hirdetés

sziro-sziro: MEGHALT AZ IRÁS - ÉLJEN A FESZTIVÁL!

MEGHALT AZ ÍRÁS – ÉLJEN A FESZTIVÁL!
Megállok a Szabó Ervin könyvtár aranyba foglalt folyóirat kötetei előtt: SOHA SENKI NEM FOGJA EZEKET TÖBBÉ FÖLÜTNI! „Szegény öreg, nem tudta, hogy az írás meghalt.” És csak ír, ír, ír. Illetve: nem is, csak a szgépe billentyűit veri („zongorázik”), abban a hitben, hogy az útjukra bocsátott elektronok csodákat tesznek. (Író-olvasó találkozó volt, eljött az író és eljött az olvasó). Megvenni, beleolvasni, félre tenni. És a könyvhét? A Podmaniczky utca? Az érettségi tételek? Petőfi, Arany, Erdős Virág, Varró Dani? Az évi 14 ezer könyv/Mo.? Ma már jobban csodálják azt, aki egy beton medencében ide-oda úszkál, mint aki megír egy verses kötetet. Fiatalon elköltözött írónk, remélem, mindezt nem tudta. Windhauch, alles ist Windhauch. Szellőcske, minden csak szellőcske, mondja a Prédikátor, az egyetlen örök könyvben. Minden könyv tíz másik könyvből kreálódik. Már mindent megírtak. (Olyan könyvet nem olvasok, amelyik egy másik könyvet emleget). Milliók nyüzsögnek a neten – és én bejelentkezek millió + egynek. Énekelt, táncolt, verselt, lyukat ütött a vár falán – én meg csak itt „zongorázom”; én, nyavalyás. Kedves Olvasóm, hagyjál el Te is! („Nyergelj és kantározz!”) Menj Ozorára, a Szigetre, rúgj ki a hámból, egyszer élünk! Tényleg, 7 mrd embertársam, egyszer élünk? Élt 5 ezer évet – tisztességgel, böcsülettel – legyen illő temetése, hozzátok a koszorúkat! („Díszítsetek fel!”) Megtört szívvel örökké gondolunk Rád – Az Olvasó! (Mikor ezt az írást fölolvastam a feleségemnek, a második mondatnál belealudt.) Lásd még: A Sasadi tsz levele a Pestiekhez – illetve ne lásd!


hirdetés