hirdetés

Shakwill: Furcsa virágének

 
A szavak terméketlenül hamvadnak el
a kietlenség zsarátnokán.
A gondolat Laokónként birkózik
a hiábavalóság kígyóival.
A nap aranyló mézet csurgat asztalomra.
Halott szemekkel bámulom a semmit.

Ó én édösöm.
Nevető tündéröm.
Szívömnek enyhet adj.
Ajkamra csókot adj.

A múzsák zöldséget árulnak a piacon.
A kinyílt egekből lehull a kozmosz
dermesztő üressége.
Szeptember dongói unottan döngenek.
A hegyek kéklő koszorúba ölelik a tájat.

Ó én szép virágom.
Ékes rózsaágom.
Tövissel ne bökjél.
Karoddal öleljél.

Felkelek immár ágyamról.
Elvetem szennyes lepedőim.
Szép tiszta ruhába öltözöm.
Lantom leporolom, húrjait becézem.

Immár múzsák riadjatok.
Zöldséget ne áruljatok.
Ímé engem csókoljatok
szívötökbe fogadjatok

hirdetés