hirdetés

Mátyási Mátyás: Lehetségességek


Nem könnyű, de tegyük fel, hogy mondjuk Jézus, Buddha meg például Mohamed találkozna valamely város melletti réten. Emberek szerveznék ezt az eseményt. Kozmogónia, öröklét, túlvilág, káosz, más egyebek. Beszéljétek át egymás téziseit, mondanák ezek emezeknek. Vitassátok meg. Sok ember gyűlne össze: drukkerek, klakőrök, hívők, ellendrukkerek, bekiabálók, mint a focimeccseken.
S tegyük fel, hogy elsőként például Jézus megköszörülné a torkát, s már azt is mondaná: szóval én….És néznék egymást ezek hárman. S valamelyikük, valamelyik másik is megköszörülné a torkát és már ő is mondaná: nos, nekem …De csak nem menne a vita. S a sok ember, mind, akik összegyűltek, csak várakozna egy ideig, azután csalódottan és szitkozódva szétszéledne. Repülne esetleg sörös palack is.
A hívők távoztukban magukkal sodornák ezt a hármat, melyik-melyik a magáét, különféle irányokba. De ezek csak visszaoldalognának a már üres rétre és a letaposott fűszálakat megpróbálnák kiegyenesíteni. Persze ez nem menne, hát üldögélnének. Aztán mégis megpróbálnának vitás kérdéseket megbeszélni, ezúttal a maguk kedvtelésére. Mondjuk Mohamed azt mondaná: például szerintem…..De nem jutna ennél tovább. Csak ülnének egymással szemben s mosolyognának.
Másképpen is kifejezhetjük: a fejüket csóválva mosolyognának a gyerekes boldogságon, amit egymás jelenlétének varázsa miatt éreznek.
Végül visszaballagnának a városba és megpróbálnák úgy intézni, hogy ezután többet legyenek együtt. De ez nem menne, mert mondjuk Jézusnak hirtelen eszébe jutna, hogy meg kell tartania a Hegyi beszédet, Mohamednek meg, hogy Medinába kell vándorolnia, Buddhának meg az, hogy fa alá kell ülnie, stb. Ezért kicsit szomorúan talán megölelnék egymást. Ha ez történne, biztos, hogy néhány legényes élc kíséretében meglapogatnák egymás hátát. Valamelyiküknek, a leggyengédebb szívűnek esetleg némi kis könny nedvesítené a szemét, de még az is megtörténhet, hogy egy könnycsepp egészen a szája szögletéig is legördülne.
Aztán eltávoznának, ki-ki a maga dolgára indulva, fehér port verve az úton.

hirdetés