hirdetés

félix: Kis éji zene

Amikor a jövő porba hullva hever,
Lehangol a sors, a súlyom csak egy szemer,
És a kérdésekre válaszom csak nem t’om,
Jól jön a sarokban álló instrumentum.

Bár ő is lehangolt, én szemezek vele,
És szinte magától felnyílik fedele;
Fehér közt feketék, mint hiányos fogsor,
Mosolyog: bánaton átsegített sokszor.

Rácsodálkozom most, mint kíváncsi gyerek,
Felsorakoznak a régi nagy mesterek,
Művészek és korok örök üzenete,
Bizsergő ujjaimban ébred a zene;

Veszett sorsa ellen az ember ha lázad,
Felszárnyal a lélek, tűnik az alázat,
Peregnek a trillák, szabályosan, halkan,
Kiszabadul végül, és sodor a dallam,

Színes képeskönyv már előttem a kóta,
Feltárul mélysége, mely vonz évek óta,
Néha melléütök, még ezt is bevallom,
Belső fülemmel tökéletesnek hallom,

Beburkolja szívem, majd szerteszét árad,
Viharzó dübörgés veri fel a házat,
És bár a szomszédság már rendőrért kiált,
Én akkor is bőszen verem a zongorát.
 

hirdetés