szekacs laszlo: Karszt

belőlem talajvíz lúgozta ki a barlangommá mosott évmillióimat, porózus arszpoétikámmá időnként özönvizek gondolnak rám szivacstestűektől irígyeltem el a struktúrát, gombáktól a fonást, a szövést vizes látványom csak átmeneti, ne félj, sorsom most is kinyomja szöveteimen át löttyömet szűrleményemről, és felszívó gombák dolgozzák azt ismét földdé magra váró orgánumot hoz a legyen úgy, az akarat, új fogalmakért, hogy fejetlenség ne üssön lyukat az időre, férges menekülés csak ciklikus hálósodást követhessen a rendszer nem lehet alkalmi élvezet se szellemnek, se testnek a gombák rezgései szondázzák a látszatkáoszt, is, sötét anyag testük sző mindenséggé párhuzamos tereket, és bele engem, a folyamat elnémít, nem ismertem, a sejtéscsomók vetülékként mintáznak, és a valószínűségekből hurkok sejlenek bennem cseppkövesednek