hirdetés

Sastoll: Felismerés

A ház elhagyatottan állt a város szélén. Szűk, zegzugos utcák kanyarogtak körülötte. Zárt ablakai mögött, üres szobák őrizték a csendet. Azt beszélték, hogy lelkek bolyonganak benne. Ez persze nem igaz. Az idő porrá őrli a falakat, kihullanak az ablakok, s nem lesz többé, ami bezárva tartaná az elrejtett semmit. S mikor ez a semmi végre kiszabadul, beköltözik az emberek emlékezetébe. Oda, ahol most egy Utazóról és a ház úrnőjéről motoz néhány össze-kuszált gondolat.
Az Öregember, aki régen szövetkereskedő volt, emlékszik egy bizonyos Utazóra. Váratlanul és mindig hintón érkezett a házhoz. Pénzt adott a kocsisának, hogy az szerezzen szállást magának éjszakára. Az, a város legjobb fogadójában szállt meg. Bőségesen vacsorázott, majd nyugovóra tért. Soha nem beszélt senki-vel. Másnap, kora reggel, az uráért ment, s csendesen hajtva elvitte őt.
A szövetkereskedőt gyöngéd szálak fűzték a fogadósnéhoz, aki hét éve özvegy volt. Férjét a fogadóban ölték meg egy verekedés során. A nő voná-saiba a bánat finom kezekkel szőtt valami fenséges szép-séget. Harmincnyolc éves volt. A kereskedő kicsit idősebb, de még deli férfi. A fogadósné tudja, hogy annak a háznak az úrnője senkit sem fogadott. Csak ezt az egy Utazót. De őt mindig. Bármikor is érkezett, számára megnyílt a nehéz kapu. A nő ritkán járt a városba. Éjfekete pillantása és igéző tekintete volt. Az asszonyok féltették a férfiakat tőle, akik zavartan néztek félre, ha véletlenül szembe találkoztak vele. Egyszer egy gazdag, a nőknél igen sok sikert elért ficsúr fogadást kötött az ivócimboráival, hogy belenéz a nő szemébe. A fogadást a Boretti kastélyban kötötték, azon az éjszakán, mikor Merilla márkinét másnap reggel meggyalázva, átvágott nyakkal megtalálták a sövénylabirintusban.

A ficsúr ettől kezdve állandóan Giorgone a medicina árus boltja körül lebzselt. Ugyanis a nő, akinek a neve állítólag Miria volt, ebbe a boltba járt vásárolni. Hetek s tán hónapok teltek el de Miria nem jött. A ficsúr, becsületére legyen mondva, kitartóan várta. Az őrtállás miatt, felhagyott az ivással és a tivornyákkal. Egészen megváltozott. Miria érkezése előtt néhány nappal, már valami könyv is volt nála. Azt olvasva, időnként fel-pillantott a lapokból. Már gyakran esett az eső, de ő, behúzódva egy mély kapualjba, csak olvasott és várt. Aztán egy napon, mikor istentelenül szakadt az eső, meglátta Miriát, amint belép a boltba. Majdnem lemaradt a találkozásról, annyira belemerült a könyvébe. Átvágott a pocsolyáktól tükröződő úton és belépett az aprócska helyiségbe. Senki nem tudja, hogy ott mi történt, de reggelre a ficsúrt felakasztva találták az istállóban, kedvenc lova kötőfékjével a nyakán. Giorgone nagy betegségbe esett, bezárta boltját és három hét múlva ő is meghalt.
A szép fogadósné szívesen beszélgetett, a templomból hazajövet, Giorgone fele-ségével. Az asszony kicsit törte a nyelvet, mert valami távoli országból származott. A fogadósné néha felkacagott, ha egy-egy ügyetlen szót mondott a másik. Kacagása szívből jött, egyáltalán nem volt benne semmi sértő. Ilyenkor együtt nevettek. Giorgone asszony, miután meghalt a férje, élete végéig nagy szeretettel gon-dolt elhunyt urára. Csak annak halála foglalkoztatta időnként. Mert jól emlékezett, hogy párja valamilyen köveket emlegetett és várt izgalommal abban az időben. Ezeket Miria kérésére rendelte meg a távoli Egyiptomból. Hiába kérdezgette, nem árulta el, hogy miféle kövek ezek, meg hogy mire valók. Szóval titokzatos volt számára az egész. Azt hitte, hogy valami szekér fogja hozni roppantul megrakodva, hogy a lovak is alig bírják húzni a sziklákat. De csak egy fekete faládikó érkezett. Oldalára, sárgásbarna festékkel, ábrák voltak festve. Még soha nem látott ezekhez hasonlót. Némelyik madarat, némelyik kezet, de volt olyan is, amelyikről nem tudta megállapítani, hogy mit ábrázol. Aztán megjelent Miria, elvitte az árut, bőségesen megadva az árát. Giorgone asszony nagyon megörült a pénznek. Tervezgette, hogy szebb, nagyobb házba költöznek. A boltot is kicsinosítják. De nem lett ez egészből semmi. Giorgone furcsa betegségbe esett. Jártányi ereje sem volt, csak fogyott, mint a holdvilág. Hiába próbálták ki a legjobb, legdrágább medicinákat, egyik sem használt. Miria távozása után három héttel meg is halt.
A pap neheztelt Miriára, mert mióta a városba költözött, egyszer sem járt a templomban. Az első időkben üzent neki, de választ soha nem kapott. Egyszer elment hozzá, hogy alaposan kiismerje. Vajon miért kerüli az Úr házát? A hívek emlékeznek lelkipásztoruk szomorú történetére.
Bekopogott ismét. Már jó ideje semmi nem mozdult a házban. Épp kezdte elunni a várakozást, mikor lépteket hallott. Résnyire kinyílt a nagy kapu és egy hideg szempár meredt rá.
Tessék?!
Az úrnővel szeretnék beszélni.
Jöjjön utánam! Már várja Önt. tárta ki a kaput a szolga.
A pap elindult a mogorva alak után. Szűk, félhomályos folyosón haladtak. Jobbra felmentek egy recsegős falépcsőn. Robosztus, sötét színű, tölgyfaajtó előtt álltak meg. Kísérője intett, hogy lépjen be. Az ajtónak erősen neki kellett, hogy feszüljön. Lassan, csendesen nyílt ki. A szobában faragott fapolcok bur-kolták körbe a falakat. Rajtuk könyvek százai. Szemben az ab-lak előtt, hatalmas, oroszlánkarmú asztal mögött ült Miria. Az előtte elhelyezett díszes, bőrtámlájú karosszékre mutatott. A pap leült. A nő italt töltött az ezüst serlegekbe és az egyiket felé nyújtotta. Nem tudta vissza-utasítani. Miria sötét szemeinek átható pillantása meg-babonázta. Gépiesen a szájához emelte a serleget és belekortyolt. Az ital hűvös, fűszeres íze betöltötte egész testét. Aztán már csak arra emlékezett, hogy lidérces álmok-tól gyötörten, csurom vizes hálóingben ébred fel a sekres-tyés ébresztgetésére.
Tisztelendő úr! Ébredjen! Kész a reggeli, áldását várjuk az asztalnál.
Szörnyű álmom volt. Isten bocsássa meg nekem, de azt hiszem a Sátánt láttam, s annak pokoli mesterkedéseit. zihálta, miközben a feszületre meredt.
Ezek után a pap egyre többször prédikált arról, hogy miként környékezi meg a Gonosz az embereket. Felhívta a fegyelmét mindenkinek, hogy nagyon vi-gyázzon, mert a Sátán először messziről támad. Csak a lihegését lehet hallani, amint körbeólálkodja az áldozatát. Majd dübörgő léptekkel rohan felé, és iszonyúan üvölt. Később rettenetes víziókkal példálózott. Beszédei egyre zavarosabbakká váltak. Míg egy napon hallgatag jezsuiták jöttek és elvitték kolostoruk-ba. A város új papot kapott, s immár közeledett Húsvét napja. A szentmisére apácák is érkeztek. Egy igen tisztaéletű asszony házában szálltak meg. Ők mondták el neki, hogy a város szeretett lelkipásztora megbomlott elmével, a szigorú rend szerzeteseinek gondoskodása alatt él. A szent-misét megelőző éjszaka látomásuk volt. A tisztaéletű asszony nem felejtette el sza-vaikat, melyeket reggel mondtak.

Mindketten ugyanazt az álmot láttuk. Megjelent előttünk ennek a városnak a képe és az Úr hangját hallottuk. Lesújtok haragommal erre a helyre, mert itt a Gonosz erős várat épít magának. Ekkor megnyílt az ég boltozatja és irtózatos fényesség csapott le a város szélére. Aztán összezárult az ég és megnyílt a föld, ahová Isten haragja sújtott. Fekete felleg gomolygott élő és bor-zalmas üvöltéssel szörnyalak sűlyedt a mélybe. szóltak Jézus menyasszonyai.

A húsvéti ünnepek után már jó idő eltelt, mikor észrevették, hogy Miria házának ablakai zárva vannak. Sem a szolgát, sem az úrnőt soha többé nem látták. De senki sem merte az elhagyott ház némaságát háborgatni. Azt beszélték, hogy erről a házról szólt az apácák álma. Tudni vélték azt is, hogy lelkek bolyonganak falai között. Persze ez nem igaz. Az idő porrá őrli a falakat

hirdetés