hirdetés

Mátyási Mátyás: Marjainak mondta valaki


Amikor még Mackó kis medve volt, azt hitte, ha megy, mindig előrefelé megy, de mostanában amióta nagy, sőt öreg medve lett, néha előfordul, hogy amikor előre megy, akkor úgy érzi hirtelen, mintha hátrafele is menne, magából kifelé. És ahogy így mozog, egyre messzebb van magától vagy inkább – szokta ilyenkor gondolni – vannak maguktól, sőt – javítja ki magát – vagyunk magunktól.

Néha süt a nap és látja az árnyékát, csak nem tudja hol, hiszen ilyenkor, ha úgy érzi éppen, hogy hátrafelé is mozog, fogalma sincs, melyikükét látja, az eltávolodott magáét vagy az itteni közelit, mert hiszen – szokta gondolni – mégiscsak maga van eltávolodva magától,
azaz az ottani árnyéka is az övé.

Ilyenkor, amikor tehát Mackó úgy érzi, hogy hátrafelé is megy, és már nagyon messze van a másik magától, valamint még a nap is süt, azt is érzi, hogy az árnyékok hirtelen megnőnek. Az egyik rátelepszik a másikra, vagy – gondolja – megfordítva, a másik rátelepszik az egyikre, vagy inkább – gondolja – összeolvadnak és hiába süt a nap, a sötétség kettejük, illetőleg – gondolja – kettejünk körül teljes és ez – szokta mondani magának – egyáltalán nem kellemes.

Ezért jobban kedveli, ha borús az idő, mert ilyenkor mehet nyugodtan, amerre akar. Ugyanis, ha még úgy is volna, hogy előrefelé mentében hátrafelé is menne, ami, mint tudjuk, nem mindig fordul elő, az sem volna túlságosan érdekes, lévén – szokta gondolni – az árnyékok nem akarnak rátelepedni se egymásra, se senkire, hiszen nincsenek.

Azt viszont, ha esik az eső, egyáltalán nem szereti Mackó. Hiába, hogy nem mozdulhat ki a házból, ide-oda akkor is kell mennie, és ilyenkor is szokott – de, mint tudjuk nem mindig – kétfelé menni. Szerencsére, csak pár lépésről van szó – gondolja –, ráadásul – szokta hozzátenni –, ha ég a villany, árnyék is van. Ezért, de nem mindig, lekapcsolja a villanyt, sötétben üldögél vagy lefekszik, arccal lefelé a padlóra és az árnyéka így maga alá szorul. De éppen ez a baj – gondolja néha – mert a maga alá temetett árnyéka egyszer csak kibújik alóla és teljesen körbefollya őt, és ez – szokta gondolni – még sokkal rosszabb, mint amikor, ha éppen a nap is süt, árnyékai egymásra tornyosulnak.

No de ilyesmi Mackóval csak ritkán történik, ezért nem is törődik vele igazán. Olykor azért mégis gondol erre, hiszen, hiába, ez már így van, eszébe szokott jutni, hogy kis medvéből nagy, sőt öreg medve lett, aki ha előre megy, újabban néha hátrafelé is megy.

hirdetés