hirdetés

Mátyási Mátyás: Marjai naplójából (2017)



Elzi néni az iskolában elénk állt, és mondta, szavalta:
– gyerekecske kérdezgette
mi is az a szeretet
megmondom én néked szentem
karácsony a szeretet –
De a sok nebuló csak reszketett csendben az iszonyattól.
Rezegtek saját maguk körül.
Volt, aki két napja alig evett, egy másiknak az apja nem volt sehol, egynek meg köpködő, tébécés anyukája sárga arccal haldoklott.
Szorongtak hát.
Valami érzést kerestek magukban.
A biztonságét?

Bízni abban, hogy nem veszejtik el?
Van egyáltalán? Valóban létezik?

Magam is reszkettem, hisz a többiek is azt csinálták.
Szerettem őket.
Néztük Elzi nénit, izzadt a kezünk és szaladtunk volna már inkább haza.
Féltünk: megint meg fogja húzni a fülünket, ha valamelyikünk véletlenül elsírja magát.
Így még inkább remegtünk, hiszen otthon is csak valamivel volt jobb.
Csak valamivel.
Volt legalább egy zug, szekrényalja, szennyesláda, ahová el lehetett bújni és ott figyelni, előjön-e belül, a fejünkben vagy a hasunkban valahogyan, valamikor egy érzés.
A biztonságé?

Valóban vagyok?
Nem veszejtenek itt el?

Van jogom az életre?
Mi ez itt, ami van?

És mi lesz velem, amikor
feljönnek a csillagok?

hirdetés