hirdetés

Rév: Leselkedő

Isten a hetedik napon körülnézett, hátradőlt és sóhajtott egyet.
- Ez így túl unalmas.- merengett. - Kéne még valami.
Megrebbent a pókháló a sóhajomtól.
Úgy voltam a látvánnyal,mint a csínytevő kisgyerek, aki idő előtt megtalálta a születésnapi ajándékát. Egyszerre örültem a titok lelepleződésének és ugyanakkor mocskosul bántam már, hogy apuék szekrényében kutattam a csoda után.
- Szabad akarat!- kiáltott fel az Öreg. - Ez lesz az!
Elmosolyodtam.
Egy régi vicc jutott az eszembe, csak úgy, a semmiből.
- Jézus nem azért áll széttárt karokkal, hogy mindenkit megöleljen,- visszhangzott. - hanem azért, mert Ő is tanácstalan.
Aztán egy régi versem.
"Álljon meg az óra! Sikítson az idő!
A kárhozottak ketrecéből egy bohóc lép most elő!"
- Legyen hát övék, a szabad akarat jutalma.- hallottam Istent motyogni.
Belegondoltam.
Nem tudtam eldönteni, hogy mi a nagyobb baj; az, hogy kaptunk szabad akaratot, vagy az, hogy baszunk élni vele.
Akkor ott éppen mindegy volt, de én azért átgondoltam.
- Még egy csipet misztikum,- lendült táncba az Úr mosolyogva - és egy leheletnyi vágy...
Sok lesz az nekünk Uram!- üvöltöttem szótlanul. - Nem akarunk okkal boldogok lenni! Nem lehetne inkább "csak úgy"?
Nem, nem. Az a Buddhizmus lesz.
- Hohóóóóó! Csak módjával az alázattal!- kacagott fel hirtelen hévvel.
Elmerengve néztem a meghajlásban elgörbült hátat.
- Hitet bele!- sziszegte széles vigyorba fagyva.- És még! Még! Még!
Hát ezért nem nyugszunk. Ennyit a bizonyosságról.
Vagy csak én nem értem?
Hitre mindenképpen szükség van különben hogy adhatnának az óvodában "finom főzeléket" a kölyköknek.
(Az ilyesmit mondjuk könnyű egy biztató vagy esetenként parancsoló mosollyal katalizálni.)
Mindegy.
Hit kell, de én akkor is a kukába dobom a lábast, ha leégett benne a kaja.
Nem, nem sikálok.
- Érzelmeket is akarok! Hullámokban érkezőt!- csapott a levegőbe vidáman.
Szirup szagot éreztem. Málnás volt és mélyről jött.
Elcseszetten édes, mint a pironkodó kedves tortája, amiben a cukorszemek mesélnek a lángoló érzelmekről.
Vajon milyen lehet minden létező ízt egyszerre ízlelni?
Nem tudom, de biztosan savanyú! Mondaná az én egyetlen igaz barátom.
Közben megállt az Úr, és most valóban megpihenni látszott.
Esendőnek tűnt ahogyan szuszogott.
- És az elmúlás.- pottyant ki a szó szomorúan.
Lebiggyesztette a száját és behunyta a szemét.
Reszkettem, hogy talán sírni látom.
- A feltámadás!- próbáltam súgni bátortalanul.
Nem mozdult többet, csak mosolygott rám boldogan.

hirdetés