hirdetés

probatio calami: Hogy készül, és hogy kerül ide egy rossz versem

(avagy hogy írja meg magát egy szöveg,- a rímek káros hatásának szemléltető példabeszéde)

Amikor jön egy dallam, szemtelen, és nem tudom elereszteni, csak dúdol fejemben szertelen, mintha embert készülne ölni; és bolondulnak a napok, s már alig látok, hallok, - olyankor leülök verset írni: mi basztat, arról vallok.
Érzem, mit kell tennem, hogyan formáljam meg, mit megterem az agyam: azt a kolloid masszát; s megszűnik minden hirtelen. Ott vagyok, hol angyalok teremnek, hol az istent gyártják, újra s újra. Végtelen ez a kis világ, és titokzatos minden útja.
No meg az ösvények és leágazások, ó, hogy arra mi minden van; s csak bolyongok, a tollam serceg, majd megáll, és csak jár agyam.
Száguldok, valami szabály biztos van benne, még a szelek sem járhatnak túlzottan szabadon, hát biztos én sem mehetek bármerre és már nem száguldok: bolyongok; újra eltévedtem. Sötétedik, a nap is eltelt, rezignáltan és révedten az előttem lévő papírtól kérdem: Mi ez itt? Egy új világ? Vagy csak a régi egy újabb darabja? S visszanéz rám, hogy mi bánt, minek vagyok épp a rabja, mit szeretnék, mire vágyom Jó, hát akkor ez lettem. Akkor is így van, hogyha bánom.
Nézzük hát, hogy kisvilágom (ó jaj, mindjárt elreped) hogy lehetne versbe fogni! Szabályokat keresek. Nézem, hogy most ez a holmi, mint lehetne versesebb. Hogy nem fognak majd megszólni művemért az emberek.
Ezt a szót itt kicserélem, mert itt bicsaklik, kérem szépen. Sok lett már megint az és, ide is írni kéne még. A vége, igen, a vége jó lenne, csak egy gondolat, mikor picit eltévedtem leíratlanul maradt. Na majd most, szóval, hogy is volt ez fél órával ezelőtt? S felidézem magamban, mit éreztem és láttam: nőt, virágot, folyót, pályaudvart, felhőket és gyereket, négyszögeket, öregeket, egy nagy motort, ahogy remeg, egy találkozást, piros köntöst, álombéli szemeket, meg még ki tudja, hogy mit is vetítek, és szerepet váltok, de már nem ugyanaz, bármennyire hasonló, mert egyik felem kívül rekedt "Kell még egy határozó. Ezt mondjuk ide, ezt áthúzom, innen egy szó hiányzik. Na, majd mindjárt megtalálom, de nézd, ez itt is hibádzik"
S elröppen a mesevilág, megmaradunk mi ketten; persze, csak ha szét nem tépem idegesen, leverten ezt a félresiklott álmot, butaságom gyermekét. Verset írni kék tanulnom szól valaki és az ég elsötétül, (egy szobában!?) nézem: lassan esni kezd. Felveszem viharkabátom, némán dörög. (Érted ezt?) S nézem, ahogy ömleni kezd az esővíz a szavakra. Találgatom: ezúttal majd össze, vagy csak szétmossa?
Ilyenkor, mintha valami rajtam kívül történne, úgy kerül élet, önállóság, öntudat a versembe. S ha eláll, ismerjük már, tudjuk jól: örökké ugye nem eshet már nem vár rám más, csak hogy nevet adjak e szörnyű gyereknek, akivel vajúdtam, s nézd csak hűtlen fattyú született
Annyi érzés tettem belé, ó és mennyi szerelmet. Így hát nevet kap és fiók lesz az ő új otthona, de van, hogy visszatér egy álom, és olyankor (én ostoba) előveszem: nézem, nézem (akár elrontott életet) hogy oldjam a problémákat? Javítani mit lehet? Csiszolgatom: torzul, torzul, s eljátszom ezt háromszor, vagy esetleg sokkal többször fogy ám olykor sok álompor de sosem lesz kész, száz alakban bolyong már a fejemben; akár hűtlen szeretőim, sok elhagyott szerelmem.
Ilyenkor felbosszant minden, s hogy lezárjam e rossz viszonyt: felteszem ide, vagy máshova, s ti, akik a hont kivont szablyával óvjátok ellenem (Ó istenem, de jól teszitek!) gondolom, csak mosolyogtok, ha olvassátok, hogy: "Még ilyet! Ugyan, ugyan buta fiú, inkább széket faragnál, festhetnél, úgy értem falat, vagy valami még annál is egyszerűbbel próbálkozz, mert ez itt nudli, nem vers: szöveg. Betűhalmaz, szavak, rímek. Te tényleg azt hiszed öreg, hogy ez itten költészet, na jól van, nem is mondok én már semmit. De azért többet ne szívjál, inkább hozz össze egy randit!"
Na persze, ez itt mind hülyeség, de én valahogy így képzelem.
Hogy akkor meg minek írok? Nekem ez kérem szerelem!

hirdetés