Terda: Fojtás - Váltás

Az ég elől eltakart homályos ketrec,
Soha nem mennék önszámtanból oda
Odavittek, nem volt mire elmúlt egy perc
Egy pillanat, hogy eszméljek,
Bűnöm igaz nincs, kezemen bilincs.

Nyárfákkal emésztett utolsó gyaloglás,
Vezetett ki hideg szobor éjsötétből,
Csillagok küldve egy helyre, mi már más
Felépült az útcél szalag fehérből,
Ott a hely, menni kell.

Rivalda fénybe bujdokolt dobpergés,
Na meddig, na mikor, na hogyan,
De nem törtem meg, nem volt kísértés,
Fényben sötét volt, zokogtam maróan,
Nem éreztem, kell élveznem.

A fülsüketítő suttogásból eszmélve,
Láttam egy szendergő fénysugarat,
Megvakulva kerültem sugarába fényre,
S a tömeg helyettem töltötte be máglyákat
Lelkem már repült, bennem csak feszült.

Bezáródott mögöttem az ajtó, elhalt a halál,
Semmi már nem volt, csak minden
S ketrecből labirintus, hol nem a cél talál,
S karöltve senki nem erőszakolt előre,
Rab lettem, elvesztem.

Véget ért a teret görbítő fénysugár,
S döbbent csak én voltam körülöttem,
Most nem én, mások voltak némák,
Nem szétfeszített, fonnyasztott lelkem,
Józan lettem, megértettem.