Terda: Keserű gondolatok

Színház az egész világ,
Mi lennénk a színészek?
Nem éreztem vidámságát,
Ahogy védelemből kitéptek.

Nem éreztem viccnek azt,
Mikor szavakkal ütöttek,
Eltiporták a hallhatatlant,
Szögre büszkén feltűztek.

Bár büszkeség, ha büszkeség,
Velem így elbánni,
S ha így megy nem kétség,
Sírjukat fogom ásni.

- - - - - - - - - - - - - - - -

Már épp azt hittem lelőttek,
De megnyugodtam, és élek,
Bár mindenki szép volt
És senki sem kegyetlen...

- - - - - - - - - - - - - - - -

Csillognak a készérvek,
Óh, mind oly szép,
De mikor el kéne őket hinnem,
Nem akarom. Vajon mért?...

Mert akkor már rólam szól,
S engem akar befogni,
De én nem állok szolgasort,
És el se tudtok fogni.

Bár egyre több a keselyű,
Eltévedek a ködben,
S már a rossz út se könnyű,
Van mért kétségbeesnem.

Sose volt még sötétebb,
De már kezdem érteni!
Télre fogy el a meleg,
És lesz miből ébredni!