hirdetés

probatio calami: Gondoltam...

Hol van már a tegnapi Dragonball!?
Éva, mikor meglátott, felsikoltott.
Örömében. Ádám! Drágám! Mondom
engem nem úgy hívnak elő, mint
szokás, a laborban az élményeket.
Mutass inkább érzéseket, vagy csak
hagyd elsimulni testeden a fényeket,
amiket gyújtok, (csendeset mindenféleképp)
(Szomjas vagyok, ez gyakran előfordul
velem.) és játszd, hogy isten nem figyel,
és tegnap csinálj almakompót, melynek
jéghideg leve édesen csorogjon álladon
s tovább. Mosolyogj angyalom!
És halj meg picit, mikor lenyalom.

Igen, a mai életem feláldozom.
Hogy igazán szeresselek,
azon fáradozom.

Hol van már a tegnapi énképem!?
Erre mindig az ugrik be, hogy széttépem,
de nem, ami kézen fekszik, az feküdjön
más kezén! Mintha csak te meg én,
vagy csak te, és én inkább csak félig.
Még az is sok belőlem, ha méregben mérik
a szeretetet, a fájdalmat, a verseket
Néhány fogalmat kiások, néhányat
újratemetek. Csak (mint mindig) viccelek.
Belehalok, ha nem nevetsz.

Mikor érkezel, meglepsz az egyedülben.
Csak egy glissandot hallasz a poláréjszakában.
Mikor távozol, felsír a közhely a versemben,
s egy dallam megfordul többször önmagában.

Ha gondolatzagyva ijeszt, vagy nem
érdekel, és a hangulat is csak a hány
inger szegény, követhetetlen, dolgozni
kár rajta, köpjél, csücsöríts olyan
utálatos módon (erre allergiás tüneteket
produkálok) és még most sem hagyod
abba gyere, mutatok nem unalmasat pont

Sosem vagy egyedül!
Hallgasd!
Csak a halál magány, (talán, talány)
e színházi előadás, mely tart még,
nem maradhat közönség nélkül.
Ezért, ha nincs is ott anyád, apád,
bárki, mikor egyedül, akkor is mindenki
ott benned, legbelül figyelmesen hallgat.
Sugall, parancsol, kinevet. Ők alkotják lelkedet,
mind, akivel találkoztál, beszéltél,
több száz, ezer is talán, akivel kell
egyeztetned. Mindig, ez egy folyamat.
És ha egyedül soha nem is maradsz,
és ha magadtól nem is menekülhetsz,
ha észreveszed, hogy te nem is annyira
létezel, inkább csak a több ezer év
hordaléka, mint összeállt szénaboglya
(belül rohad, nincs mit tenni, ez a természete)
vagy, egy gépezet része, mely a teremtés
nevű játék apró kis színfoltja, és már
csendes ül benned a fájlalom, akkor
ott csüngsz majd a szájamon, hogy
meséljek még, hogy nem is hittél eddig
és egyáltalán nem érdekel már, hogy mi illik,
mert a varázslat, ami hajtja ezt a világot,
a félelem, hogy elmúlik, ami kivirágzott,
csak az, amitől pörög a mókuskerék,
és az, amiből megterem a még és az elég.

Nincs gondolat, ami nem érzés,
és ritka az érzés gondolat nélkül.
Becsüld hát meg, ha üres az agy
és tele a szív;
minden, mi szent, akkor békül.

hirdetés