hirdetés

eißig: Ktor

1. szín
(színhely: Valamely város egy Falansz nevű tudós házában.)

-jön Falansz-
Falansz: Egy újabb nap telt el eredménytelenül,
s úgy érzem, kevés vagyok ahhoz,
mi életem célja: az öröklét meglelése.
-jön felesége, Julianné-
Julianné:-magában-
Ó, szegény, nap-nap után kutat,
S nem lelé az utat. Fáradt,
Meggyötört és elszálltak felette az évek,
S a nép sátáni papnak kiáltja.
-férjéhez-
késő már az óra, leperegtek szemei a homoknak,
meggyötört vagy, jó uram.
Jöjj velem pihenni.
Falansz: Mindjárt, kedvesem, csak új gondolat pattant ki
Fejemből, és járok egyet, hogy a friss levegőn továbbszőjem
Azt.
-férfi el-
Julianné: Bárcsak sikerrel járna, és nem kellene féltenem, bárcsak pihenne, mit megérdemel már rég.
-nő el-
 

2. szín
(színhely: A város terén)
-néptanácskozás-

Polgár 1: Mondom én, a pestist biztosan Falansz, a sátáni pap hozta fejünkre.
Polgár 2: Ne légy ily begyöpösödött.
Isten nincs, s ami nincs, annak ellentettje sem létezik.
Polgár 3: Mit mondasz kutya?!
-s hátulról leszúrja az előzőleg felszólalót-
-a nép éljenez-
Polgár 1: Cibáljuk ki házából a szörnyet, s végezzünk vele és asszonyával, kit biztos a Purgatórium szült.
-Falansz házához vonul a tömeg-
-jön Julianné-
Julianné: Ki az ki ily későn ennyire döngeté a kaput?
Polgár 1: Nyisd ki beste!
-a nép betöri a kaput-
Polgár 1: Na, te céda, hol a férjed, a Purgatórium papja?
Julianné: Nincs ithon. Nem tagadá Istent, s nem Sátánnak papja csak tudós!
Polgár 3: Halgass!!
-s leszúrja-
-Falansz megérkezik-
Falansz: Mi történt itt!?
Hol van kedvesem?
Polgár 3: Ott van, hová mindjárt követed, sátáni teremtmény!
Polgár 1: Vessük a szakadékba a város szélén!
-elviszik a szakadékhoz, és bele lökik-
 

3. szín
(színhely: A szakadék alján)
 
Falansz: Hol vagyok?
Ez hát a Purgatórium, vagy a menny kapujában állok én?
Lét szelleme: Egyik sem.
Egy szakadékban vagy halandó.
Falansz: Ki vagy te?
S miért nem halék én meg, hisz ez oly mély, mint semmi más e Földön?
S miért nem élsz ott fenn a fényben
Lét szelleme: Lassan ember, apáid meg sem tagadhatnád, az elemek isteneit.
Ki vagyok én?
Minden, mit létnek neveznek az emberek.
A lét s a harc örök szelleme.
Miért nem haltál te meg?
Egyszerű a válasz.
Mert ide van sorsom kötve, és amint hulltál le, mint érett alma a fáról, akaratommal elkaptalak én.
S miért nem élek én fenn a fényben?
Láncaim nem engedék s az istenek.
Mert féltik titkukat, mit én épp oly jól tudok, mint ők, s félnek, hogy elmondanám nektek embereknek.
Falansz: Mily szerencse!
Vesztem épp életcélom elérésének kulcsa, hisz te biztos tudod, hogy lelhetem meg én az öröklétet.
Lét szellem: Ha! Ha! Ha!
Életed mely tünékeny lángnyelv csupán a világmindenség percéhez képest, erre tevéd fel?
Ó te szegény, el kell, szomorítsalak, hisz minden változik, és így öröklét nem levé.
Falansz: Az nem lehet, hogy életem kárba vesszék! Az nem lehet, hogy hiába ültem szobámban s görnyedtem a könyvek felett!
Az nem lehet!
De hisz az Isten épp oly halhatatlan, mint te.
Lét szelleme: Én sem vagyok e jog birtokában. Bár nem úgy sújt minket az idő, mint titeket, de mi is születünk, s meghalunk, mint ti, emberek. De lásd kegyem, beavatlak az istenek titkába.
Ma Istent imádják, tegnap a görögöket, holnap mást, s ha elfelejtenek, elenyésznek ők is.
Ó az ember mily furcsa lény, hisz s hite teremté az isteneit.
S ez adá nekik hatalmat, ti bőszen áldoztok nekik, de ők létüket meg nem köszönve nem segítenek, csak néha-néha.
Falansz: Lelkem fél, testem remeg, s mint fáradt madár hosszú út után, megpihennék. Ó bocsáss meg, de pihennem kell!
-Falansz elalszik-
-Isten megjelenik-
Isten: Hát nem hazudtak a madarak, hozzád ember jött le.
Lét szelleme: Igaz, mit mondtak.
Társaságra vágyék, hát lehívtam magamhoz.
Hisz ti úgyse sokat látogattok.
Isten: Ne gúnyolódj, te fattyú, te istenek közötti sallang!
Lét szelleme: Bocsáss meg, ó nagy!
Hisz igaz sallang vagyok,mert apró hiba miatt jöttem én a Földre.Melyet az elemek istenei ejtettek.
Csatáztak egymással, míg meg nem jött a lét s vele én, a Lét s harc örök szelleme. Mily érdekes, ha én nem vagyok, te nem lettél volna. S előbb tűnsz majd el, mint én.
Mert én addig maradok, míg élet van e bolygón, te addig, míg az ember él a Földön.
Isten: Meglátjuk, kinek pörög jobban majd a homok Ktor.
De halld a tanács döntését:
E halandónak eszét vesszük, hogy titkunkat elmondani ne tudja.
-Isten eltűnik-
-Loki jön-
Loki: Ó bátyus, e vén kaporszakállú, mily nagyra tartja orrát, kedvem levé megviccelni, had bosszankodjon a vén öreg.
Feloldom varázsát, bár elvesztem minden erőm evvel, de e vicc megér minden árat.
-Loki el-
-Falansz felébred-
Falansz: Álmaim zavarosak voltak, de új ötletet adtak, mit biztos nem bírsz megcáfolni, szellem. S abból kiindulva meglelhetem a célt. S mondd, szellem, a haza tán nem állandó?
Lét szellem: S mi a haza?
Falansz: Mi mindenen felül áll, mely ringat, s ha itt az idő, földjébe hív. Az a föld, melyen élsz és megszületsz, és mely mindvégig s örökre elválaszthatatlanul a népedé. S melyért az életed adod, az se kár.
Lét szelleme: Igazán mily furcsa gondolat!
Hisz, ha ez állandó, s mindig örök, nem itt lennél. S nem így, hisz ti is, mint olysokk nép. Keletről vándoroltatok nyugatra.
S hol most éltek avarok, szlávok, szkíták földje lenne.
S azt mondod a haza, nem változik. Mondj olyat, mire ez fennáll.
Falansz: A nemzet egysége!
Lét szelleme: Úgy veszem észre, butaságod mélyebb, mint gondoltam. Mikor egy földön élő emberek egymást árulózzák, s tisztításról beszél az egyik?
Akkor ez van és már állandó?
Ó ne nevettess, hisz te sem így gondoltad. Hisz nincs ilyen e bolygón, s nem valószínű, hogy lesz. Ámbár igazad van. Ami nincs az nem is, változhat. De mondj olyat, melyre fennáll, hogy állandó, s már létezik.
Falansz: Az élet szeretete!
Lét szellem: Már megint fel kell nyitnom szemed. S bár van egy-két ember, kiben megcsillan e kristály. De mondd, szereté e az életet ki véres háborúkat vív. Lásd be minden, változik!
Falansz: Ha minden változik, mert csak ez mi állandó, akkor az biztos, hogy az idő örök.
Lét szelleme: Mi is az idő?
Egy kósza árny, melyet nem látunk, de mégis van, s csak testünkön érezzük leheletét.
De a mozgás mi szüléé az időt mert, ami mozog, az változik, s a változás maga az idő.
De a mozgás a gondolatból és ösztönből is eredhet.
S te pont gondolkozol, hogy lelhetnéd meg célodat.
S így lettél olyan, mint azaz ember, ki gyógyulását mérgezőjétől reméli.
Tehát ha gondolkodsz, öregszel.
Falansz: Az nem lehet nem soha!
Tán a szerelem soha nem változik?
Lét szellem: A szerelem épp oly változó, mint az ember, mert nélküle nincs szerelem. S benne hol kigyullad, hol elalszik.
Falansz: Elég! Elég!
Nem akarom hallani! Hát ez a végzetem a semmi. Melyre feltettem életem, s elbukám, mint hős százezrek ellen.
Falansz: Mond szellem! Miért élünk?
Csak! Csak azért, mert az elemek istenei vétkeztek?
Miért él a hentes?
Miért él a kovács?
Mi értelme?
Lét szellem: Mi is a lét?
Tudati állapot, mely megőrít, ha e kérdést felteszed?
Vagy csak szövetek halmaza?
Mint a békák és csigák között.
Valahogy mindkettő, azt hiszem.
De nem tudom, miért, még én sem tudom.
Falansz: De mi értelme van az életnek, ha nem tudod, mi célt érj el benne.
Lét szelleme: A célt te szabod meg.
Te szabod meg azt, hogy mielőtt energiákra bomlanál, éltél-e vagy sem.
Falansz: S mond az egész reinkarnáció becsapás, szemfényvesztés a tudatlanoknak.
Lét szellem: Nem Falansz, nem.
Csak másképp van, mint eddig hitted, s hittétek. Eddig istenekhez kötöttétek a változás folyamatát, de már te is tudod, kik nem állandóak nem felügyelhetik a változást.
Falansz: Hát akkor, hogy működik e gépezet?
Lét szellem: Egyszerű, nagyon egyszerű.
S pont ezért, ezen egyszerűsége miatt veti el az ember.
Mikor meghalsz, testedet megemészti a talaj.
A talajt a fű használja ki, a füvet a marha eszi meg, s az apró energiáid újra sejtekbe tömörülnek.
A marhát az ember eszi meg, és az ő ágyékából születsz te újjá.
Bár nem úgy, mint most vagy, mert nem csak a te energiáid lehetnek az emberben, hanem másé is.
Látod így születtek ti újjá.
Miránk, ha már nem emlékezik senki és nevünket is, elfelejtik, elenyészünk teljesen, és nem támadunk fel soha.
Falansz: E nap megint kifárasztott.
Lepihenek.
Lét szellem: Pihenj csak, míg pihenhetsz, jó Falansz.
-felcsendül a Carmina Burana-
-jönnek az istenek-
Isten: Elhozád a pusztulást a Földre, mert elmondtad, mi a felsőbb szférák titka. Ktor miért tetted ezt?
Ktor: Miért? A szabadságom fejében, ha elterjeszti az emberek között, s ők hisznek neki, leszakadnak végre láncaim. És ti eltűntök, ti élősködő és fontoskodó lények. Idezártatok le, hogy biztosítsátok létetek.
De ti ostobák. Azt hittétek, túlélhetitek a lét szellemét.
Hát nem, soha sem!
Mert fölötte állok mindanyiótoknak mert belőlem éltek.
Mars: Majd meglátjuk!
-előhúzza kardját-
-s le akarja szúrni Ktort-
P.Athéné: Igazat szól, ó Mars, igazat. Dühöd ne legyen vesztünk. Így hát légy nyugodt, s tedd el kardodat.
Mars: Megteszem, mire kérsz, hisz te bölcs vagy az istenek között.
Ktor: Látod, nem győzhettek az istenek, erősebb vagyok mindenkinél e bolygón.
Móriák: Halljuk a kacagásod, Ktor, de halljuk a bilincsek zörgését is.
Majd kiáltás feszíti szét a sötétet. S rád örök némaság vár.
Ktor: Jobban nézzétek meg a jövőt, Móriák, tán a vég beszél belőletek. Hisz saját vérretekben fogtok fürödni, jós nők.
Ré: Elbíztad magad, Ktor, elbíztad. Nem számoltál valamivel.
Hogy te láncok között vagy, mi meg nem.
S e halandó életét venni nem nehéz.
És hogy e mulasztás meg ne ismétlődjék, sisakot rakunk fejedre, mellyel beszélni nem bírsz soha többet.
Ktor: Nem adom fel azért sem! Eljön majd az én időm.
Nem baj, ha majd, akkor, mikor Loki gyermekei tépik láncukat.
Nem baj!
-felrakják rá a sisakot-
-Falansz felébred, körülötte az istenek-
Isten: Mit láttál, halandó, el kell felejtened.
Mit hallottál, ki kell törölnöd agyadból.
Falansz: Kik vagytok ti, s miért van a lét szellemén sisak?
Ré: Mi vagyunk a múlt s jelen istenei. Mi vagyunk a civilizációk atyai.
Falansz: De miért?
Most, hogy megvilágosodtam, miért vesszen tudásom.
Pedig még annyi kérdés van lelkemben.
Isten: Oly kérdések ezek, melyek válaszát mi tudjuk, de tinektek, halandóknak tudnotok nem szabad. S mit megtudtál is e kategóriába, esik. Így hát elveszük, mit megtudtál a lét szellemétől.
-Isten nyújtja kezét, hogy megérintse Falanszot.-
Falansz: Várj!
Ha már ezt rendeltétek, had legyen egy utolsó kívánságom.
Tudni szeretném, hogy teremtődött a világ, tudni szeretném egy pillanatra.
P.Athéné: Kérésed furcsa. Miért, szeretnéd tudni azt, amit pár perc múlva már nem tudsz, és nem tudhatsz.
Falansz: Hiszem azt, hogy az időben lassan változik az értelem. Tudván azt, hogy tudtam az istenek válaszait, meglelhetem az emberiség nagy kérdéseinek kulcsát. Nem kell tudást adni nekem. Csak, azt hogy a meglelésért szállhatok harcba.
Ré: Hát legyen, megkapod, mire vágysz, Falansz.
Kérdezz, s mi válaszolunk, míg a Móriák nem szólnak neked.
Falansz: Ha minden változik, kellet valaminek lennie, ami állandó volt. Mi kezdetektől a mindenség alapjait adja.
Ré: Igazad van, bölcs a meglátásod. A kezdetek előtt végtelen távolig mindent beborított a vejl. Ez a világmindenség összes energiája. Ekkor még nem voltak atomok sem, csak a tiszta energia.
P.Athéné: Ez az energia szétbomlott apróbb részekre, s így lettek az első atom kezdetek. Ezekből született meg Atmo, minden változás atya.
Falansz: S mond hogy születik egy isten, ha nem tudat szüli?
Mars: Istent nem csak a tudat szülhet, hanem még a tömeg és a mennyiség. Ők az elementállok, s első közülük Atmo. Ő volt, ki törvényt alkotott a külön lévő atomok mozgására, testére, változásaira.
Falansz: Tehát azt mondod, a tömeg és a sokaság nagyon nagy méretekben isteneket szül.
Isten: Úgy ahogy mondod, halandó. Majd az anyagok összesűrűsödtek s kapcsolatba léptek egymással. Így nőttek csak nőttek egyre, együtt. Így jöttek létre a por és a csillagok felhői. Belőlük született Weliehát, a csillagok szintjén alkotó elementál. Ő rakta le a mindenség alapjait, törvényei hozták létre a bolygókat, a csillagokat, a holdakat s minden mást.
P. Athéné: A csillagokból jött létre a fény s az űri tűz elementálja, Niren. A bolygónkon is megszületett Ozmó a föld elementálja és Lin a levegőé, de ekkor lett tudata Zinnek, a víz elementáljának is, de Tun a pusztítótűz elementálja is ekkor nyilatkoztatta ki hatalmát.
Mars: A föld, a víz, a levegő, és a fény vitájából született Ktor, a lét szelleme. Majd kialakultatok ti emberek hosszú idő alatt, s veletek mi. Mert a ti atomjaitokban rejlő vejl hozott létre minket. S hinni akarásotok.
Falansz: Akkor a vejl halálunk után más formában összeáll?
Ré: Igen jól gondolod.
Móriák: Leperegtek az utolsó homokszemek, elfogyott az időd halandó.
Falansz: Hát legyen mi sorsom.
 

4. szín
(Valahol egy korházban)
(időben sokkal később)
Orvos: A férje súlyos betegségét sikerült valamennyire kezelni, a 40 fokos lázát már legyűrtük.
Most alszik de, nemsokára felébredhet.
Júlia: Köszönöm doktor úr, nagyon köszönöm.
-az ágyon fekvő férfihoz-
Tarts ki kedvesem! Csak t6artson meg nekem az Isten az élők között!
-  Falansz kinyitja szemét-
Falansz: Hol vagyok, s mi történt velem?
Júlia: Kedvesem!
Nagyon féltem hogy elveszítelek. Elájultál, mikor jöttél le a lépcsőn, s beütötted fejed. És egy vírus is megtámadta a szervezeted.
Falansz: Ó már mindenre emlékszem, már mindenre.
Júlia: Pihenj kedvesem, pihend ki magad a lidércálmok után!
Falansz: Különös álmom volt, de nem lidérces, abszolút nem. Ezen álmok új erőt adtak, ahhoz hogy éljem életet.
 
    VÉGE

hirdetés