáltotta Eszter.
A szép, büszke asszony, a királyné trónszékén ült. Fejét izzadt tenyerébe hajtotta, megkínzott arcát a föld felé fordította. Kint vörösen ömlött szét a perzselő hőség, az emberek és az állatok szinte vacogtak ebben az izzásban. Eszter fáradt volt, és beteg. Sípolva, fájdalmasan lélegzett, sötét haja izzadt tincsekbe tapadva omlott előre.
- Adok neked egy esélyt, Eszter - szólt Hágán, és kéken fénylő hangjától a királyné összerezzent. - Adok neked egy esélyt, mert szép vagy, amennyire csak földi nő szép lehet, és mert a szépség megérdemli, hogy adjunk neki egy esélyt. És adok neked egy esélyt királyné, mert tudom, hogy gyarló vagy és bűnös, tudom, hogy áldozatul estél a szerelemnek, a férfinak...
Eszter meg sem moccant. A karcsú, magas asszony most aprónak, jelentéktelennek látszott a roppant trónszék sarkában. Hágán felemelte a fejét.
- Légy az enyém királyné! Légy az enyém csak egyszer! Adj boldogságot egyetlen röpke pillanatra, és megmented kedvesed és a becsületed, és esélyt kapsz arra, hogy megjavulj, hogy felszámold szégyenletes nászod!
Eszter felkapta a fejét Tekintete összeakadt Hágánéval, szemében őrület csillogott. Dideregve elszántan néztek most farkasszemet, belélegezték egymás leheletét.
- Látod, nem kérek lehetetlent - lehelte Hágán. - Nem kérek szerelmet, mit úgyse tudsz adni, hisz a magadfajta nők, csak egyszer szeretnek. Jól tudom, bűnös viszonyod sem dac, s csupán azért szereted őt, mert amikor a király nőül vett már neki adtad a szíved. Nem is tudja Makodeus, hogy mekkora kincset mondhat a magáénak: a szerelmedet, amely csak egyetlen lényt illet e földi életben.
Hágán elhallgatott, s elfordította tekintetét a királynőről, s Eszternek furcsán úgy tűnt, hogy hallgatása még kellemetlenebb mint előbbi undok beszéde.
- Látod, királyné, kérem azt, mit erőszakkal elvehetnék. Jól ismerem szobád titkos ajtaját, beosonhatnék, rád törhetnék egy éjjel...De nem, királyné, legyen nyugodt az álmod, nem lopom el azt, amit mindjárt magad adsz meg önként.
Hágán most háttal állt a királynénak, fejét a mennyezet felé fordította, mintha egyenesen a jóistenhez beszélne. Eszter dermedten ült a trónszéken.
-    Hogy helyes-e, amit teszek, nem érdekel - mondta Hágán. - Sokkal nagyobbat vétesz te, mikor arra a jóvágású, műveletlen, durva katonára pazarlod minden kegyedet. De hát hiába is akarnálak meggyőzni róla, hogy Makodeus méltatlan szerelmedre. A nagyszerű emberek általában jelentéktelen embereket szeretnek, ostobán, állatok módjára, a testükért, s nem a lelkükért, anélkül, hogy tisztában lennének tévedésükkel. A hozzájuk méltó szellemi óriásokat pedig ellökik maguktól, csak azért mert külsejük esetleg nem olyan megnyerő. Ez törvény. Így lesz mindig. És a magamfajta meg nem alkuvók pedig... A magamfajtánál csak a szellemi kielégülést szokás keresni, míg test fogyatékosságát más szerelme pótolja. Én vagyok az örök jóbarát prototípusa, akiről ugyanúgy nem lehet lemondani, mint egy szeretőről. Kényelmes megoldás, nemde királyné?
Itt Hágán elhallgatott, és újra a királynéra nézett:
- Most pedig némi elégtételt veszek magamnak, és egy éjszakára a szeretőmmé teszlek, büszke, szép Eszter.
Eszter nem felelt. Kint meleg volt, a pálmák megadóan engedték le fáradt leveleiket. A király éppen a folyóparton sétált két gyönyörű ágyasával. A palota kecsesen, szépen ívelt tornyai átbökték a táncoló bárányfelhőket. Szokatlanul forró volt a nyár.

hirdetés