hirdetés

katha: kántáló kezek

 Lágy volt a sötétség. Mély és tiszta. Ilyen lehet, mikor megszületik egy harmatcsepp, vagy amikor először érint meg Isten. A félelem elillant ebből a pillanatból. Ilyenkor szokott előtűnni a nagy, gonosz sárkány, vagy egy kobold, gusztustalan kabátban, csimbókos hajjal. Ilyenkor romlik el újra minden.
A veremben, melyben élek, most csend van. Körülöttem megállt az idő. Halott angyalok teteme hever mindenfelé. A lelkemnek kellett volna táplálnia őket. Hát… ez elfuseráltam azt hiszem.
Valahol a távolban egy csecsemő sír. Éjjel és nappal, órákon át. Gyakran elcsuklik, vagy megremeg a hangja. Belém égett, az agyamba rágta magát.
Hideg kezek érintik. Mintha kavicsokon járnék, és túl vékony lenne a cipőtalpa. Felsért, szúr és fáj. De ez nem sokat számít. A fájdalom elmúlik, az a hang pedig lassan elpusztul.
Azok a kezek érintik, megfogják, etetik, és talán bántják. Azok a kezek csak Istent simogatják, és csak szavakat dédelgetnek. A gyerek meg csak üvölt. Azt sem fiú vagy lány. Soha sem láttam, nem érintettem, nem szólítottam. Csak azt tudom, hogy akkor született, amikor én ide kerültem. Élve temettek el mindkettőnket. Nekem a testem haldoklik, neki meg a lelke vérzik. Azok a hideg kezek meg csak kántálnak: Hállelúja, hállelúja.
Most inkább lehunyom a szemem, és a fülemre szorítom a kezem. Nincs erőm. A sírás erősödik, és én is kinyitom a szám. Együtt üvöltünk a csendért, a kegyelemért..
Felnézek. A kút pereméről egy félszemű macska bámul rám. Ásít, nyújtózik és elsomfordál. Elmúlt a pillanat, még visszhangzik a csend. A sötétség most fáj. Ilyen lehet, mikor megszületik egy gondolat, vagy mikor először döbbensz rá magad vagy. A halott angyalok már nem hallanak, nem érintenek, és nem emelnek fel. Ilyenkor bújik elő a halál.

hirdetés