hirdetés

myo: Isteneimnek:Mókamester (A szakítás előtti két fejezet és az Epilógus)

Ezt a részét az Egy Istennő emlékiratai-ból olyanra terveztem, amilyen hangulattal adott karakterek megborzongattak. A Mókamester ilyen volt, a vége - Epilógus - pedig, hogy mivé lett a kapcsolat. Így stilisztikailag sokféle lesz ez a része. Semmiben nem fog hasonlítani a Fiamnak részhez, amiből közöltem már keveset. Az sok korrigálásra szorul, de nem a patetikussága miatt. Nem teljesek a képek. Igaza volt Sastollnak abban, hogy a sokféle oldalt pontosan meg kell világítani. Kiderül, megy-e emelkedetten;o)

A szerkesztéseket nem tudtam "bemásolni". A mottó a jobb oldalban fut, a dőlt betűs részeket _ezzel_ jelölöm ki a hangsúlyok miatt.

Mókamester

(Mottó)A _barátom_ vagy

Az első

Alig bírok a lábaimmal, a testemmel. Három hete csak az őrült hajsza van körülöttem. A lelkemben hihetetlen magány, az izmaimban végtelen mennyiségű feszültség. Táncolni indultam, csak az segít rajtam

Felkérsz udvariasan. Elkapod a karomat, és már táncolunk is. Aztán belefeledkezünk. Jó érzés. Felszabadulok. Figyelem a mozdulataidat, figyelem a zenét. Lassan átolvadok kettőtökbe, végtelen rezgésként remegek kettőtök között, és vivőhullámként mozdulom a hangot, a ritmust. Boldog vagyok.

Ordítunk, mert nem halljuk egymást. Megadom magamat, hogy átessünk az ismerkedési szertartáson a szabadlevegőn. Aztán sétálni megyünk. Jóképű vagy, magas, életvidám. Még a korod nem sejtem. Megdöbbent éveid száma. Beszélgetünk. Nem akarok semmit. Még nem vagyok túl Tornászon. Nem zártuk le. Nem is értem, de nem gondolok rá. Írtam neki, jöjjön le, de nem reagált. Nincs lelkiismeretfurdalásom. Csak jól érzem magamat, és flörtölök. Igen, azonnal flörtölünk. Én beadom az egomániás udvaroltatós poénjaimat, és Te nem veszed fel. Ugratsz. Ugratlak. Tetszik. PP óta nem viccelt így velem senki. Aztán komoly dolgokról filozofálunk, és én már tudom, nem sok gondunk lesz egymás megértésével. Győzködések nélkül. Kérdezel, és mókázol. Nevetek. Mulattatsz. Élvezem, hogy létezel. Visszaindulunk, nehogy vérem hiányoljon.

Egész este érzem vonzódásod. Udvariasan utasítalak el, ha túl messzire mész. De engedem, hogy tenyered melegével kényeztess. Jól esik nekem is, és belefér. Dartsot dobálunk. Iszunk. Táncolunk és nevetünk. Udvarias maradsz.

Kajálni indulunk kettesben. Errefelé hajnali 3-kor szinte lehetetlen vállalkozás. De Indiánnál lelünk harapnivalót. Te a legtermészetesebb módon meghívsz minket a vérrel, még a barátját is. Melegség gyűrűzik át rajtam, apró rezdülésekkel hinti teli a szenzoraim. Átalakulsz bohém csajozós zenészből valami mássá. Még a kép nem mozdul meg, de lassan alakká szövődik bennem. Sétálunk. Sétány és folyó. Hagyom, hogy átkarolj. Biztonságban vagyok. Nem kérdőjelezem meg az eltelt idővel.

Az éjjeli-vacsora után újra sétálni indulunk. Letévedünk a folyók partjaira, mesélünk magányos kalandozásainkról, mikor is az egyedüllét végtelen nyugalmát élvezzük. Megállunk figyelni a hajnal foszló érkeztét és a kerge rigók feleselését a lombok között. Állunk, és nem dobod be a romantikázós figurát : nem húzódsz közelebb, nem kezdesz el fogdosni, nem vagy tolakodó. Hálás vagyok. Meg lehet osztani Veled a Csend hangjait.

Meghívsz egy teára. Mentegetőzöl. Mérlegelek. Ha nekem esel, talán lesz annyi reflexem, hogy időben előnyt nyerjek, és ezzel ússzam meg. De nem érzem, hogy gond lenne. Bízom Benned. Furcsa biztonságban érzem magamat. Lebegtető, mégis stabil.

A lakásod agglegényes. Nincs rumli, de élsz benne. Megmutatod pár számodat, és én kritikusan hallgatom. Nincs szükséged hamis dícséretre. Nem mész vele semmire. Teázunk. Jól esik. Fél dzsungel a lakásodban elburjánzó növényvilág. Érzékenységed továbbrebbenti a képet bennem. Megmozdulsz. Élni kezdesz. Úgy nézek Rád, mintha ezer éve ismernélek. Fáradt a szemed. Szarkalábak táncolják körül. Mindig nevetsz.
Átutazóként élsz. Nem halmozol fel. Nem is ragaszkodsz a tárgyakhoz, tetszik a szabadságod. Újra tudom, nem lesz gondunk egymás megértésével. Hihetetlen gyöngédség ébred bennem irántad. Szinte szeretlek.

Hazaviszel. Ez megdöbbent. Direkt vártam meg a busz indulását. Segítesz bevásárolni. Lovagiasságod egyre sűrűsödik. Nevetsz, nevettetsz.

Nehezen búcsúzom el. Szinte végtelennek tűnik az idő, amit a közeledben el tudnék tölteni. Puszik. S nem tolakodsz.

Mosolyogva alszom el.

Szűk két hét

Minden nap hívsz. Nevetünk, tréfálkozunk. Találkozunk. Egymást szomjazzuk. Az alkonyattal tüzesedik vágyunk.

Nem, ez nem szerelem. Első gondolat. De ez nem _szerelem_..

Az első szeretkezésünk vérforraló testes bor. Értő kézzel érsz hozzám, nem sürgetsz, szenvedéllyel, és lassan szeretsz. Magam köré kulcsollak. Mindenemmel érezni akarlak. Lelket nyitok közelségünknek, mintha ezer éve ismernélek.

A szülinapod hírére zavarba jövök. Virágot viszek ajándékba. Megadom a választási lehetőséget a cserepes szív virágú fukszia, és a bódító illatú szegfűcsokrok között. Utóbbiból kérsz egyet. Később a többit is Neked adom.

Az első hétvégét nélküled élem meg. Elígérkeztél a barátaidhoz. Nem bánkódom, bár minden vágyam, Veled tartani. Hiányzol.

A második szeretkezésünk hosszabb, nyújtottad, édesebb. Mézsűrű aszú a desszertfalatok között. Tévézünk, eszünk, együtt vagyunk három este is.

A következő hétvégére már nem kerül sor. Egy beszélgetésünk nagy változást hint tudatodra.

A szakítás
[lsd. korábban]

Epilógus

Telefonon beszélünk. Levelet váltunk. Úszni hívsz. Máskor ebédelni. SMS-ek. Látlak, láthatlak.

Kóbor lelkem néha ablakod alá visz, vagy a lakásod előtti folyosóra. Nem csöngetek be. Macskaként meghúzódom a lépcsőn. Merengek

Furcsa vágású szemed, aszimmetrikus orrod, szép ívelésű állad sokszor felmerül a neuronjaim között cikázó képek között. Ha látlak, titkon csodálom férfias szépségedet. Olykor megjegyzem, és nevetsz rajta. Hagyod, hogy a szememmel szeresselek. Öleléssel, érintéssel. Hálám láthatatlanul köt Hozzád. Nem kérdezed, miért. Nem tolsz el magadtól, s én nem tolakszom. A bennem lévő kifejezetlen gyengédséget rövid pórázra kötöm.

Beszélgetünk, nevetünk. Szeleteket osztunk egymásnak a magunk életéből. Utunk kacskaringós, tapogatózó. Keressük a helyünk, biztosan tudva, nem közös életet kell élnünk.

Te olykor primitívségig szabad vagy, míg én termékenységi istenként imádlak. Ihletet az arcodtól koldulok, s bárhányszor látlak, az öröklétnek adnálak: festenélek, rajzolnálak, kőbe vésném vonalaidat. Egy Dionüsszosz veszett el Benned, és olykor virággal állítok be, hogy a magam módján így áldozzak Neked. Múzsák csókját zenédbe lehelled, közelségeddel beremegteted az életet, és hangra gyújtod bennem a _csendet_. Alázattal élem át, hogy ilyen egyszerűen elviseled, lelkem a Szél testvéreként rójja a végtelent.

Sasok a Sziklás Hegység kőláncai felett

hirdetés