hirdetés

ajanosi: Hm! . . .

Volt a Szerfelett című írásomra egy reakció, amire nem számítottam egyáltalán. Néhányan kíváncsiságukat fejezték ki, abbéli óhajukkal összekötve, hogy folytassam mint naplójegyzeteket. Az írást belőlem egyik "muzsa.net" felhasználó, nagyboti, által naplóként írt vezércikkszerű írása váltotta ki, s mint olyan, csak annyi köze volt naplóhoz, hogy kissé pontosabban meghatároztam a történések idejét, s formailag pontokban kínáltam a mondanivalót. Másképp azonban, nincs nekem sem türelmem, sem fegyelmezettségem, hogy keresztülvigyek olyasfajta próbálkozást. Hanem az ösztökélés szeget ütött a fejembe . . . Lássuk csak . . .Mi lenne, ha jegyzetek helyett, naplószerűen, emlékeim és témák köré csoportosítanék néhány írást? . . . Hm! . . .

Életemben megtanultam úszni, legalább háromszor - amire emlékszem - pedig soha nem ismertem magam tökkelütöttnek. Ugyan nem kis erőfesztésembe telne, még megrögzött tökkelütöttek kávézójában is, olyanra találnom aki beismerné ilyetén hajlandóságát, ennyiszer megtanulni ilyen egyszerű dolgot, másról árulkodik. Legelőször emlékezetem hajnalának sötét egére rajzolódnak ki a képek. Hároméves lehettem - talán még annyi sem - amikor nővéremet szőnyegmosni küldték a Küküllőre, egy kicsiszekér tele futószőnyeggel, tetején egy fapaddal, s mindezeken velem, összeszorított szájjal markolva egyik kezemmel a kicsiszekér oldalát, hogy le ne essek, s a másikkal egy szatyrot, benne szappannyal és súrlókefével, hogy le ne essen. Fura látvány vagyok emlékeim vásznán, de 1963-ban Udvarhelyt nem kelthettem feltűnést. S ott a Küküllőben, aznap, amíg a szőnyegek száradtak a bokrokon, a parton, a fapad készséges segítségével nővérem, előszőr életemben megtanított úszni.
- Maji, né elengedtem a padot! - s sikítozva, s egyáltalán nem csendben, úsztam . . . Hm! . . .
Másodszor tízéves koromban, 1970 júliusában tanultam meg úszni, a Balatonban. Abban az évben nagyival Magyarországon nyaraltunk, édesapám testvérénél Misi bátyámnál, s neki Balatonvilágoson volt egy nyaralója, úgyhogy július ott ért utol. Emlékezetes nap volt, mert ugyanarra a napra esett amelyiken fogtam egy 3 kiló 10 dekás amúrt. Az volt az első hal amit fogtam életemben, s valahogy úgy éreztem magam mint - elképzelésem szerint - az a két kilós csirke amelyik három kilós tojást tojt. Mindezt onnan sejtem, hogy egy jó félóra Balatonba gyaloglás után a víz még mindig csak a hónom aljáig ért, s a horgász aki velem s Ferike unokatesómmal gyalogolt aznap, rám kellett szóljon, hogy amiért úszni tanulok, attól Balaton marad: nem kell olyan hangosan ijeszteni . . .Klári néném halászlevére amit aznap főzött, furamód, jobban emlékszem mint az úszásra . . . Hm! . . .
Hogy harmadszorra is meg kellett tanulnom, nagy meglepetés volt számomra. Annyira, hogy minden mást már ki is vertem a fejemből, csak azt nem még, hogy a Szejkén történt, és szinte beléhaltam. Magába foglalt valami olyasmit, hogy a mélyvízbe ugrottam, s pánikba estem. Hm! . . . a többire nem emlékszem . . . Azóta többször nem kellett megtanuljak. Azt tartom felettébb érdekesnek, hogy az élet iróniája mennyire bőbeszédűen oda tudja érteni a felkiáltójelet, egy-egy fejezetére, beleértve azokat a fejezeteket is amik, habár nem vettük észre soha, kétségtelenül részei voltak az egésznek.

1982-ben volt, amikor július 19-én éjjel az a fejezet ért véget, ami azzal kezdődött, hogy a kicsi szekér futószőnyegen ültem mind a két kezemmel valamibe kapaszkodva. Azért július 19, mert akkor újhold volt, s az éjszaka közepe csodálatosan sötétnek bizonyult. Veszélyes volt az úszás, a szökés, és nem pusztán azért mert 28 méteres vízoszlop felett nem lehet azon tűnődni többé, hogy eléggé jól megtanultunk-e úszni. Öcsém volt a jobb atléta. Bár én is naponta szaladtam, s már csak percekbe tellett egy körút a Kerekerdőhöz és vissza haza a patkóhoz, ő egyszusszra képes volt, hosszában, másfél medence távolságot átúszni a Szejkén: a víz alatt. Hm! . . .

. . . Hm! . . . most pedig azon jár az eszem, hogy vajon mindezért, érdemes volt-e háromszor úszni tanulni . . . Hm! . . .

hirdetés