hirdetés

ajanosi: Janó jelenkori amerikai költőktől fordít 3

Former Poet Laureate, Billy Collins, Consultant in Poetry to the Library of Congress,
2001-2003.
On June 21, 2001, Billy Collins was appointed, and in 2002, he was appointed to a second term, continuing through 2003.
He is Distinguished Professor of English at Lehman College, City University of New York, where he has taught for the past 30 years. He is also a writer-in-residence at Sarah Lawrence College and served as a Literary Lion of the New York Public Library.

_____________________________________________________________________________________

Előző Kitűntetett Költők közé tartozik Billy Collins, Költői Tanácsadója a Kongresszus Könyvtárának 2001-2003.
2001, Június 21-én, Billy Collins-t kinevezték, és 2002-ben egy második időszakra is kinevezték, ami 2003-ban
végződött.
A Lehman Főiskola Kiváló Angol Nyelv Professzora, a New York Városi Egyetemen, ahol az elmúlt 30 évben tanított. Továbbá helyi-írója a Sarah Lawrence Főiskolának és szolgált mint Irodalmi Oroszlán a New York Közkönyvtárban.

Még egy ok, hogy ne tartsak lőfegyvert a házban

A szomszéd kutyája nem áll meg ugatni.
Ugyanazzal a magas, ütemes ugatással ugat,
amit akkor ugat mindig, amikor elmennek otthonról.
Azt hiszem bekapcsolják amikor mennek kifele.

A szomszéd kutyája nem áll meg ugatni.
Becsukom az összes ablakot a házon
és ráteszek egy Beethoven szimfóniát leghangosabban,
de úgy is hallom a zene alá fojtva
ugatni, ugatni, ugatni,

és most látom is a zenekarban ülve,
büszkén felemelt fejjel mintha Beethoven
beleírt volna egy részt egy ugató kutyának.

Mikor a lemeznek végre vége, még mindig ugat,
ott ülve az oboák között ugatva,
a karvezetőre meredve mozdulatlan szemmel,
aki beinti a pálcájával,

amíg a többi muzsikus tiszteletteljesen hallgat
csendben a híres ugató kutya szólóra,
arra a végtelen fugára, ami megalapította
Beethovent mint egy újító zsenit.

Fordította Jánosi András

Another reason why I don't keep a gun in the house

The neighbors' dog will not stop barking.
He is barking the same high, rhythmic bark
that he barks every time they leave the house.
They must switch him on on their way out.

The neighbors' dog will not stop barking.
I close all the windows in the house
and put on a Beethoven symphony full blast
but I can still hear him muffled under the music,
barking, barking, barking,

and now I can see him sitting in the orchestra,
his head raised confidently as if Beethoven
had included a part for barking dog.

When the record finally ends he is still barking,
sitting there in the oboe section barking,
his eyes fixed on the conductor who is
entreating him with his baton

while the other musicians listen in respectful
silence to the famous barking dog solo,
that endless coda that first established
Beethoven as an innovative genius.

--Billy Collins

Vigasz

Mennyire megnyugtató nem utazni Olaszországba ezen
a nyáron, barangolni vérosait, felmászni a hegyi falvakba.
Mennyivel jobb ezeken az ismerős utcákon cirkálni,
teljesen beleélni magad minden úti- és hirdetőtábla jelentésébe
és honfitársaim minden hírtelen kézjel mutogatásába,

Itt nincsenek apátságok, nincs porladó falfestmény híres
kupolákon, és nincs szükség megjegyezni a sorrendjét
a királyoknak vagy meglátogatni kínzópincék sötét sarkait.
Nincs szükség szarkofágokat kémlelni, nézni Napóleon
apró ágyát Elbán, vagy szentek csontjait bámulni az üveg alatt.

Mennyivel jobb az otthoni környékeket bebarangolni,
majd eltürpülni oszlopok, épületívek és bazilikák árnyékában.
Miért fúrjam a fejem kifejezéskönyvekbe, gyűrött térképekbe?
Miért etetni tájakat abba az éhes egy szemű fényképezőgépbe
ami mohón megenné a világot egy emlékműként egyszerre?

Az helyett inkább lustálkodni egy kávézóban, nem ismerve a jég
szót, én leindulok a kávéházba, és a Dotnak hívott picérnőhöz,
és könnyedén belécsúszok a reggeli újságok
forgalmas folyásába, az összes nyelvakadály ellenére,
kifejezésmód folyók rohannak szabadon, a tükörtojás szinte kész.

S reggeli után , senkit sem kell találnom majd aki
le akarna fényképezni engem a tulajt vállnál átölelve.
Nem fogok megütközni a számlán s a naplójegyzeten,
hogy mite ettem és hogy sütött a nap be az ablakon.
Elég lesz az autóba vissza-be mászni,

mintha az maga a hatalmas Angol nyelv autó lenne
és fújom a hangos anyanyelv dudámat, elrobogva
le az úton, ami soha sem fog Rómába vinni, s Bolognába sem.

Consolation

How agreeable it is not to be touring Italy this summer,
wandering her cities and ascending her torrid hilltowns.
How much better to cruise these local, familiar streets,
fully grasping the meaning of every roadsign and billboard
and all the sudden hand gestures of my compatriots.

There are no abbeys here, no crumbling frescoes of famous
domes and there is no need to memorize a succession
of kings or tour the dripping corners of a dungeon.
No need to stand around a sarcophagus, see Napoleon's
little bed on Elba, or view the bones of a saint under glass.

How much better to command the simple precinct of home
than be dwarfed by pillar, arch, and basilica.
Why hide my head in phrase books and wrinkled maps?
Why feed scenery into a hungry, one-eyes camera
eager to eat the world one monument at a time?

Instead of slouching in a café ignorant of the word for ice,
I will head down to the coffee shop and the waitress
known as Dot. I will slide into the flow of the morning
paper, all language barriers down,
rivers of idiom running freely, eggs over easy on the way.

And after breakfast, I will not have to find someone
willing to photograph me with my arm around the owner.
I will not puzzle over the bill or record in a journal
what I had to eat and how the sun came in the window.
It is enough to climb back into the car

as if it were the great car of English itself
and sounding my loud vernacular horn, speed off
down a road that will never lead to Rome, not even Bologna.

--Billy Collins

A fulladás művészete

Azon töprengek, hogy kezdődött ez az űgy
a szemed előtt villanat alatt lepörgő életről
amíg fulladsz, mintha a pánik, vagy a merülés
az időt ennyire zsugorodni lephetné, összezúzva
évtízedeket az utolsó kétségbeesett pillanattá.

Miután leestél a gőzhajóról vagy elsodortak
rohanó árvizek, nem inkább szeretnél egy
kényelmesebb áttekíntést, egy láthatatlan
kéz forgatva egy fényképalbum lapjait -
te egy lovon, vagy épp ünneplőben kifújva gyertyákat a tortán.

Vagy egy rövid rajzfilmet, egy diavetítéses bemutatót?
Az életed egy esszébe írva, vagy egy beállított fénykép?
Nem akármilyen forma lenne jobb mint ez a villanás?
Az egész létezés az arcodba repül
egy szemöldökösszehúzó élettani robbanással -
nem úgy egyáltalán mint a három kötet mit elképzeltél.

A túlélők elhitetnének velünk egy fényességet
itt, valami igazság villámát a vizen cikázni,
egy végleges fényt mielőtt az összes többi kialszik
rádnehezítve egy hatalmas kőhasábnyi súlyt.
De ha valami igazán elvillan a szemed előtt,
ahogy te lemerülsz, valószínűleg egy hal lesz

egy gyors elmosódott ezüst nyíl elsuhanva,
semmi közével az életedhez vagy a halálodhoz.
A dagály visz el, vagy a tó fogad el mindent
ahogy te a rendezetlenül hínáros fenékre mélyedsz,
magad után hagyva amit máris elfelejtettél,
a víz színét, belepve magasan szálló felhőkkel.

Fordította Jánosi András

The Art of Drowning

I wonder how it all got started, this business
about seeing your life flash before your eyes
while you drown, as if panic, or the act of submergence,
could startle time into such compression, crushing
decades in the vice of your desperate, final seconds.

After falling off a steamship or being swept away
in a rush of floodwaters, wouldn't you hope
for a more leisurely review, an invisible hand
turning the pages of an album of photographs-
you up on a pony or blowing out candles in a conic hat.

How about a short animated film, a slide presentation?
Your life expressed in an essay, or in one model photograph?
Wouldn't any form be better than this sudden flash?
Your whole existence going off in your face
in an eyebrow-singeing explosion of biography-
nothing like the three large volumes you envisioned.

Survivors would have us believe in a brilliance
here, some bolt of truth forking across the water,
an ultimate Light before all the lights go out,
dawning on you with all its megalithic tonnage.
But if something does flash before your eyes
as you go under, it will probably be a fish,

a quick blur of curved silver darting away,
having nothing to do with your life or your death.
The tide will take you, or the lake will accept it all
as you sink toward the weedy disarray of the bottom,
leaving behind what you have already forgotten,
the surface, now overrun with the high travel of clouds.

--Billy Collins

Gyereknevelés

Amilyen biztosan az őshalnak lába nőtt
és felmászott a partokon az erdőkbe
kidolgozva néhány rendhagyó igét az
első beszélgetéshez, úgy a háromévesek
a nevezgetési időszakjukba érnek.

Mindennap egy másik érkezik s hozzáadják
a műsorhoz. Te Hűlye Kerekfejű,
Te Nagy Moslékszájú, te Kecskeszar a Deckán
(valami Navajo hangzása van ennek)
térdmagasságból üvöltenek, kis képük
kipirulva a kihívástól.
Ebben semmi sincs amit Samuel Johnson ki akarna
kiáltani egy kocsmában, másrész pedig a filkók
nem próbálnak ellenállni egy üres Felvilágosodás igéretének.

Ők csak cukkolják csikk társaikat vagy
egyenesen az óriások figyelméért mennek
akikodafenn a koktéljaikkal és rossz lehelletükkel
mély hangon értelmetlenkednek más óriásokkal,
arra várva, hogy nevezgessék őket miután
megköszönték a jó bulit, és hallják az ajtót csukódni..

A felnőttek megtartják forrófejű átkaikat a
dolgoknak: egy újjraütő kalapácsnak, kerékláncnak,
vagy pillanatokkal lekésett visszahúzódó vonatoknak,
pedig igazán mélyen a szívükben tudják,
még mikor az ágyba küldéssel is fenyegetik Timmy-t
a hihetetlenül rossz viselkedéséért,
hogy a főnökük egy Nagy Kövér Idióta,
a feleségeik Szédült Céltalanok
és saját maguk pedig Röhejes Úr Térdnadrágban.

Fordította Jánosi András

Child Development

As sure as prehistoric fish grew legs
and sauntered off the beaches into forests
working up some irregular verbs for their
first conversation, so three-year-old children
enter the phase of name-calling.

Every day a new one arrives and is added
to the repertoire. You Dumb Goopyhead,
You Big Sewerface, You Poop-on-the-Floor
(a kind of Navaho ring to that one)
they yell from knee level, their little mugs
flushed with challenge.
Nothing Samuel Johnson would bother tossing out
in a pub, but then the toddlers are not trying
to devastate some fatuous Enlightenment hack.

They are just tormenting their fellow squirts
or going after the attention of the giants
way up there with their cocktails and bad breath
talking baritone nonsense to other giants,
waiting to call them names after thanking
them for the lovely party and hearing the door close.

The mature save their hothead invective
for things: an errant hammer, tire chains,
or receding trains missed by seconds,
though they know in their adult hearts,
even as they threaten to banish Timmy to bed
for his appalling behavior,
that their bosses are Big Fatty Stupids,
their wives are Dopey Dopeheads
and that they themselves are Mr. Sillypants.

--Billy Collins

Kedves olvasó

Baudelaire testvérének tart téged,
és Fielding téged hív minden néhányadik sorban,
mintha meg akarna bizonyosodni, hogy a könyv nyitva van,
most meg én idézlek fel újból,
figyelmes szellem, sötét csendes alak nekitámaszkodva
ezen szavak az ajtófélfájának.

Pope szivesen lát az írószobája fényében,
a polcról bőrbekötött Ovidot vesz megmutatni.
Tennyson a reteszt körülárkolt kertre nyitja,
s Yeats-szel törött körtefának dölsz,
egy alacsony-felhő-kucsmás napon.

De most itt álldogállsz velem,
a nyitott üres földbe szerkesztve,
nincs szoba sem manikűrözött kert körénk,
Zeitgeist sem menetel a háttérben,
nehéz erkölcsi világkép sincs ránkterítve.

Helyette, találkozásunk oly rövid és véletlen,
nem látható a Történelem úr monoklis szemével,
te lehetnél az ember akinek az ajtót nyitva tartottam
ma reggel a bankban vagy a postán,
vagy az aki a pettyes pisztrángot csomagolta.
Te lehetnél valaki, aki mellett elmentem az úton,
vagy az arc egy közeledő kormánykerék mögött.

A nap levillan a szélvédődről,
s amikor a pici visszapillantó tűkörbe nézek,
látlak eltűnni - visszhangom, ikrem -
és elfogysz egészen a kanyarjában ennek az
ostor-útnak amin csak együtt utazhatunk.

Fordította Jánosi András

Dear Reader

Baudelaire considers you his brother,
and Fielding calls out to you every few paragraphs
as if to make sure you have not closed the book,
and now I am summoning you up again,
attentive ghost, dark silent figure standing
in the doorway of these words.

Pope welcomes you into the glow of his study,
takes down a leather-bound Ovid to show you.
Tennyson lifts the latch to a moated garden,
and with Yeats you lean against a broken pear tree,
the day hooded by low clouds.

But now you are here with me,
composed in the open field of this page,
no room or manicured garden to enclose us,
no Zeitgeist marching in the background,
no heavy ethos thrown over us like a cloak.

Instead, our meeting is so brief and accidental,
unnoticed by the monocled eye of History,
you could be the man I held the door for
this morning at the bank or post office
or the one who wrapped my speckled fish.
You could be someone I passed on the street
or the face behind the wheel of an oncoming car.

The sunlight flashes off your windshield,
and when I look up into the small, posted mirror,
I watch you diminishmy echo, my twin
and vanish around a curve in this whip
of a road we can't help traveling together.

Billy Collins

hirdetés