arctic_dragon: Kiegészítés a fényképhez

Néha a technika cserbenhagy.
És ilyenkor általában a User a Looser.
De ebben az esetben nem Kisúr, csupán a fotózott alany volt a hibás, a sarki sárkány; szerény személyem.
De hát én ilyen vagyok, körülöttem semmi sem úgy működik, ahogy kéne.
A vörösszem általában befigyel, a floppyk meghalnak, az automaták benyelik a pénzemet, a rádió hangosabban szól, ha megfogom; de a J és D rádiók kivételével nem hajlandó semmit se fogni, ha az ablakpárkány közelébe helyezzük, márpedig konnektor meg hely ott van.
De visszatérve, asszem én vagyok az egyetlen, aki képes a Kólától berúgni, a sörtől hányni, de a 60 fokos Jack Daniels (asszem) whisky-t köhögés nélkül lenyelni, és egy átmulatott éjszaka csúcspontján elfogyasztott füvescigitől is csak én esek mély melankóliába, míg a többiek vigyorognak, szóval ezt az állapotot fű nélkül is produkálom, ha nem iszok magas cukortartalmú italokat: Kólát, Bombát.
Azután lebegés, vigyorgás, őrjöngés.
De még előttem az élet, ott van még a sok egyéb tudatmódosító: Speed, Bélyeg, végső elkeseredésben herka; de persze a tű az para, szóval az majd később.
Ellenben a Beszélő nyolcas golyó mesterétől elkérném a lány telefonszámát, és két csepp múlva elfelejteném minden örömömet, elfelejteni, igen, el kéne, hiszen a boldogság csupán kihasznál, csak egy ringyó, soha nem lesz az enyém, és mindig megcsal.
Elfelejteni a nőt, a nőket, akik: az élet, a való, és a tökély.
Megcsalnak ők is, de én bolond fejjel csak szeretem őket, kivert kutyaként kushadok, és nyalogatom a lábat, amellyel belémrúgnak.
El akarom felejteni tökélyt, akivel órákig tudnék beszélni, de a MATÁV multikonzorcium határokat szab. Ő is csak egy újabb kudarc, akiben a szerelmet véltem felfedezni, egy jobb élet reményét, és igen, talán egy percre az életet is, ürességet, várakozást, sóvárgást.
Mindannak a hiányát, amit elhagytam azért, hogy ne őrüljek bele a magányba, örök társamba.
Elengedni így, jó emlékekkel a szívemben, még egy mosoly és ennyi.
Két csepp és egy apró karc, vérvörös izzás, majd jégtüskék és képek kavargása, boldogság, béke, örökre.
De amíg nincs fekete kulimász, addig csak szenvedés, szánalom, egy SMS miatt érzett boldogság, röpke, halvány; majd az önkínzás, és sóvárgás, sóvárgás.
Jobb sorsra érdemesült arcok, emberek, lányok-nők, megragadva agyam légypapírjában, ebben a pokol és a mi világunk között lévő síkban, Silent Hill-ben.
Árnyak jönnek-mennek, édes pipafüst, majd kacaj; vaku villanása.
A szemem üres, arra is képtelen, hogy ne vörösödjön el szégyenében.
És a cigifüst.
Általában az élet káros rám.
A cigitől, a kólától, és a jó bortól részeg leszek.
Na erről ennyit.