hirdetés

: Mameluk IV. Intermezzo (folytatás és befejezés)

Hát ha nincs geci, bizony spórolni kell, nincs mese, hátha jut még egy tökkelütöttre. Mici, a kis szobatudós alakját vetítette előre, ahogy vitustáncot járt - rángatózott mint egy hideglelős a nyári kánikulában, de hát a gének. A gének! A gének rángatják az embert, s egy feltörő gejzírtől mégse várható, hogy üljön meg csendesen magának. Maraggyá’ má’ veszteg, Giza!

Lélekkurkászék egy sárguló fotón. Haj, szép is a nagy család! Egyik oldalon a turkászok, másikon a turkászandók. Reménytelen, minden, ki él, reménytelen, csak könnye van, teménytelen. Hejába na, kórtermünk ez a föld.
És Botond, a jó öreg, sötétben tapogatódzó Botond bácsi! Egyetlen bűne van csak neki, de az jóváírhatatlan. És kiírthatatlan. Pocsékolja a papírt, telegrafikált már vagy hatszázat. Ő azt mondja, posztmodern, azé’ nem értjük, pedig értjük mi, hajajj, dehogyis nem értjük! Na csak műélvezzé’ szép csendben, Boti(celli) - addig sem pisálsz a szőnyeg alá.

Tehát eddig felvonult a Mici, a Gejzir, a Pityu, Naomi, Kund, Botond, a többi mellékes.
De nézzük a relációt. Giza-Pityu, a (család)fa, majomfa tetején, fiúk Kund, az amatőr búvár, menyük Naomi C(ambell), utóbbi atyja Botond, a guru, unokája Mici, a spermahiányos. De hogy lesz ebből dráma? Dehogy lesz ebből dráma! Nem tudnak ezek párbeszélni. Anélkül meg csak komédia van, black-comedy - ahogy ma mondanók.

hirdetés