bluesman: Humán nyomor

Ismételni, ismételni, és ismételni, tulajdonképpen a fiatal korom ezzel telt el. Tíz éven keresztül csak ismételtem a tézisek teoretikus és nyomasztó megfogalmazásait, amelyek nagyjából az életem, és az életünk velejét adták: szegénynek születni nem dicsőség, de el kell viselni, és ez lebegjen a szemed előtt, fiam. Anyámat akkor nem szerettem ezért, pedig szinte mindent megtett, hogy a választásom, amely utat mutatott nekem, elviselhető legyen.

Ma már ez nincs így. Isten, akivel nem vagyok beszélő viszonyban, nem is tudom, létezik-e, vagy Tertullianus pajzán sorai is csapdát mutattak csak, és minden, de minden álca, méreg, folt a seggen, rúgás az arc közepébe. Próbáltam mérgeket, de valahogyan a gyávaság (hiába, a férfi az férfi) mindig legyőzött. Long way home, ha lenne hova, és miért. Clarence Gatemouth Brown fekete blues muzsikus szerint sincs semmi, de semmi értelme az egésznek, viszont nagyszerűen kíséri Eric Clapton széttördelt szólójátékát, a telt hangzás és a szűkített akkordok kitűnően fűszerezik a Martin márkájú akusztikus gitár hangját. Ma megint végigböngészem az álláshirdetéseket, de már előre tudom, mire számíthatok: a 12 éves Avon, értékesítési munkatárs jutalékos rendszerben, fodrász váltótárs, segédmunkás, szobafestő, konzumlány, bróker, account-key manager, ráadásul elképzelésem sincs, hogy eme utóbbi micsoda. Humán irányultságú diplomával semmit sem érek, bár könnyen lehet, hogy igazán semmit sem érek, de ezt nem én döntöm el, hanem a raeliánus szekta, és az őseink, akiktől klónozás útján származunk. Nem értem, a történelem és a radioaktív kormeghatározás együtt és külön-külön is hazugság?

Két nappal ezelőtt láttam azt a nőt a buszon, akire már vágyom egy ideje. Meglepő dolgot vettem észre magamon, a múlt átkozott és megtagadott árnyai folyamatosan álruhába bújva térnek vissza, és megzavarnak. Most nem pontosan ez történt, bár kísértetiesen hasonlít a nő Adriennre, aki jól körülhatárolhatóan megzavarta a tudatomat. Már csak azért is, mert a tudatosság állapota feltételezi azon képességek és attitűdök jelenlétét, melyek a tudatosság folyamatának sajátságos integrációját lehetővé teszik. Ezek jelen vannak, de mintegy háttérbe szorulnak, felhígulnak, és átömlenek rajtam, mint egy spricc az arcba, egy fricska az orra, szerencsétlen, idióta barátaim. A nő hasonlít Adriennre, én pedig csillogó szemmel bámultam, már nem először. Azt hiszem, észrevette, ami nem jó, mert én nem vagyok jó társ, persze ebben sem vagyok biztos. Eddig szerettem, rajongtam, őrjöngtem és a tomboló szenvedéllyel téptem szét magam, mégsem ért semmit az egész, mert egyedül maradtam.

Ebből az a tanulság, hogy van annyi stampedli, amiért nem érdemes párkapcsolatot építeni, vagy pedig valaki hamarosan raboljon el, és tegyen úgy, mintha szeretne, mert különben dühömben továbbra is nyomasztó és rémisztő tárcákat fogok írni, és a gyerekeitek tudata is le fog épülni, és soha nem lesz egészséges ballagás, érettségi, osztálykirándulás.